by Név:
Sylas Drayden
Felvett név, becenév:
-
Faj:
Vámpír
Születési adatok:
1988. február 1. (24) Kanada, Winnipeg
Rokonok:
Apa: Rocco (54) élelmiszer kutató
Anya: Melany (50) irodalomtanár
Testvér: Gavin (27) elméleti fizikus
Foglalkozás:
Antropológus
Anyagi javak:
Pillanatnyilag úgy 1500 dollárnak megfelelő vagyona van, de egyelőre még a Winnipegi egyetem alkalmazásában áll, fix jövedelemmel, illetve, ha szüksége lenne rá, valószínűleg otthonról ki tudnák segíteni. Biciklivel közlekedik.
Emberi kinézet:
Középmagasságával, és fiatalos testalkatával nem egy fenyegető látvány, nem büszkélkedhet kidolgozott izomcsoporttal, pedig egészséges mértékben mindig sportolt valamit. Sötét hosszú haja van, mely mindig kócos, úgy áll, ahogy a szél összefújta. Szeme színe egészen világoskék.
Öltözködés:
Semmi extra, nem igazán figyel az öltözködésére, leginkább a jól bevált egyszerű farmer és póló kombónál marad. Talán az egyetlen egyedisége, hogy szereti a sálakat és a földig érő kabátokat.
Átváltozott forma:
-
Képességek:
-
Egészségi állapot:
Egészséges.
Jellem:
Különc és ötletszerű, ennélfogva meglehetősen kiszámíthatatlan. A különleges, szokatlan dolgok villanyozzák fel. Szellemi és művészi érdeklődése mellett, az optimista életfelfogás, a sokoldalúság, a változatosság és az újdonságok iránti szeretet jellemzi.
Szeretetreméltó és társaságkedvelő annak ellenére, hogy néha igényli az elvonultságot, amikor elmélyedhet gondolataiban. Általában sokféle embert ismer, ám veleszületett önállósága miatt nehezen alakít ki szoros kapcsolatot. A barátai mégis fontosak számára.
Legjellegzetesebb tulajdonsága az emberszeretet és a szociális érzék. Álmodozó, idealista, gyakran megfordul a fejében az a gondolat, hogy meg kellene menteni a világot. Ugyanakkor ereje, energiája, kezdeményezőkészsége nincs erre. Ezt a fajta belső feszültségét humorban oldja föl, feláldozva a saját komolyságát, tudatosan teszi nevetségessé önmagát.
Az a fajta ember, aki önmagát háttérben képes tartani azért, hogy érvényesülhessen az eszme, az elgondolás, amiben hisz, amit képvisel. Éppen ezért vitapartnerének nehéz dolga van, mert nem érzi a személyes szembenállást, csak hideg, száraz tényeket és még inkább megcáfolhatatlan eszméket, hiteket, álmokat, ideológiákat. Mégsem ellenségeket, hanem barátokat szerez ezzel a modorával, stílusával. Sokaknak imponál, hogy ezt az embert pillanatnyi dolgokkal, nekiszegezett érzelmekkel nem lehet kilendíteni önmagából. Ez a tényekhez való hűvös viszonya biztosítja számára, hogy derűsen, kicsit flegmatikusan szemlélje önmagát, környezetét, és vigyen végig párbeszédet, vitát egészen addig a pontig, ahol átvilágítja a tények mögött meghúzódó érzelmi gyökereket.
A nehézségeket önmérséklettel, toleranciával oldja meg. Elfogadja, vagy elnézi a másik ember másságát. Mindezt derűsen, szellemi fölénye tudatában teszi, ami nem bántó, sőt igen gyakori, hogy kicsit fanyar, flegmatikus humora kimondottan kellemes és vonzó.
Vonzódás:
heteroszexuális
Szeret:
Bicajozni, esőt, kalandokat, népzenét, hölgytársaságot, baráti összejöveteleket, nyelvet tanulni.
