by Név:Akilina Elisson
Felvett név, becenév: Akili, Aki
Faj: Vámpír
Születési adatok: 10, december, 1969. (43); USA, St. Petrsburg, Florida;
Rokonok:
Apa: George Elisson; 68; nyugdíjas
Házállat: Dean, egy betanított albínó varjú
,,Testvér/Báty": Vincent Waterloo; 78; Kémikus, tudós; Nem ,,igazi" rokona Akilinának, mivel neki nem voltak soha testvérei. Egy vámpír változtatta őket át.
Foglalkozás: Jelenleg munkanélküli.
Anyagi javak: Egy Yamaha Gen Ryu hibrid hajtású motor. Egy Smith & Wessen 1911-es lőfegyver. Ezen kívül még egyéb apró dolgok, főleg ruhák, abból sem sok, és nagyjából 500$.
Emberi kinézet: Félhosszú, vagy inkább félrövid szőke haj... Lévén hogy nő, inkább rövidnek tűnik. Kék szemek. Néhol kissé szögletesek a vonásai, és bár nincsenek bombázó mellei, sosem ,,szégyellte” magát miattuk, nem feltűnőek, de nőiesek. 171 cm magas, bár ezzel manapság nem számít égi meszelőnek.
Öltözködés: Általában a világos ruhákat kedveli. Bár nem midig lehet elmondani hogy kifejezettem nőies lenne. De azért ki tud tenni magáért ha akar. Többnyire amúgy a hosszú nadrág, rövid ujjú, ujjatlan póló, sportcipő kombinációt alkalmazza, esetleg valami kis kabáttal.
Átváltozott forma: -
Képességek: -
Egészségi állapot: Egészséges.
Jellem: Kék szemei kutatóan néznek a világra és másokra. Sokszor az a sejtésünk lehet tőle, ki tudja milyen turpisság jár a fejében. Hangoskodó és szeszélyes, ezenfelül legtöbbször igen jó kedélyű személyiség. A férfi társaságot sem veti meg általában. Nagyon megválogatja kiben bízik és kit tisztel. Ez utóbbit sokszor első találkozásnál eldönti. Ez nem jelenti azt hogy ez ne változhatna, a kérdés csak az, hogy akarja-e egyáltalán a másik, hogy ez változzon.
Vonzódás: heteroszexuális
Szeret:
metál zene,
helyes/neki tetsző férfiak,
a jófej embereket, személyeket,
éjszaka portyázni
Nem szeret:
ha korlátozzák vagy próbálják,
ha a barátait becsmérlik,
begyöpösödött gondolkodásmódot,
az intrikákat
vámpírok által ,,irányított” területre lépni
a vadászokat, ha valamelyik rá, vagy számára fontos személyre támad, már többé nem számít semmit az élete az ő szemében
Félelmei:
a szeme előtt hal meg Dean, úgy egyáltalán fél az elvesztésétől
tart a fajtársaitól, főleg a többen vannak, csoportosulásban
a haláltól
Történet:
Sosem voltam a fegyverek híve... De néhány nagyváros sajnos másra tanított. Túl sok helyzet volt olyan, amikor szükségem lett volna rá, de nem volt. Főleg az olyan helyeken, ahol az én fajtám volt az úr, vagy éppen túl sokan voltak.
New Yorkban még a halál közeledtét is éreztem, egyenesen a bőröm alatt, amit viszont sosem kellett volna éreznem. Így volt megírva... vagy nevezze bárki bárhogyan. Amióta utoljára lement a nap számomra úgy gondoltam magamra mint hallhatatlanra, akinek épp ezt soha sem kell éreznie. Sosem éheztettem magam, erre mindig figyeltem, nehogy hasonlóval találjam szembe magam. De mondjuk úgy, a nehéz idők engem is megviseltek.
Nos igazából ennyi a sztori... Voltam én, és volt egy férfi akibe beleszerettem. Kis csavarral, hogy a férfi több volt százötvennél is... Igazából mai napig nem tudom, hogy pontosan mennyi idős volt, vagy hogy az volt-e az igazi neve amin én is mertem. A férfi vámpír volt, de ezt én nem tudtam, amíg én is az nem lettem. Elég szerelmes voltam belé, hogy hülyeséget csináljak miatta. Nos azon kívül biztos vagyok benne, hogy ez egy eléggé elcsépelt történet.
