by Név:
Leonard James Broderick
Felvett név, becenév:
-
Faj:
Lidérc
Születési adatok:
1979 . március 20. (33 éves) New York, USA
Rokonok:
Anya: Trisha Broderick, 63 éves, rendőrségi diszpécser
Apa: Gilbert Broderick, 69 éves, nyugalmazott rendőrszázados
Foglalkozás:
Rendőrnek vallja magát, bár jelvénye már nincs.
Anyagi javak:
Pár ezer dollár megtakarítás, egy Chevrolet Impala, egy pisztoly két doboznyi tartaléktölténnyel (egy doboznyi ezüst, egy doboznyi sima) pár ruha és a szaxofonja. Mindig magánál hordja még apja zsebóráját is.
Emberi kinézet:
Magas férfiról van szó, százkilencvennégy centijével a legtöbb társaságból kirí. Hajára, mely egészen sötét barna, a legtöbbször ráférne egy alapos vágás Testalkata izmos, erős. Arca viszont idősebbnek mutatja koránál: az elszenvedett traumák és szenvedélybetegsége mély nyomot hagytak rajta. Valaha talán jóképűnek lehetett volna nevezni, mostanra már eléggé viharvert ábrázattal rendelkezik. Az általánosan hordott egy-két napos borostája sem javít az összképen, sem a szeme alatti táskák. Különleges ismertetőjegyként visel magán néhány tetoválást, és pár emléket az utcai csetepatékból.
Öltözködés:
Kedveli a sötét színeket és a praktikus ruhadarbokat. Több elnyűtt atléta is van a birtokában, de ha emberek közé megy, főleg fekete farmernadrágot, fekete pulóvert, pólót vagy inget ölt, hideg időben pedig egy hosszú, szintén fekete kabátot. Előnyben részesíti a kényelmes, futásra és egyéb testmozgásokra alkalmas cipőket, természetesen az általa kedvelt színben.
Átváltozott forma:
Már egész ügyesen képes alakítani a csontjait, de még nem tökéletesen, és némelyik átalakulás időbe telik neki. Legtöbbször egyfajta gömb alakot vesz fel, hogy harc közben könnyedén védhesse a koponyáját: az a bordái közé kerül, lábait és kezeit fegyverként használja, a többi, felesleges csontot pedig szintén a koponyája védelmére alakítja.
Képességek:
-
Egészségi állapot:
Alkoholista. Kedvenc itala a vodka, de alkalomadtán bármit megiszik.
Jellem:
Manapság már cinikus és megkeseredett alkat. Nem veszi észre a jót az életben, ha pedig mégis, nem törődik vele, sőt, az sem ritka, hogy elrontja. Nem hisz a szeretetben, az önfeláldozásban, semmiféle emberi értékben. Korábban, amikor még számítottak neki a dolgok, az igazságot kereste, és nem riadt vissza semmitől, hogy elkapjon egy gyilkost, erőszaktevőt vagy bárkit, aki vét az általa fontosnak tartott erkölcsi parancsolatok ellen. Öntötvényűsége miatt sosem jutott magasra a rendőrség ranglétráján, de ez őt nem érdekelte. A legújabb időkben kimondottan szuicid alkat.
Vonzódás:
heteroszexuális
Szeret:
vodka, szaxofonozni, az autója, a szülei
Nem szeret:
árulás, a régi barátai, ha zavarják ivás közben, ha azt hiszi valaki, meg kell mentenie őt.
Félelmei:
Fél, hogy a szülei mit fognak érezni, ha egyszer valóban öngyilkos lesz, ezért nem tette meg eddig, fél a tűztől, fél a régi életébe visszatérni
Történet:
Kibiztosítani… Vagy milliószor hallottam ezt a kattanást, aztán cső a szájba… Nem. Valami nem jó. Még nem.
Leengedtem a fegyvert, és letettem magam mellé az avarra. Na akkor gondoljuk át ezt az egészet még egyszer… Egy nagy korty a vodkából… Ez a sz@r is el fog fogyni nemsokára… Akkor már muszáj lesz felkennem az agyam az Impala ajtajára, vagy ha nem, hát vennem kell egy új üveggel…
Fejemet hátradöntöttem, míg neki nem ért a kocsi alvázának. Ittam még egy kortyot. Nem messze ott volt a szaxofon… De mit játszhatnék még? Már minden dalt eljátszottam, amit érdemes volt. Az utolsó dal, a legnagyobb dal… annak nincs zenéje. Nincs rá szüksége. Az utolsó pia… Kis híján felnevettem. A vodkára néztem. Ez a kommersz mocs0k lesz az utolsó piám? Legalább vettem volna márkásat. De most már mindegy.