Nem szeret:
A böszömnagy, agresszív alakokat, akik inkább az erejükre lehetnek büszkék, mint agykapacitásukra, nőt dohányozni látni, előítéleteket, érzelmi vagy egyéb zsarolásokat, pszichológusokat.
Félelmei:
Haláltól, hogy a családját nem láthatja többet, kutyáktól.
Történet:
"Engedélyezte az egyetem, a kutatási témám! Találtam valamit és végre sikerült elérnem egy kis finanszírozást is, nem volt könnyű, de egy hét múlva végre utazom hozzád! Szeretlek Alise!"
"Te nem a lettekkel akarsz foglalkozni. Nem kellett volna ezt így elsietni. Inkább gondold át újra. Attól, hogy én hazaköltöztem neked nem kell követned."
Alise egyáltalán nem úgy reagált a szándékaimra, mint amire számítottam. Sőt, egyenesen úgy tűnt, mintha haragudna rám azért hogy meglátogattam. De hát hónapok óta nem is láttuk egymást. Két éve voltunk együtt, és alig találkoztunk ezalatt. Pedig csak pár hónapja költözött haza. Rigában akart praktizálni most, hogy végzett pszichológus lett. Csak az volt a kínzó, hogy se telefonon, se neten nem tudtunk beszélgetni, mert valahogy mindig meg voltunk szeppenve, és nem ment a kommunikáció. Igazából nem tudom, nem mintha más ment volna. Valahogy élőben is olyan hideg tudott lenni. Bevallom, nem volt vele valami élmény a csók sem, de szerettem. Szerettük egymást. Ezt igyekeztem elhitetni magammal, holott régóta tudtam, hogy baj van.
Csak hát azt hittem, ha hős lovag leszek, megmenthetem a nem létező kapcsolatunkat.
De rövid úton kirakott, mondván, hogy hogy lehetek akkora ökör, hogy nem fogtam fel, hogy azzal, hogy elutazott véget ért a kapcsolatunk. Hát nem tudom, lehet én vagyok a szórakozott, de erre addig még csak egy szóval sem utalt. Azt mondta kényelmes volt neki úgy a kapcsolatunk, ahogy volt, de sose érzett semmit se irántam. Csak volt kivel eltölteni az időt és tapasztalatot szerezni az egyetemi évek alatt. És az a szomorú, hogy ez a vallomása még csak meg sem lepett. Valahol felkészültem már rá. Tudtam, csak nem akartam tudni.
Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy nem fogok megfutamodni és elvégzem a munkám, amiért fizettek. Csakhogy egy este támadás ért. Fel sem fogtam igazából, hogy mi történt, ködös emlékeim vannak mind a mai napig az esetről. De attól az éjszakától kezdve nem voltam már ugyanaz az ember. Első furcsa élményem az volt, miután hazakeveredtem, hogy a rolók kis lyukain beszűrődő fénysugár megégette a kezem. Képes voltam csak ezután rádöbbenni, hogy úgy mellesleg meghaltam. Kiborító volt. Ki is borultam, pár napig ki se mertem mozdulni a négy fal közül. Egyre gyengébbnek éreztem magam, és úgy egyáltalán nem önmagamnak. Bepánikoltam és végül az egyetlen emberhez fordultam segítségért, akit ismertem. Megkerestem Aliset.
- Könyörgöm, segíts rajtam! Történt velem valami, és... - hadartam rémülten, amint ajtót nyitott.
- Utazz haza Sylas, nincs is mit itt keress - folytatni már nem tudta. Valami félelmetes, démoni erő kerített a hatalmába. A vérére vágytam, mindennél jobban. Elvakultan öleltem magamhoz és mélyesztettem fogaim nyakába. Ahogy mohón kortyoltam a vérét szép lassan kitisztult az elmém.
- Vámpír vagyok... - tört fel belőlem a rémült felismerés, ahogy eleresztettem testét, és átjárt a jeges borzalom.
- Jóég Sylas, már megint milyen elmebajod van? - kérdezte meg gyengén, mintha félálomból szólna.