Leszámítva azt, hogy Mike... amennyire tudom, így hívták. Szóval Mike valószínűleg a Föld első öt legjobb kémikusa közt volt. Ez nekem akkoriban nem látszott, és nem is igazán érdekelt, de mint utólag is kiderült, nem volt a legártatlanabb figura.
Végül is csak három évet töltöttem vele, ami így talán egyre kevesebbnek tűnik. És néha már kétségeim vannak... Igazából addig nem is volt baj addig míg a múlt utol nem ért Vincent formájában. Vincent... amolyan testvérem nekem, őt is Mike változtatta át. Azonban van pár igen nagy különbség köztünk. Kezdetnek ott van a korkülönbség (, és az hogy addig nem is tudtam hogy létezik, míg utánam nem jött). Aztán ő ugyan úgy tudós mint Mike volt... és pont ugyan úgy. Ki tudja anno talán még a tanítvány is volt. És végül de nem utolsó sorban: Teljesen flúgos... első és sokadik ránézésre is. Van amit még meg is értek belőle, de nem egyszerű, az biztos.
Nos, volt egy kis összetűzésünk Mike régebbi ,,rajongóival”, még az USÁ-ban. És amikor azt mondom kis összetűzésünk, akkor úgy értem, hogy csoda megúsztuk ép bőrrel, és ép ésszel. Mondjuk... Vincentnél ez relatív. Nálam viszont tényleg egy hajszálon múlt. Úgy is döntöttem, elhagyom a kontinenst.
Az utazás mondjuk nem volt egyszerű, és zökkenőmentes. De megoldottam. Megoldottuk, pár ismerős segítségével. Így Anglia partjainál kötöttem ki.
A levegőbe szagolva elkapott egy ismerős érzés. Nos igazából, egy olyan, amit csak utólag veszel észre, mikor már teljesen felfogtad mi is történt. És az legalább hosszú percekbe telik. Ahogy beértem Bistrolba volt valami, ami egy bizonyos erdőre emlékeztetett. Vagyis egy kis városra az erdő mellett. Ott találkoztam egy öreg varázsló-kuruzslószerű öregúrral, egy farkasemberrel, és az ő kis árvácskáival. Szinte egy tinédzserekből álló kis falkáról volt szó. A legidősebb épp alig volt pár évvel fiatalabb nálam. Pont úgy húszon után volt amíg a kisvárosban tartózkodtam. Rajtuk... meg rajtam kívül nem igazán volt természetfölötti abban a városban, így ,,tekintettel a viszonylag békés természetemre” a fajom ellenére, eltűrtek, sőt szívesen láttak a berkeikben. A kisfarkaskák azonban lassan felcseperedtek, az öreg jobb vadászmezőkre szenderedett, így a falkának fel kellett oszlania, így én is tovább álltam. Mint ahogy eddig bizonyos időnként mindig. Pedig szerettem ott, velük. Az egyetlen dolog amitől tartanom kellett, hogy valamilyen furcsa megfontolásból egy újabb vadász felbukkan, mint az oda érkezésem éjszakáján. Egy pont olyan akit egyből el is földeltünk az erdőben... Pff! Vadászok... Tudjátok milyenek...
Bristol is csak egy következő állomás... Remélem ezúttal viszont szerencsém lesz, és nem egy fészeknyi vámpírba botlok. Nagyon utálnám ha ismét segítségül kéne hívnom a '911-et. Ahogy Vincent is megmondta, az nem az én stílusom... De anélkül nem biztos hogy túl éltem volna... vagyis kijutottam volna egy darabban Amerikából. Egy kupac hamuként meg már kit érdekel, hogy hova jutok?!
(Megjegyzés: egy darabig valószínűleg Bristolban tartózkodom, de szeretnék kérni egy lakhelyet Aronában.)