Felvettem a szaxofont. Ha van hangszer, ami tud sírni, akkor ez az. És most sírt, még egyszer utoljára… Elsiratta az életemet.
New York-ban születtem. Amerikai vagyok, annyira, amennyire ember amerikai lehet. Valaha szerettem azt a r0hadt csillagos-sávos lobogót, sőt, fel is esküdtem rá. Hazaszeretet… Az is mekkora hü/yeség. Pedig én is egy voltam a sok fánkzabáló, sörivó, fegyvert hordó, hazaszerető new york-i zsaru közül. Szolgáltam és védtem…
Apám is zsaru volt. Emlékszem, gyerekkoromban alig láttam. Jó zsaru volt, jobb, mint én. Persze korrupt volt, de ki nem? Anélkül nehéz lett volna eltartania minket. Anyámat is a munkáján át ismerte meg: egyszer azt mondta nekem, beleszeretett a hangjába. Nem rossz, mi? Ilyen romantikus fazon volt az öregem. De ő már rég nyugdíjas volt, mikor én a testülethez kerültem.
Emlékszem, kölyökkoromban minden este vártam apámat, én meg anyám, vagy Beth néni, anyám nővére, ha anyám is dolgozott… Szegény Beth néni… Öt éve vitte el a rák. Vagy hat? Régen. Szóval esténként vártam apámat. Ez egy szertartás volt köztünk. És ha hazajött, én mindig odavittem neki egy sört a hűtőből… És mindig tudtam, hogy milyen kedve van. Ha elvette a sört, akkor nem volt rossz napja… Jóízűen megitta, közben beszélgettünk, és anyám vagy Beth néni közben hoztak nekünk vacsorát. Ha nem vette el… Akkor nem beszélgettünk a napjáról, és nem ettünk semmit. Eleinte kevés volt az ilyen nap, de ahogy idősödtem, egyre több lett. Tizenhat vagy tizenhét voltam, amikor egyszer odavittem neki a szokásos esti sörét. Ő már addigra öreg volt, és én nem vártam otthon minden este. Volt, hogy elmentem a haverokkal valahová, vagy csak deszkáztam a városban, vagy a jazzklubban hallgattam a szaxisokat… De akkor egyszer az apám azt mondta, vigyek egy sört magamnak is.
Beszélni akart velem. Kibontottuk a sörünket. Nem akkor ittam először, de apámmal az volt az első. Ugyanaz az olcsó lötty volt, amit máskor is ittam már, de most más íze volt. Felnőtt-íze.
Megkérdezte, mi akarok lenni. Mondtam, hogy zsaru. Akkor sokáig hallgatott, és csak a sörét kortyolgatta. Aztán végül megszólalt.
-Ma egy családon belüli erőszakhoz riasztottak minket. Szimplka eset volt, járőröknek való, csak azért mi mentünk, mert mi voltunk a legközelebb. Mikor bementünk, megérztük a szagot. Mindennek vérszaga volt. És tudod, mit találtunk? Egy férfit, a kezében jégcsákánnyal. Véres jégcsákánnyal. Mellette feküdt a felesége meg a lánya, nem lehetett idősebb nálad. Remélem, nem ismerted. A férfi zokogott. Azt mondta, nem maradtak csöndben. Nem maradak csöndben, ezért ő agyonvágta mindkettőt egy kib@szott jégcsákánnyal! Tényleg zsaru akarsz lenni?
Az én gyomrom akkor lustán fordult egyet. De nem jött ki a sör. Bólintottam, hogy most már annál inkább. Mert meg akarom állítani az ilyen beteg állatokat. Apám csak szomorúan mosolygott. Azt mondta, egyszer majd megértem.
Megvolt az érettségi, megvolt az első szeretkezés is a banketten egy szőke lánnyal, valami osztálytársnőm barátnőjével… Azt sem tudom már, hogy hívták, de még emlékszem az illatára és a melleire. Férfi lettem, legalábbis azt hittem. Jött az egyetem. Én voltam a sztár, a rögbicsapat kapitnya… Elmehettem volna a Patroits-hoz, de én inkább állományba vetettem magam, mikor végeztem. Zsaru akartam lenni, mint az apám. Az apám, aki akkorra már túl volt két szívrohamon, alig állt a lábán, és aki sosem biztatott, hogy legyek zsaru. Nem mondta, hogy ne legyek, és tudtam, hogy büszke rám, de azt hiszem, ő jobbat képzelt el nekem. Talán igaza is volt.