- Most haraptalak meg Alise! Ittam a véredből! - kiabáltam bele az éjszakába.
- Hogy lehetsz ennyire szánalmas?! Menj innen te b3teg áll@t, mert hívom a rendőrséget! - fenyegetőzött, de erejét vesztve az ajtófélfába kapaszkodott. Elmenekültem. Nem akartam többet bántani.
Pár napig csak próbáltam megemészteni az élményt. És közben igyekeztem mindent elkövetni, hogy minél távolabb kerüljek az emberektől. Bárkitől, akit bánthatnék. Sebtében futottam át a térképet, és találtam rá egy erdős területre. Egyelőre jobb ötlet híján tartottam magam hozzá. Csak akkor ért meglepetés, mikor a hőn áhított, biztonságos egyedüllét helyett egy kisvárost találtam. Hát ott aztán ért még pár meglepetés, mi minden más létezik még rajtam kívül. Talán ez a tudat egy kicsit meg is nyugtatott. Talán tud nekem segíteni valaki. Ilyen lelkületben sétáltam be a kocsmába is.
Úgy tűnt ez volt a központi helye a városkának, mert elég nehezen ment kerülgetni a különféle alakokat. Nemsoká meg is botlottam egy üldögélő férfi lábában. Hasra estem volna, ha nem kapaszkodok meg a szomszédos asztallapban.
- Bocsánat - mondtam és felnéztem az asztaltársaságra, ami történetesen négy, hát első ránézésre nem túl barátságos tagból állt. Összenéztek és az egyik tett egy megjegyzést oroszul, mire felnevettek. Az elejtett szavakat franciául is tolmácsolta az egyik. Történetesen mindkét nyelven értettem. Valami olyasmi volt, hogy: "Ezzel mi van? Ha nem tudnám, micsoda, azt hinném túl sok vodkát ivott." Valahogy nem is gondolkodtam, csak reménykedve hangot adtam az első gondolatnak, ami eszembe jutott erről.
- Maguk is vámpírok?
- Nem, boszorkányok vagyunk. Nem látod a rézmozsarat a s#ggünk alatt? - szólalt meg az egyik.
- Kérlek, Nyikoláj - szólt rá barátságosan az, aki az előbb franciára fordított. - Hol hagytad a teremtőd taknyos? Azt ne mondd, hogy túl szerencsétlen voltál, és magadra hagyott? Képzelhetem, ő milyen lehetett akkor...
- A teremtőm? - ezzel alaposan összezavart. Hogy jött most a képbe a vallás? Meg aztán az előbb a boszorkányság emlegetése. Csak nem valami szekta tagjai?
A kezébe temette az arcát, és kicsit megrázta a fejét.
- Hála a jó égnek nem az enyém vagy... Viszont nem vagyunk szamaritánus nővérek, sem utcatáblák, hogy útba igazítsunk kölyök - és ezzel elhessegetett a kezével. Folytatták a beszélgetésüket, mintha ott se lettem volna. Elég kellemetlen volt a szituáció, és mivel mást nagyon nem tehettem, tovább indultam volna. De akkor az egyik, aki eddig még nem szólalt meg, elkapta a kezem.
- Ha sz#rt keversz kölyök, ne várd hogy segítsünk. Ha nyakunkra hozod az embereket, akkor mi leszünk a legnagyobb problémád, értve? Az hogy nincs aki vigyázzon rád, nem mentesít semmi alól... A te... képességeiddel inkább nem próbálkoznék a város lakóival... csak egy jó tanács - aztán ő is elfordult tőlem, és ügyet sem vetett rám többet. Hát ezzel nem hogy nem lettem okosabb, még jobban pánikba estem. Főleg, mikor kifele menet hallottam, ahogy fogadást kötöttek rám.
- Egy évet fog kibírni.
- Fél évet sem adok neki.
- Tartom. 300 latot rakok rá, többet nem ér...
