O’braien ház

Elmosolyodtam arra amit mondott. Hirtelen nem is tudtam mit kezdjek magammal. Átöleljem, megsimogassam az arcát vagy megcsókoljam? A fiatalság... a régi korokban elvárták volna, hogy a hőn szeretett nő elé boruljak, és ha valóban szerettem meg is tettem volna. Ő pedig szinte foggal körömmel ellenkezett ellene.
Végül adtam egy csókot a homlokára, majd ránéztem. Látni akartam azt a kedves arcát. Majd adtam neki egy rendes csókot is.
- Szeretem a meglepetéseket... mármint a jókat - feleltem mosolyogva.
- Csak nyugodtan, én nem sietek sehová.
Nem tudom a földszint után mennyire voltak érdekes a következő szintek. Volt fürdő, amolyan régimódi, mint nálunk is csak nem olyan puritán. Volt hálószoba, még nappali, és valami olvasó féle is...
Hagytam hogy annyit töltsünk el egy egy helyen amit Olivia jónak lát. Én most legérdekesebbnek úgy is a legfelső szintet találtam, ami egyetlen szobából állt, hatalmas kör alakú ablakokkal az oldalán.

-Ennek kimondottan örülök! Akkor majd inkább legyen úgy, hogy egyedül viszed vissza a cicust és én majd otthon várlak!-Nem tervezek túl nagy felhajtást, de pár gyertya azért mégis csak fel tudja dobni a hangulatot.
A második szint is éppen olyan érdekes, mint a földszint. El tudom képzelni, ahogy itt élt az a bizonyos vámpír. Biztosan szerette a házat. Miután mindent alaposan szemügyre vettem visszasétálok az én hercegemhez és egy csókot lopok tőle.
-Feljebb mehetünk, ha te is benne vagy!-Már nagyon kíváncsi vagyok az utolsó szintre is. Remélem lesznek ablakok, amiken kikukucskálhatok majd. A kilátás biztosan szép lehet, bár este sokat nem láthatok majd belőle.

Felvezettem a felső szintre kézen fogva, aztán hagytam hogy nézelődjön. A hold ezüstös fénnyel bukott ki a felhők mögül, úgyhogy még biztosan láthatott is valamit. Az erdő fáit, talán még az utcát is a ház előtt.
Ez mondjuk viszont azt jelentette, hogy valószínűleg hideg éjszakánk lesz ezután.
A háta mögé álltam és gyengéden átkaroltam. Teljesen megnyugtatott. Olyan jó érzés volt.
- Nos, hogy tetszik? - kérdeztem halkan, de talán kedvesen búgó hangon. A csöndbe Éjbogár dorombolása zavart bele. Jelenleg a mellső lábaival Olivia vállán állt, és ő is a szemközti ablakon bámult ki. Most nem zavart. Egészen aranyos volt. Megcsókoltam Olivia nyakát és a másik oldalról én bújtam az arcához.

Ahogy kinézek az ablakon kiszélesedik mosolyom. Igaz azért így sem látok messzire, de egyenlőre ennek a kilátásnak is nagyon tudok örülni, annak meg főleg, hogy Rikh mögém sétál és átkarol.
-Nagyon szép! Nem is értem miért hagyta itt ezt a házat egy ilyen kilátással. Ha nekem ilyen házam lenne biztos itt fent lenne a hálószobám és sosem költöznék el. Igaz a mostanit is egyre jobban kezdem megszeretni, de azért még sehol sem tartok vele!-Érzem ahogy a macska rááll a vállamra. Egy picit oldalra fordítom a fejem, majd óvatosan megsimogatom őt.
-Milyen jó dolgom van!-Kezemmel az ő karját kezdem el simogatni, majd ismét kipillantok az ablakon.
-Ezt egyszer, majd napközben is meg kell néznem! Biztosan gyönyörű lehet!-

- Igazából senki nem tudja mért... ment el, ha egyáltalán önszántából tette... - de igazából nem akartam erről most beszélni. Olivia itt volt és vele akartam foglalkozni. Nem akartam, hogy ilyen aggasztó gondolatok most közénk ékelődjenek.
- Az jó dolog, már ha szereted a házad. De még mi is lassan haladunk vele... jó nem is sietünk sehová.
- Jaj, Olivia - sóhajtottam miután elkezdte simogatni a kezemet - olyan jó hogy itt vagy - kezdtem el simogatni én is őt.
- Őszintén, most még egy kicsit sajnálom is hogy nem lehetek ott veled majd akkor. - Nem a napot hiányoltam, hanem inkább őt. - Igaz, akkor valószínűleg mélyen aludni fogok - megcsókoltam az arcát.

-Ez fura! De remélem jó dologért ment el!-Igaz nem ismerem és lehet, hogy nem is akarnám ismerni, de érzem Rikken, hogy ő nagyon is odavan azért a vámpírért, így gondolom annyira nem lehetett rossz természetű.
-Héé ne sajnáld! Ami elmarad este azt mindent bepótolunk! Most is bepótoljuk előre azt, hogy majd nem leszel velem! De tudod mit! Veszek majd egy fényképezőgépet és megmutatom neked, hogy milyen sok szépet látok napközben! Így te sem maradsz le annyira a dolgokról! Sőt...Lehet, hogy egy kamera sokkal jobb lenne!-Bár az a kérdés, hogy miből is fogom én azt megvenni és hol.
-Hmm lassan azért majd menjünk! A cica is biztosan éhes már!-

- Igen ezért nem bánt annyira a dolog - bújtam hozzá kicsit még inkább. Az ötlött fel bennem hirtelen, hogy mihez is kezdenék nélküle... ha nem ismerem meg... de tudtam erre a választ. Ugyan úgy éltem volna tovább az életem ahogy eddig.
- Biztos vagyok benne, hogy ő meg teljesen jól van ilyen téren... bár lehet pihennie kéne még, az igaz. De akár hogy is, ha úgy érzed mehetünk. - Nem akartam elengedni Oliviát. Olyan jó volt most így, de aztán mégis meg próbáltam összeszedni magam. Amiben volt egy kis komplikáció, hiszen Éjbogár úgy tűnt ellépni a válláról, úgyhogy nekem kellett leszednem mindkettőnk válláról. Aztán visszatettem az én vállamra. Úgy tűnt ott viselkedik a legnyugodtabban, és így szabadok voltak a kezeim. És így Olivia kezét is meg tudtam fogni. Adtam egy csókot a kézfejére, majd ha tényleg menni akarta elindultam.
Odalent, miután kiértünk a ház elé még visszapillantottam rá, aztán ismét Oliviára néztem.
- Nos akkor, majd nálad találkozunk, ha jól gondolom - megvártam még ő elindult, aztán levettem a macskát a vállamról, hogy biztosabban a kezemben tudjam vinni és én is elindultam, csak suhanva a mi házunk felé.

Lakóházak - Titkok útja 1.

Ahogy leveszi rólam a cicmákot megfordulok és vigyorogva figyelem őket.
-Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a házat!-Ezzel úgy érzem, hogy kicsivel többet magából is megmutatott, ami nála sokat jelenet, hisz általában harapófogóval kell belőle kiszedni az információkat. Lefelé óvatosan sétálok a lépcsőknél, nem szívesen esnék el, bár igaz itt van Rik, aki biztosan elkapna, de azért jobb félni, mint megijedni.
-Igen akkor majd nálam!-Egy csókot azért még lopok tőle, majd csak utána indulok el haza sietős tempóban. Szeretném, hogy minden tökéletes legyen, mire megérkezik hozzám.

Lakóházak - Titkok útja 1.