Kilenc évig voltam zsaru. Senki sem tudta, hogy nem vagyok ember, de nem is zavart volna senkit, ha megtuidja, azt hiszem. Az egyik kábszeresről gyanítottam is, hogy nem ember, de soha nem kérdeztem rá… Zsaruk voltunk, a többi nem számított
Na itt van a gebasz, mi? Én azt hittem, mindenki olyan, mint én. Pedig nem. Persze fogadtam el pénzt, mert szerettem jól élni. Felőlem annyi piti tolvaj meg simlis kis senkiházi lóghatott meg, amíg tejelt, amennyit csak láttam. De a gyilkosok, az erőszaktevők… Én azokat sosem engedtem el.
A többiek igen. És amikor felelősségre vontam őket… Akkor hirtelen előkerült egy rakás bizonyíték, és mind azt mutatta, hogy egyedül én vagyok korrupt az egész nyomorult testületben, és az elmúlt hat év összes futni hagyott gyilkosa miattam mehetett el…
Kirúgtak, és fegyelmi tárgyalás indult ellenem. Apám közbenjárására felmentettek: ő tudta, hogy nem vagyok bűnös. De soha többé, sehol nem lehettem zsaru. Elárultak azok, akikre az életemet bíztam nap mint nap, és akik rám bízták az életüket…
Inni kezdtem, egyre durvábban. Aztán mikor már nem bírtam megmaradni a városban, leléptem. Utazgattam, át Amerikán, majd a tengeren… Utaztam és ittam, és ha véletlenül olyasmit láttam, ami ellen rendőrként fel kéne lépnem, nem hunytam szemet… És végül elkerültem ide, az isten háta mögé, ebbe az erőbe, valami Arona vagy mi mellett, amiről még a szomszéd faluban is alig tudott valaki valamit… És itt ér véget.
Nincsen semminek semmi értelme. Gyilkosokat láttam kisétálni a bíróságról nyomozati hiba miatt… Láttam gyerekeket meghalni, és öregembereket, akik rettegtek a saját unokájuktól…
Elég volt.
Az utolsó pia… Az utolsó korty…
Fegyver a kézben… Kibiztosítva… Lesz0pja a pisztolycsövet, ahogy zsarukörökben mondják… És már csak egy dolog van hátra…
Leonard James Broderick
Felvett név, becenév:
-
Faj:
Lidérc
Születési adatok:
1979 . március 20. (33 éves) New York, USA
Rokonok:
Anya: Trisha Broderick, 63 éves, rendőrségi diszpécser
Apa: Gilbert Broderick, 69 éves, nyugalmazott rendőrszázados
Foglalkozás:
Rendőrnek vallja magát, bár jelvénye már nincs.
Anyagi javak:
Pár ezer dollár megtakarítás, egy Chevrolet Impala, egy pisztoly két doboznyi tartaléktölténnyel (egy doboznyi ezüst, egy doboznyi sima) pár ruha és a szaxofonja. Mindig magánál hordja még apja zsebóráját is.
Emberi kinézet:
Magas férfiról van szó, százkilencvennégy centijével a legtöbb társaságból kirí. Hajára, mely egészen sötét barna, a legtöbbször ráférne egy alapos vágás Testalkata izmos, erős. Arca viszont idősebbnek mutatja koránál: az elszenvedett traumák és szenvedélybetegsége mély nyomot hagytak rajta. Valaha talán jóképűnek lehetett volna nevezni, mostanra már eléggé viharvert ábrázattal rendelkezik. Az általánosan hordott egy-két napos borostája sem javít az összképen, sem a szeme alatti táskák. Különleges ismertetőjegyként visel magán néhány tetoválást, és pár emléket az utcai csetepatékból.
Öltözködés:
Kedveli a sötét színeket és a praktikus ruhadarbokat. Több elnyűtt atléta is van a birtokában, de ha emberek közé megy, főleg fekete farmernadrágot, fekete pulóvert, pólót vagy inget ölt, hideg időben pedig egy hosszú, szintén fekete kabátot. Előnyben részesíti a kényelmes, futásra és egyéb testmozgásokra alkalmas cipőket, természetesen az általa kedvelt színben.
Átváltozott forma:
Már egész ügyesen képes alakítani a csontjait, de még nem tökéletesen, és némelyik átalakulás időbe telik neki. Legtöbbször egyfajta gömb alakot vesz fel, hogy harc közben könnyedén védhesse a koponyáját: az a bordái közé kerül, lábait és kezeit fegyverként használja, a többi, felesleges csontot pedig szintén a koponyája védelmére alakítja.