Sylas Drayden
Felvett név, becenév:
-
Faj:
Vámpír
Születési adatok:
1988. február 1. (24) Kanada, Winnipeg
Rokonok:
Apa: Rocco (54) élelmiszer kutató
Anya: Melany (50) irodalomtanár
Testvér: Gavin (27) elméleti fizikus
Foglalkozás:
Antropológus
Anyagi javak:
Pillanatnyilag úgy 1500 dollárnak megfelelő vagyona van, de egyelőre még a Winnipegi egyetem alkalmazásában áll, fix jövedelemmel, illetve, ha szüksége lenne rá, valószínűleg otthonról ki tudnák segíteni. Biciklivel közlekedik.
Emberi kinézet:
Középmagasságával, és fiatalos testalkatával nem egy fenyegető látvány, nem büszkélkedhet kidolgozott izomcsoporttal, pedig egészséges mértékben mindig sportolt valamit. Sötét hosszú haja van, mely mindig kócos, úgy áll, ahogy a szél összefújta. Szeme színe egészen világoskék.
Öltözködés:
Semmi extra, nem igazán figyel az öltözködésére, leginkább a jól bevált egyszerű farmer és póló kombónál marad. Talán az egyetlen egyedisége, hogy szereti a sálakat és a földig érő kabátokat.
Átváltozott forma:
-
Képességek:
-
Egészségi állapot:
Egészséges.
Jellem:
Különc és ötletszerű, ennélfogva meglehetősen kiszámíthatatlan. A különleges, szokatlan dolgok villanyozzák fel. Szellemi és művészi érdeklődése mellett, az optimista életfelfogás, a sokoldalúság, a változatosság és az újdonságok iránti szeretet jellemzi.
Szeretetreméltó és társaságkedvelő annak ellenére, hogy néha igényli az elvonultságot, amikor elmélyedhet gondolataiban. Általában sokféle embert ismer, ám veleszületett önállósága miatt nehezen alakít ki szoros kapcsolatot. A barátai mégis fontosak számára.
Legjellegzetesebb tulajdonsága az emberszeretet és a szociális érzék. Álmodozó, idealista, gyakran megfordul a fejében az a gondolat, hogy meg kellene menteni a világot. Ugyanakkor ereje, energiája, kezdeményezőkészsége nincs erre. Ezt a fajta belső feszültségét humorban oldja föl, feláldozva a saját komolyságát, tudatosan teszi nevetségessé önmagát.
Az a fajta ember, aki önmagát háttérben képes tartani azért, hogy érvényesülhessen az eszme, az elgondolás, amiben hisz, amit képvisel. Éppen ezért vitapartnerének nehéz dolga van, mert nem érzi a személyes szembenállást, csak hideg, száraz tényeket és még inkább megcáfolhatatlan eszméket, hiteket, álmokat, ideológiákat. Mégsem ellenségeket, hanem barátokat szerez ezzel a modorával, stílusával. Sokaknak imponál, hogy ezt az embert pillanatnyi dolgokkal, nekiszegezett érzelmekkel nem lehet kilendíteni önmagából. Ez a tényekhez való hűvös viszonya biztosítja számára, hogy derűsen, kicsit flegmatikusan szemlélje önmagát, környezetét, és vigyen végig párbeszédet, vitát egészen addig a pontig, ahol átvilágítja a tények mögött meghúzódó érzelmi gyökereket.
A nehézségeket önmérséklettel, toleranciával oldja meg. Elfogadja, vagy elnézi a másik ember másságát. Mindezt derűsen, szellemi fölénye tudatában teszi, ami nem bántó, sőt igen gyakori, hogy kicsit fanyar, flegmatikus humora kimondottan kellemes és vonzó.
Vonzódás:
heteroszexuális
Szeret:
Bicajozni, esőt, kalandokat, népzenét, hölgytársaságot, baráti összejöveteleket, nyelvet tanulni.
