11-es szoba

itt is a szállodára jellemző modern egyszerűség, és a fehér szín jellemző, mégis valahogy meleg hangulatot áraszt. Erről valószínű a lámpák elhelyezkedése, és a halvány barna színű díszítések, és a hozzáillő szögletes, mégis kellemes színű fa bútorok tehetnek.
Egy nagy kétszemélyes ágy található a szobában, és külön fürdőszoba jár hozzá.

Ahogy leparkoltam a hotel előtt, amit még valamelyik nap láttam itt a közelben, leszálltam a motorról majd megcsókoltam Kasparst. Olyan jó hosszan, és rámenősen. Majd rákacsintottam a motor hátsó része felé tipegve... na jó csak pár lépés volt. Felnyitottam a csomagtartót, majd egy gyakorlott és határozott, de nem durva mozdulattal kiszedtem a madárlakot (a madárral a belsejében), aztán visszazártam mindent. Igazából a dobozba nem nagyon lehetett belelátni, és Dean egész csöndbe szokott lenni, ha kell...
Mivel Kaspars már a kocsmában kijelentette, hogy ne engedi hogy fizessek, ezért hagytam, ha akar intézkedjen ő. Nos ha nem tette, természetesen megcsináltam én is.
De amúgy az aulában kicsit messzebb tőle nézelődtem. Amint pedig megkaptuk a kulcsot, elindultam az említett szoba felé. Hagytam, ha akar Kaspars utánam siessen.
Végül a madarat letettem a kis előszoba szerű beugróban... innen csak nem fog bámészkodni, még ha tudna is az apró lukakon a dobozon.

A szálloda nem is volt szálloda, csak épp egy kis kellemes motel. Épp megfelelőnek tűnt az alkalomra. Persze a portás nem tett megjegyzést, ezer ilyet látott már: két fiatal csomagok nélkül kivesz egy szobát, egyetlen éjszakára... Szerintem jobbára ebből élnek az ilyen helyek. Valószínűleg házasságtörőnek nézett minket, bár egyikünk sem nézett ki úgy, mint aki valaha is ilyen hétköznapi dologra adná a fejét... Bár, én voltam házas, Moszkvában, két hétig... Hosszú történt.
Előre fizettem ki huszonnégy órát. Megcsappant a megtakarításom, de azért még volt elég, hogy ne kelljen aggódnom.
A szoba nem volt épp fejedelmi, de a célnak éppen megfelelt. Úgy gondoltam, kár volna húzni az időt. Leültem az ágyra, felpillantottam Akilinára, és ennyit mondtam:
-Gyere, ülj ide mellém...

Vártam talán valami megjegyzést, hogy mért hoztam fel az állatot vagy valami. De nem kaptam. Mondjuk ennek örültem.
Odamentem könnyed, és még egész kecsesnek is volt mondható. Jó többnyire azért is csináltam hogy a férfinek tetszek. De egy pillanatra megfordult a fejemben: talán megváltoztam valahol? De elhessegettem a gondolatot.
Le kellett volna rohannom Kasparst. Ehelyett azonban úgy tettem ahogy mondta. Leültem mellé, szorosan közel, és a vállára hajtottam a fejem. Vártam. De ha nem csókolt meg, hát a hajába túrtam, megfogtam a tarkóját és közelebb húzva magamhoz, én tettem meg.

Vártam, mert kíváncsi voltam, hogy meddig bírja. Végül úgy tűnt, nem sokáig. Nem csodálkoztam rajta, én sem bírtam volna már, csak legfeljebb egy percig.
Az érintésétől megborzongtam. Megint hűvösek voltak az ujjai. Viszonoztam a csókot, átkaroltam a lányt, és eldöntöttem az ágyon kettőnket. Egyik kezemmel a hajába túrtam, a másik pedig lassan elindult felfelé, az oldalán. Közben nem hagytam, hogy a csóknak vége szakadjon. Itt már nem volt szükség szavakra... Már csak abban reménykedtem, hogy a madár nem kap féltékenységi rohamot, de aztán a csók és a lny illata ezt is kiűzte a fejemből, minden más gondolattal együtt...

Nem tudom mit vártam ettől a férfitől... természetesen bizonyos dolgokon kívül. Valahogy ő azonban más volt mint az eddigiek, ennek ellenére attól még az ő sorsukra fog jutni... Nem ellenkeztem vele, elfeküdtem az ágyon, és innentől egy darabig elfejtettem mindent, ami zavarhatott volna. Mintha soha nem is léteztek volna.

...Később...

Vártam... méghozzá Kaspars első reakciójára, ami alapján eldönthettem mi az én következő helyes lépésem. Igazából talán annak örültem volna ha elalszik, és nem dob ki egyből. Nem akartam éhesen távozni...

Minden, ami én voltam, minden, ami Kaspars-t jelentette, elveszetta csókok és érintések forgatagában...

Később

Jó darabig nem szólaltam meg. Sohasem tudtam, mit kell, vagy mit lehet ilyenkor mondani. Egy párkapcsolatban vajon mit mondanak? Gondolom, azt, hogy szeretlek... De ez most nevetséges lett volna. Egyértelmű, hogy erről szó sincs. Végül átkaroltam őt, és csak ennyit kérdeztem:
- Volna kedved itt aludni ma éjjel?
Aztán halkan elnevettem magam a helyzet abszurditásán. Utána kérdezni meg a lányt, volna-e kedve nálam aludni... Ügyes.

Ahogy Kaspars átölelt éreztem a teste melegét. Még mindig szinte forrónak hatott. Ezzel valószínűleg viszont az én előnyömre is játszott, így az én testem sem veszítette el olyan gyorsan... a tőle átvett hőt.
- Talán... - nevettem el csendesen magam, majd elmosolyodtam. Végig simítottam azon a gyönyörű holló fekete haján. Igazából tetszett.
Egy ideig cirógattam, főleg a haját. Nem tudom mi volt az amit igazán vártam. Bár talán leginkább azt hogy ő szólaljon meg először, vagy hogy el aludjon. Végül halkan elnevettem magam.
- Azt hiszem nem vagyok hozzászokva ehhez... - mondtam sokat és egyszerre semmit sejtetően.