Képességek:
-
Egészségi állapot:
Alkoholista. Kedvenc itala a vodka, de alkalomadtán bármit megiszik.
Jellem:
Manapság már cinikus és megkeseredett alkat. Nem veszi észre a jót az életben, ha pedig mégis, nem törődik vele, sőt, az sem ritka, hogy elrontja. Nem hisz a szeretetben, az önfeláldozásban, semmiféle emberi értékben. Korábban, amikor még számítottak neki a dolgok, az igazságot kereste, és nem riadt vissza semmitől, hogy elkapjon egy gyilkost, erőszaktevőt vagy bárkit, aki vét az általa fontosnak tartott erkölcsi parancsolatok ellen. Öntötvényűsége miatt sosem jutott magasra a rendőrség ranglétráján, de ez őt nem érdekelte. A legújabb időkben kimondottan szuicid alkat.
Vonzódás:
heteroszexuális
Szeret:
vodka, szaxofonozni, az autója, a szülei
Nem szeret:
árulás, a régi barátai, ha zavarják ivás közben, ha azt hiszi valaki, meg kell mentenie őt.
Félelmei:
Fél, hogy a szülei mit fognak érezni, ha egyszer valóban öngyilkos lesz, ezért nem tette meg eddig, fél a tűztől, fél a régi életébe visszatérni
Történet:
Kibiztosítani… Vagy milliószor hallottam ezt a kattanást, aztán cső a szájba… Nem. Valami nem jó. Még nem.
Leengedtem a fegyvert, és letettem magam mellé az avarra. Na akkor gondoljuk át ezt az egészet még egyszer… Egy nagy korty a vodkából… Ez a sz@r is el fog fogyni nemsokára… Akkor már muszáj lesz felkennem az agyam az Impala ajtajára, vagy ha nem, hát vennem kell egy új üveggel…
Fejemet hátradöntöttem, míg neki nem ért a kocsi alvázának. Ittam még egy kortyot. Nem messze ott volt a szaxofon… De mit játszhatnék még? Már minden dalt eljátszottam, amit érdemes volt. Az utolsó dal, a legnagyobb dal… annak nincs zenéje. Nincs rá szüksége. Az utolsó pia… Kis híján felnevettem. A vodkára néztem. Ez a kommersz mocs0k lesz az utolsó piám? Legalább vettem volna márkásat. De most már mindegy.
Felvettem a szaxofont. Ha van hangszer, ami tud sírni, akkor ez az. És most sírt, még egyszer utoljára… Elsiratta az életemet.
New York-ban születtem. Amerikai vagyok, annyira, amennyire ember amerikai lehet. Valaha szerettem azt a r0hadt csillagos-sávos lobogót, sőt, fel is esküdtem rá. Hazaszeretet… Az is mekkora hü/yeség. Pedig én is egy voltam a sok fánkzabáló, sörivó, fegyvert hordó, hazaszerető new york-i zsaru közül. Szolgáltam és védtem…
Apám is zsaru volt. Emlékszem, gyerekkoromban alig láttam. Jó zsaru volt, jobb, mint én. Persze korrupt volt, de ki nem? Anélkül nehéz lett volna eltartania minket. Anyámat is a munkáján át ismerte meg: egyszer azt mondta nekem, beleszeretett a hangjába. Nem rossz, mi? Ilyen romantikus fazon volt az öregem. De ő már rég nyugdíjas volt, mikor én a testülethez kerültem.
Emlékszem, kölyökkoromban minden este vártam apámat, én meg anyám, vagy Beth néni, anyám nővére, ha anyám is dolgozott… Szegény Beth néni… Öt éve vitte el a rák. Vagy hat? Régen. Szóval esténként vártam apámat. Ez egy szertartás volt köztünk. És ha hazajött, én mindig odavittem neki egy sört a hűtőből… És mindig tudtam, hogy milyen kedve van. Ha elvette a sört, akkor nem volt rossz napja… Jóízűen megitta, közben beszélgettünk, és anyám vagy Beth néni közben hoztak nekünk vacsorát. Ha nem vette el… Akkor nem beszélgettünk a napjáról, és nem ettünk semmit. Eleinte kevés volt az ilyen nap, de ahogy idősödtem, egyre több lett. Tizenhat vagy tizenhét voltam, amikor egyszer odavittem neki a szokásos esti sörét. Ő már addigra öreg volt, és én nem vártam otthon minden este. Volt, hogy elmentem a haverokkal valahová, vagy csak deszkáztam a városban, vagy a jazzklubban hallgattam a szaxisokat… De akkor egyszer az apám azt mondta, vigyek egy sört magamnak is.