Nem szeret:
A böszömnagy, agresszív alakokat, akik inkább az erejükre lehetnek büszkék, mint agykapacitásukra, nőt dohányozni látni, előítéleteket, érzelmi vagy egyéb zsarolásokat, pszichológusokat.
Félelmei:
Haláltól, hogy a családját nem láthatja többet, kutyáktól.
Történet:
"Engedélyezte az egyetem, a kutatási témám! Találtam valamit és végre sikerült elérnem egy kis finanszírozást is, nem volt könnyű, de egy hét múlva végre utazom hozzád! Szeretlek Alise!"
"Te nem a lettekkel akarsz foglalkozni. Nem kellett volna ezt így elsietni. Inkább gondold át újra. Attól, hogy én hazaköltöztem neked nem kell követned."
Alise egyáltalán nem úgy reagált a szándékaimra, mint amire számítottam. Sőt, egyenesen úgy tűnt, mintha haragudna rám azért hogy meglátogattam. De hát hónapok óta nem is láttuk egymást. Két éve voltunk együtt, és alig találkoztunk ezalatt. Pedig csak pár hónapja költözött haza. Rigában akart praktizálni most, hogy végzett pszichológus lett. Csak az volt a kínzó, hogy se telefonon, se neten nem tudtunk beszélgetni, mert valahogy mindig meg voltunk szeppenve, és nem ment a kommunikáció. Igazából nem tudom, nem mintha más ment volna. Valahogy élőben is olyan hideg tudott lenni. Bevallom, nem volt vele valami élmény a csók sem, de szerettem. Szerettük egymást. Ezt igyekeztem elhitetni magammal, holott régóta tudtam, hogy baj van.
Csak hát azt hittem, ha hős lovag leszek, megmenthetem a nem létező kapcsolatunkat.
De rövid úton kirakott, mondván, hogy hogy lehetek akkora ökör, hogy nem fogtam fel, hogy azzal, hogy elutazott véget ért a kapcsolatunk. Hát nem tudom, lehet én vagyok a szórakozott, de erre addig még csak egy szóval sem utalt. Azt mondta kényelmes volt neki úgy a kapcsolatunk, ahogy volt, de sose érzett semmit se irántam. Csak volt kivel eltölteni az időt és tapasztalatot szerezni az egyetemi évek alatt. És az a szomorú, hogy ez a vallomása még csak meg sem lepett. Valahol felkészültem már rá. Tudtam, csak nem akartam tudni.
Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy nem fogok megfutamodni és elvégzem a munkám, amiért fizettek. Csakhogy egy este támadás ért. Fel sem fogtam igazából, hogy mi történt, ködös emlékeim vannak mind a mai napig az esetről. De attól az éjszakától kezdve nem voltam már ugyanaz az ember. Első furcsa élményem az volt, miután hazakeveredtem, hogy a rolók kis lyukain beszűrődő fénysugár megégette a kezem. Képes voltam csak ezután rádöbbenni, hogy úgy mellesleg meghaltam. Kiborító volt. Ki is borultam, pár napig ki se mertem mozdulni a négy fal közül. Egyre gyengébbnek éreztem magam, és úgy egyáltalán nem önmagamnak. Bepánikoltam és végül az egyetlen emberhez fordultam segítségért, akit ismertem. Megkerestem Aliset.
- Könyörgöm, segíts rajtam! Történt velem valami, és... - hadartam rémülten, amint ajtót nyitott.
- Utazz haza Sylas, nincs is mit itt keress - folytatni már nem tudta. Valami félelmetes, démoni erő kerített a hatalmába. A vérére vágytam, mindennél jobban. Elvakultan öleltem magamhoz és mélyesztettem fogaim nyakába. Ahogy mohón kortyoltam a vérét szép lassan kitisztult az elmém.
- Vámpír vagyok... - tört fel belőlem a rémült felismerés, ahogy eleresztettem testét, és átjárt a jeges borzalom.
- Jóég Sylas, már megint milyen elmebajod van? - kérdezte meg gyengén, mintha félálomból szólna.
