by Ott ültem, egy számomra még ismeretlen szórakozó helyen, egy ismeretlen banda játszott. Valami helyi csapat lehetett. Azt hiszem Nimfa volt a nevük, vagy valami hasonló...
Csak ültem az egyik pad tetején, a térdemre könyökölve. Néztem a tömeget, és hallgattam a zenét. Most nem táncoltam velük... Az első pár szám után már a tömeg lüktetését figyeltem. Olyan volt, mintha az egész egy nagy jelenség lett volna.
Volt valami a zenében ami felébresztette bennem a régi éhséget... Régi... Szó szerint ez jutott eszembe az egészről, pedig nem is tudtam arról, hogy valami mint ez régi lett volna, vagy egyáltalán megváltozott volna valamikor is az első éjszaka óta. Valami most viszont egyértelműen megmozdult bennem. Természetesnek, mégis ismeretlen ismerős dolognak éreztem. Végig nézve a tömegen, egyikről a másikra tekintve, minden következőhöz csak nagyobb kedvem lett volna. Mégis egy kicsit másképp.
Talán megváltoztam volna valamikor? Ez merült fel bennem. New York ennyire tönkre tett volna? Vagy az csak hab volt a tortán? Csak ültem ott, a bennem növekvő feszültséggel, és nem tettem semmit. Nem keltem föl, és vetettem magamat a tömegbe... Csak élveztem az egészet, anélkül hogy bármi jele látszott volna. Úgy éreztem mintha a legjobb pillanatra vártam volna, amiről tudtam nem most fog eljönni. Nem amíg a koncert tart. Általában ha akadályozott valami abban, hogy azt tegyem amit szeretnék, mindig csak frusztrált, és idegesített. Most viszont élveztem...
És így is lett...
Ahogy a tömeg nagyobb része elindult kifelé, én is így tettem. Úgy mintha már kiszemelt ,,áldozatom" lenne, de ez nem így volt. Nem így konkrétan. A kiszemeltem maga a tömeg volt, és abból majd az egyik.
Bennem még a koncert hangjai dübörögtek, még az utcán is. Talán mindenki ismeri ezt az érzést, vagy valami hasonlót. Amikor annyira hatása alá kerül valaki valaminek, hogy ez a feldobott érzés tovább is elkíséri magánál az eseménynél. Én ezzel az érzéssel kísérve, szinte ösztönösen mentem az egyén után, aki legelőször és legközelebb szakadt le a tömegről.
A szűk kis utcában sötét volt, és viszonylag csend. A másik utcáról szűrődött be valamennyi fény, mely így félhomályossá tette, az utca első részét, de én annál messzebb álltam. Falnak nyomva és rátapadva a prédámra, mely csöndben, és mit sem tudva az egészről simult a kezeim közé, melyek egy ragadozó pontosságával fogták közre őt. Épp úgy, hogy kár ne keletkezzen benne, de semmi esélye nem volt, hogy akár kicsúszhatott volna a karmaim közül. Menekülni meg amúgy sem tudott volna.
Ekkor hallottam meg... a motoszkálást az egyik közeli utcából. Felnéztem, de a következő pillanatban már el is indultam a neszek irányába, mielőtt a másik felébredt, és meglátott volna.
A másik utcában, a zenekar egyik tagja állt szemben, egy másik fazonnal, akinek egy hatalmas kés volt a kezében. Nos, ha tippelnem kellett volna, én azt mondtam volna, hogy rablási kísérletnek voltam szemtanúja. Előhúztam a kabátom alól a Smith & Wessont és célra tartottam.
- A helyedben én távoznék - szólítottam fel az illetőt a távozásba, mikor megfelelő pozícióba sikerült kicsit lopakodnom. - Ha kell tényleg meghúzom a ravaszt - tettem hozzá, amikor úgy látszott vonakodott eleget tenni a tanácsomnak.
Végül azért mégis csak a józan észre hallgatott. De ez a vérszagot már nem tudta eltüntetni...
- Megsebesültél - fordultam a férfi felé.
- Majd begyógyul - felelte a farkasember. Érdekes, hogy engem olykor így összehoz velük az élet. Nem mintha bántam volna, ha nem voltak ellenségesek velem. - Minden ellenére, kijöttem, hogy szembe nézzek a végzetemmel - folytatta. - Tudtam, hogy ezt kell tennem, de azt nem tudtam mi lesz a végkifejlet. Bajom is eshetett volna ma este, úgy igazán. - Az egész alkarját beterítő fémveretes, bőr ,,karszorítóhoz" nyúlt, és lecsatolta. - Tessék, ez legyen a tiéd hálám jeléül... - elvettem tőle és nézegetni kezdtem. A belső felén valami finom szövet borítás volt. Nem is tudtam, hogy ezekre raknak ilyet... vagy lehet hogy nem mindre. Amíg én ezt nézegettem, ő valami papírra körmölt. Az egyik számla volt, némi sörről amit a zsebében talált. Azt is a kezembe nyomta. - Holnap után este, gyere el erre a címre, és meglátjuk mi lesz... - Úgy tűnt tovább megy, de aztán visszafordult egy pillanatra. - Töröld meg a szádat... véres maradt...