Beszélni akart velem. Kibontottuk a sörünket. Nem akkor ittam először, de apámmal az volt az első. Ugyanaz az olcsó lötty volt, amit máskor is ittam már, de most más íze volt. Felnőtt-íze.
Megkérdezte, mi akarok lenni. Mondtam, hogy zsaru. Akkor sokáig hallgatott, és csak a sörét kortyolgatta. Aztán végül megszólalt.
-Ma egy családon belüli erőszakhoz riasztottak minket. Szimplka eset volt, járőröknek való, csak azért mi mentünk, mert mi voltunk a legközelebb. Mikor bementünk, megérztük a szagot. Mindennek vérszaga volt. És tudod, mit találtunk? Egy férfit, a kezében jégcsákánnyal. Véres jégcsákánnyal. Mellette feküdt a felesége meg a lánya, nem lehetett idősebb nálad. Remélem, nem ismerted. A férfi zokogott. Azt mondta, nem maradtak csöndben. Nem maradak csöndben, ezért ő agyonvágta mindkettőt egy kib@szott jégcsákánnyal! Tényleg zsaru akarsz lenni?
Az én gyomrom akkor lustán fordult egyet. De nem jött ki a sör. Bólintottam, hogy most már annál inkább. Mert meg akarom állítani az ilyen beteg állatokat. Apám csak szomorúan mosolygott. Azt mondta, egyszer majd megértem.
Megvolt az érettségi, megvolt az első szeretkezés is a banketten egy szőke lánnyal, valami osztálytársnőm barátnőjével… Azt sem tudom már, hogy hívták, de még emlékszem az illatára és a melleire. Férfi lettem, legalábbis azt hittem. Jött az egyetem. Én voltam a sztár, a rögbicsapat kapitnya… Elmehettem volna a Patroits-hoz, de én inkább állományba vetettem magam, mikor végeztem. Zsaru akartam lenni, mint az apám. Az apám, aki akkorra már túl volt két szívrohamon, alig állt a lábán, és aki sosem biztatott, hogy legyek zsaru. Nem mondta, hogy ne legyek, és tudtam, hogy büszke rám, de azt hiszem, ő jobbat képzelt el nekem. Talán igaza is volt.
Kilenc évig voltam zsaru. Senki sem tudta, hogy nem vagyok ember, de nem is zavart volna senkit, ha megtuidja, azt hiszem. Az egyik kábszeresről gyanítottam is, hogy nem ember, de soha nem kérdeztem rá… Zsaruk voltunk, a többi nem számított
Na itt van a gebasz, mi? Én azt hittem, mindenki olyan, mint én. Pedig nem. Persze fogadtam el pénzt, mert szerettem jól élni. Felőlem annyi piti tolvaj meg simlis kis senkiházi lóghatott meg, amíg tejelt, amennyit csak láttam. De a gyilkosok, az erőszaktevők… Én azokat sosem engedtem el.
A többiek igen. És amikor felelősségre vontam őket… Akkor hirtelen előkerült egy rakás bizonyíték, és mind azt mutatta, hogy egyedül én vagyok korrupt az egész nyomorult testületben, és az elmúlt hat év összes futni hagyott gyilkosa miattam mehetett el…
Kirúgtak, és fegyelmi tárgyalás indult ellenem. Apám közbenjárására felmentettek: ő tudta, hogy nem vagyok bűnös. De soha többé, sehol nem lehettem zsaru. Elárultak azok, akikre az életemet bíztam nap mint nap, és akik rám bízták az életüket…
Inni kezdtem, egyre durvábban. Aztán mikor már nem bírtam megmaradni a városban, leléptem. Utazgattam, át Amerikán, majd a tengeren… Utaztam és ittam, és ha véletlenül olyasmit láttam, ami ellen rendőrként fel kéne lépnem, nem hunytam szemet… És végül elkerültem ide, az isten háta mögé, ebbe az erőbe, valami Arona vagy mi mellett, amiről még a szomszéd faluban is alig tudott valaki valamit… És itt ér véget.
Nincsen semminek semmi értelme. Gyilkosokat láttam kisétálni a bíróságról nyomozati hiba miatt… Láttam gyerekeket meghalni, és öregembereket, akik rettegtek a saját unokájuktól…
Elég volt.
Az utolsó pia… Az utolsó korty…
Fegyver a kézben… Kibiztosítva… Lesz0pja a pisztolycsövet, ahogy zsarukörökben mondják… És már csak egy dolog van hátra…