- Most haraptalak meg Alise! Ittam a véredből! - kiabáltam bele az éjszakába.
- Hogy lehetsz ennyire szánalmas?! Menj innen te b3teg áll@t, mert hívom a rendőrséget! - fenyegetőzött, de erejét vesztve az ajtófélfába kapaszkodott. Elmenekültem. Nem akartam többet bántani.
Pár napig csak próbáltam megemészteni az élményt. És közben igyekeztem mindent elkövetni, hogy minél távolabb kerüljek az emberektől. Bárkitől, akit bánthatnék. Sebtében futottam át a térképet, és találtam rá egy erdős területre. Egyelőre jobb ötlet híján tartottam magam hozzá. Csak akkor ért meglepetés, mikor a hőn áhított, biztonságos egyedüllét helyett egy kisvárost találtam. Hát ott aztán ért még pár meglepetés, mi minden más létezik még rajtam kívül. Talán ez a tudat egy kicsit meg is nyugtatott. Talán tud nekem segíteni valaki. Ilyen lelkületben sétáltam be a kocsmába is.
Úgy tűnt ez volt a központi helye a városkának, mert elég nehezen ment kerülgetni a különféle alakokat. Nemsoká meg is botlottam egy üldögélő férfi lábában. Hasra estem volna, ha nem kapaszkodok meg a szomszédos asztallapban.
- Bocsánat - mondtam és felnéztem az asztaltársaságra, ami történetesen négy, hát első ránézésre nem túl barátságos tagból állt. Összenéztek és az egyik tett egy megjegyzést oroszul, mire felnevettek. Az elejtett szavakat franciául is tolmácsolta az egyik. Történetesen mindkét nyelven értettem. Valami olyasmi volt, hogy: "Ezzel mi van? Ha nem tudnám, micsoda, azt hinném túl sok vodkát ivott." Valahogy nem is gondolkodtam, csak reménykedve hangot adtam az első gondolatnak, ami eszembe jutott erről.
- Maguk is vámpírok?
- Nem, boszorkányok vagyunk. Nem látod a rézmozsarat a s#ggünk alatt? - szólalt meg az egyik.
- Kérlek, Nyikoláj - szólt rá barátságosan az, aki az előbb franciára fordított. - Hol hagytad a teremtőd taknyos? Azt ne mondd, hogy túl szerencsétlen voltál, és magadra hagyott? Képzelhetem, ő milyen lehetett akkor...
- A teremtőm? - ezzel alaposan összezavart. Hogy jött most a képbe a vallás? Meg aztán az előbb a boszorkányság emlegetése. Csak nem valami szekta tagjai?
A kezébe temette az arcát, és kicsit megrázta a fejét.
- Hála a jó égnek nem az enyém vagy... Viszont nem vagyunk szamaritánus nővérek, sem utcatáblák, hogy útba igazítsunk kölyök - és ezzel elhessegetett a kezével. Folytatták a beszélgetésüket, mintha ott se lettem volna. Elég kellemetlen volt a szituáció, és mivel mást nagyon nem tehettem, tovább indultam volna. De akkor az egyik, aki eddig még nem szólalt meg, elkapta a kezem.
- Ha sz#rt keversz kölyök, ne várd hogy segítsünk. Ha nyakunkra hozod az embereket, akkor mi leszünk a legnagyobb problémád, értve? Az hogy nincs aki vigyázzon rád, nem mentesít semmi alól... A te... képességeiddel inkább nem próbálkoznék a város lakóival... csak egy jó tanács - aztán ő is elfordult tőlem, és ügyet sem vetett rám többet. Hát ezzel nem hogy nem lettem okosabb, még jobban pánikba estem. Főleg, mikor kifele menet hallottam, ahogy fogadást kötöttek rám.
- Egy évet fog kibírni.
- Fél évet sem adok neki.
- Tartom. 300 latot rakok rá, többet nem ér...
Üdv Aronában!