Felvett név, becenév: Akili, Aki
Faj: Vámpír
Születési adatok: 10, december, 1969. (43); USA, St. Petrsburg, Florida;
Rokonok:
Apa: George Elisson; 68; nyugdíjas
Házállat: Dean, egy betanított albínó varjú
,,Testvér/Báty": Vincent Waterloo; 78; Kémikus, tudós; Nem ,,igazi" rokona Akilinának, mivel neki nem voltak soha testvérei. Egy vámpír változtatta őket át.
Foglalkozás: Jelenleg munkanélküli.
Anyagi javak: Egy Yamaha Gen Ryu hibrid hajtású motor. Egy Smith & Wessen 1911-es lőfegyver. Ezen kívül még egyéb apró dolgok, főleg ruhák, abból sem sok, és nagyjából 500$.
Emberi kinézet: Félhosszú, vagy inkább félrövid szőke haj... Lévén hogy nő, inkább rövidnek tűnik. Kék szemek. Néhol kissé szögletesek a vonásai, és bár nincsenek bombázó mellei, sosem ,,szégyellte” magát miattuk, nem feltűnőek, de nőiesek. 171 cm magas, bár ezzel manapság nem számít égi meszelőnek.
Öltözködés: Általában a világos ruhákat kedveli. Bár nem midig lehet elmondani hogy kifejezettem nőies lenne. De azért ki tud tenni magáért ha akar. Többnyire amúgy a hosszú nadrág, rövid ujjú, ujjatlan póló, sportcipő kombinációt alkalmazza, esetleg valami kis kabáttal.
Átváltozott forma: -
Képességek: -
Egészségi állapot: Egészséges.
Jellem: Kék szemei kutatóan néznek a világra és másokra. Sokszor az a sejtésünk lehet tőle, ki tudja milyen turpisság jár a fejében. Hangoskodó és szeszélyes, ezenfelül legtöbbször igen jó kedélyű személyiség. A férfi társaságot sem veti meg általában. Nagyon megválogatja kiben bízik és kit tisztel. Ez utóbbit sokszor első találkozásnál eldönti. Ez nem jelenti azt hogy ez ne változhatna, a kérdés csak az, hogy akarja-e egyáltalán a másik, hogy ez változzon.
Vonzódás: heteroszexuális
Szeret:
metál zene,
helyes/neki tetsző férfiak,
a jófej embereket, személyeket,
éjszaka portyázni
Nem szeret:
ha korlátozzák vagy próbálják,
ha a barátait becsmérlik,
begyöpösödött gondolkodásmódot,
az intrikákat
vámpírok által ,,irányított” területre lépni
a vadászokat, ha valamelyik rá, vagy számára fontos személyre támad, már többé nem számít semmit az élete az ő szemében
Félelmei:
a szeme előtt hal meg Dean, úgy egyáltalán fél az elvesztésétől
tart a fajtársaitól, főleg a többen vannak, csoportosulásban
a haláltól
Történet:
,,Te miattad jött, most küldd is el... Hisz hogyan is felejthetném el, amit sosem akartam tudni?”
Sosem voltam a fegyverek híve... De néhány nagyváros sajnos másra tanított. Túl sok helyzet volt olyan, amikor szükségem lett volna rá, de nem volt. Főleg az olyan helyeken, ahol az én fajtám volt az úr, vagy éppen túl sokan voltak.
New Yorkban még a halál közeledtét is éreztem, egyenesen a bőröm alatt, amit viszont sosem kellett volna éreznem. Így volt megírva... vagy nevezze bárki bárhogyan. Amióta utoljára lement a nap számomra úgy gondoltam magamra mint hallhatatlanra, akinek épp ezt soha sem kell éreznie. Sosem éheztettem magam, erre mindig figyeltem, nehogy hasonlóval találjam szembe magam. De mondjuk úgy, a nehéz idők engem is megviseltek.
