Főutca

A vadállat ami jelenleg voltam élvezte a sikolyát, a fájdalmát, és azt hogy a vére folyik. Ellenség volt csupán, ami nem érdemelt mást. Bár valahogy még így is más volt a helyzet, hiszen a fejét még a helyén hagytam.
Összerezzentem arra ahogy hozzámért. Odafordítottam a fejem. Az ilyesmi egyértelműen a támadás jelének minősült... De talán még most is képes voltam elbizakodott lenni. A mozdulatai arról árulkodtak, hogy eszméletlenül gyenge, és ez is hatalmas erőfeszítésébe kerül. Mért is ne lett volna így. Így hát hagytam.
A tekintetem egyre csak őt figyelte... és szépen, lassan... kiveszett belőle az eszelős csillogás. Kicsit lehajtottam a fejem, így a hajam többnyire eltakarta az arcom.
A nő ajkaira tettem az ujjaimat.
- Hagyd abba, már így is gyenge vagy...

*Láttam, mint változik meg a tekintete és nem akartam engedni a pillanatot, így hát folytattam a dalocskát. Ami egyébként sem egy szív melengető szám, de jelen állapotomban még a hangom is megkeserítette. Talán az ösztöneim, talán nem voltam biztos abban, amit látok de mikor ujját az ajkamra tette összerezzentem mire egy keserves nyögés szakította meg a szöveget. Szavaira kicsit bólintottam és megpróbáltam kisöpörni a haját az arcából.*
- Tudom… Ne lökj el… inkább… inkább szólj és megyek magamtól. De… ne lökj el többet. * Persze, nem a fizikális mivoltára értettem. Hisz kicsit sem érdekelt, az, hogy elestem. Hanem az, amit máshol okozott ezzel. Tekintetemben fogalmam sincs, hogy mi látszhatott. Érezni sem éreztem jelenleg semmit csak a fizikális fájdalmat.*

A tettem súlya csak most kezdett a vállaimra nehezedni. Nem öltem meg őt, és emiatt nem volt miért igazán bűntudatot érezni. Rendbe fog jönni. És ha még itt sem hagyom nem fog meghalni. Lehet hogy még holnapra sem fog rendbe jönni teljesen, de túléli.
Lassan néztem fel rá, és még lassabban jutott el a tudatomig az amit mondott. Addig a tekintetem teljesen üres volt, és csak lajhár módjára kúszott vissza bele az értelem fénye.
DE amikor ez megtörtént eszelősen felnevettem. A fejemet is hátra vetettem, és csak nevettem, a hangom pedig elcsuklott néha. Valamikor könnyem is kifolyt. Mikor végre visszanéztem rá megtöröltem a könnyeimet a véres kezemmel, így helyette egy csík lett az arcomon.
- Hát ezért volt ez az egész? Te buta liba - tettem hozzá halkabban az utolsó mondatot. Felemeltem a kezem és lassan, óvatosan a fejéhez értem. - Felidegesítettél... és azt már nem is tudom miért tettem... de rendben többet nem teszem. Legalábbis megpróbálom észben tartani.

*Ahogy nevetésében rázkódott ajkamba harapva próbáltam visszatartani a nyögéseimet és már ott is vér serkent. Eszméletlenül fájt ahogy a vállaim rángtak és az egész felső testem. Ettől a fájdalomtól nem tudtam letörölni könnyeit, és csak tehetetlenül hevert a kezem magam mellett. Csitítani szerettem volna, de ha kinyitom a szám, akkor lehet, hogy csak egy újabb sikoly távozott volna ajkaim közül. Kérdésére bólintottam, de tekintetem kissé félve követte a mozdulatát. S ahogy hozzám ért, egy pillanatra lehunytam a szemem. A buta liba megjegyzésére csak halványan elmosolyodtam, mely inkább tűnt elkínzottnak.*
- De hatásos volt… Most… már nem érzem. Köszönöm.*Feleltem halkan, s tekintetem a falu felé fordítottam. Arra amerre épp megvacsoráztunk.*
- De ha holnap nem jön házhoz a vacsorám… nem vállalok felelősséget magamért. * Biggyesztettem le az ajkaim.*

- Hatásos? Hatása ez lett az biztos. - De az én értékrendem alapján ezt aligha mondhattuk volna megfelelő... kezelésnek a helyzetre, vagy bármi ehhez hasonló. A köszönöm szó, pedig eszméletlenül groteszkken hatott ebből a meggyötört testből. Még ha nem is arra mondta, hogy így összevertem.
- Hogy mi lesz holnap, az még majd elválik. De egyenlőre vissza kéne jutnunk a városba, mi előtt valakinek eszébe jut megnézni mi is volt ez a sok elhaló sikoly a szélben. De először is helyére teszem a kezed. - Megfogtam a törött karjának két végét majd ránéztem. - Készen állsz? - kérdeztem, de igen és nemleges válasz esetén is visszanyomta a csontot a helyére. Talán ha számított rá akkor rosszabb volt. Aztán neki álltam felnyalábolni.
- Gondolom ez sem lesz kellemes, de itt nem maradhatunk...

//Lakóházak - Kopjafa utca 5. //

- Azt hiszem, igazat kell adnom. *Nem szívesen töltöttem volna itt az éjszakát. Szavaira megnéztem a kezem és még fel sem fogtam amit látok, de a kérdésére hevesen rázni kezdtem a fejem. Nem akartam több ilyen intenzív fájdalmat. De végig gondolni sem volt időm, mire saját sikolyom hallottam.*
- A fr@ncba… *Sziszegtem meggyötörten a fogaim között. Karomat próbáltam magam elé helyezni ahogy Frank felemelt. Könnyeim újra útnak indultak.*
- A táskám… *Jegyeztem meg halkan és bíztam benne, hogy érti is mire gondolok. Nem szívesen hagytam volna itt. Annak ellenére is, hogy a telefonom maximum zenehallgatásra használható itt a semmi közepén. Az is csak addig, míg le nem merül…*
- Finoman fogalmazol… *Szorítottam össze a szemeim és reménykedtem, hogy gyorsan haza érünk. Már ha az a lyuk otthonnak nevezhető.*

//Lakóházak - Kopjafa utca 5. //