Csak ültem az egyik pad tetején, a térdemre könyökölve. Néztem a tömeget, és hallgattam a zenét. Most nem táncoltam velük... Az első pár szám után már a tömeg lüktetését figyeltem. Olyan volt, mintha az egész egy nagy jelenség lett volna.
Volt valami a zenében ami felébresztette bennem a régi éhséget... Régi... Szó szerint ez jutott eszembe az egészről, pedig nem is tudtam arról, hogy valami mint ez régi lett volna, vagy egyáltalán megváltozott volna valamikor is az első éjszaka óta. Valami most viszont egyértelműen megmozdult bennem. Természetesnek, mégis ismeretlen ismerős dolognak éreztem. Végig nézve a tömegen, egyikről a másikra tekintve, minden következőhöz csak nagyobb kedvem lett volna. Mégis egy kicsit másképp.
Talán megváltoztam volna valamikor? Ez merült fel bennem. New York ennyire tönkre tett volna? Vagy az csak hab volt a tortán? Csak ültem ott, a bennem növekvő feszültséggel, és nem tettem semmit. Nem keltem föl, és vetettem magamat a tömegbe... Csak élveztem az egészet, anélkül hogy bármi jele látszott volna. Úgy éreztem mintha a legjobb pillanatra vártam volna, amiről tudtam nem most fog eljönni. Nem amíg a koncert tart. Általában ha akadályozott valami abban, hogy azt tegyem amit szeretnék, mindig csak frusztrált, és idegesített. Most viszont élveztem...
És így is lett...
Ahogy a tömeg nagyobb része elindult kifelé, én is így tettem. Úgy mintha már kiszemelt ,,áldozatom" lenne, de ez nem így volt. Nem így konkrétan. A kiszemeltem maga a tömeg volt, és abból majd az egyik.
Bennem még a koncert hangjai dübörögtek, még az utcán is. Talán mindenki ismeri ezt az érzést, vagy valami hasonlót. Amikor annyira hatása alá kerül valaki valaminek, hogy ez a feldobott érzés tovább is elkíséri magánál az eseménynél. Én ezzel az érzéssel kísérve, szinte ösztönösen mentem az egyén után, aki legelőször és legközelebb szakadt le a tömegről.
A szűk kis utcában sötét volt, és viszonylag csend. A másik utcáról szűrődött be valamennyi fény, mely így félhomályossá tette, az utca első részét, de én annál messzebb álltam. Falnak nyomva és rátapadva a prédámra, mely csöndben, és mit sem tudva az egészről simult a kezeim közé, melyek egy ragadozó pontosságával fogták közre őt. Épp úgy, hogy kár ne keletkezzen benne, de semmi esélye nem volt, hogy akár kicsúszhatott volna a karmaim közül. Menekülni meg amúgy sem tudott volna.
Ekkor hallottam meg... a motoszkálást az egyik közeli utcából. Felnéztem, de a következő pillanatban már el is indultam a neszek irányába, mielőtt a másik felébredt, és meglátott volna.
A másik utcában, a zenekar egyik tagja állt szemben, egy másik fazonnal, akinek egy hatalmas kés volt a kezében. Nos, ha tippelnem kellett volna, én azt mondtam volna, hogy rablási kísérletnek voltam szemtanúja. Előhúztam a kabátom alól a Smith & Wessont és célra tartottam.
- A helyedben én távoznék - szólítottam fel az illetőt a távozásba, mikor megfelelő pozícióba sikerült kicsit lopakodnom. - Ha kell tényleg meghúzom a ravaszt - tettem hozzá, amikor úgy látszott vonakodott eleget tenni a tanácsomnak.
Végül azért mégis csak a józan észre hallgatott. De ez a vérszagot már nem tudta eltüntetni...
- Megsebesültél - fordultam a férfi felé.
- Majd begyógyul - felelte a farkasember. Érdekes, hogy engem olykor így összehoz velük az élet. Nem mintha bántam volna, ha nem voltak ellenségesek velem. - Minden ellenére, kijöttem, hogy szembe nézzek a végzetemmel - folytatta. - Tudtam, hogy ezt kell tennem, de azt nem tudtam mi lesz a végkifejlet. Bajom is eshetett volna ma este, úgy igazán. - Az egész alkarját beterítő fémveretes, bőr ,,karszorítóhoz" nyúlt, és lecsatolta. - Tessék, ez legyen a tiéd hálám jeléül... - elvettem tőle és nézegetni kezdtem. A belső felén valami finom szövet borítás volt. Nem is tudtam, hogy ezekre raknak ilyet... vagy lehet hogy nem mindre. Amíg én ezt nézegettem, ő valami papírra körmölt. Az egyik számla volt, némi sörről amit a zsebében talált. Azt is a kezembe nyomta. - Holnap után este, gyere el erre a címre, és meglátjuk mi lesz... - Úgy tűnt tovább megy, de aztán visszafordult egy pillanatra. - Töröld meg a szádat... véres maradt...