Nos igazából ennyi a sztori... Voltam én, és volt egy férfi akibe beleszerettem. Kis csavarral, hogy a férfi több volt százötvennél is... Igazából mai napig nem tudom, hogy pontosan mennyi idős volt, vagy hogy az volt-e az igazi neve amin én is mertem. A férfi vámpír volt, de ezt én nem tudtam, amíg én is az nem lettem. Elég szerelmes voltam belé, hogy hülyeséget csináljak miatta. Nos azon kívül biztos vagyok benne, hogy ez egy eléggé elcsépelt történet.
Leszámítva azt, hogy Mike... amennyire tudom, így hívták. Szóval Mike valószínűleg a Föld első öt legjobb kémikusa közt volt. Ez nekem akkoriban nem látszott, és nem is igazán érdekelt, de mint utólag is kiderült, nem volt a legártatlanabb figura.
Végül is csak három évet töltöttem vele, ami így talán egyre kevesebbnek tűnik. És néha már kétségeim vannak... Igazából addig nem is volt baj addig míg a múlt utol nem ért Vincent formájában. Vincent... amolyan testvérem nekem, őt is Mike változtatta át. Azonban van pár igen nagy különbség köztünk. Kezdetnek ott van a korkülönbség (, és az hogy addig nem is tudtam hogy létezik, míg utánam nem jött). Aztán ő ugyan úgy tudós mint Mike volt... és pont ugyan úgy. Ki tudja anno talán még a tanítvány is volt. És végül de nem utolsó sorban: Teljesen flúgos... első és sokadik ránézésre is. Van amit még meg is értek belőle, de nem egyszerű, az biztos.
Nos, volt egy kis összetűzésünk Mike régebbi ,,rajongóival”, még az USÁ-ban. És amikor azt mondom kis összetűzésünk, akkor úgy értem, hogy csoda megúsztuk ép bőrrel, és ép ésszel. Mondjuk... Vincentnél ez relatív. Nálam viszont tényleg egy hajszálon múlt. Úgy is döntöttem, elhagyom a kontinenst.
Az utazás mondjuk nem volt egyszerű, és zökkenőmentes. De megoldottam. Megoldottuk, pár ismerős segítségével. Így Anglia partjainál kötöttem ki.
A levegőbe szagolva elkapott egy ismerős érzés. Nos igazából, egy olyan, amit csak utólag veszel észre, mikor már teljesen felfogtad mi is történt. És az legalább hosszú percekbe telik. Ahogy beértem Bistrolba volt valami, ami egy bizonyos erdőre emlékeztetett. Vagyis egy kis városra az erdő mellett. Ott találkoztam egy öreg varázsló-kuruzslószerű öregúrral, egy farkasemberrel, és az ő kis árvácskáival. Szinte egy tinédzserekből álló kis falkáról volt szó. A legidősebb épp alig volt pár évvel fiatalabb nálam. Pont úgy húszon után volt amíg a kisvárosban tartózkodtam. Rajtuk... meg rajtam kívül nem igazán volt természetfölötti abban a városban, így ,,tekintettel a viszonylag békés természetemre” a fajom ellenére, eltűrtek, sőt szívesen láttak a berkeikben. A kisfarkaskák azonban lassan felcseperedtek, az öreg jobb vadászmezőkre szenderedett, így a falkának fel kellett oszlania, így én is tovább álltam. Mint ahogy eddig bizonyos időnként mindig. Pedig szerettem ott, velük. Az egyetlen dolog amitől tartanom kellett, hogy valamilyen furcsa megfontolásból egy újabb vadász felbukkan, mint az oda érkezésem éjszakáján. Egy pont olyan akit egyből el is földeltünk az erdőben... Pff! Vadászok... Tudjátok milyenek...
Bristol is csak egy következő állomás... Remélem ezúttal viszont szerencsém lesz, és nem egy fészeknyi vámpírba botlok. Nagyon utálnám ha ismét segítségül kéne hívnom a '911-et. Ahogy Vincent is megmondta, az nem az én stílusom... De anélkül nem biztos hogy túl éltem volna... vagyis kijutottam volna egy darabban Amerikából. Egy kupac hamuként meg már kit érdekel, hogy hova jutok?!
(Megjegyzés: egy darabig valószínűleg Bristolban tartózkodom, de szeretnék kérni egy lakhelyet Aronában.)
