A kocsma

A vámpír távozott, aminek nagyon örültem. Még jobb lett volna, ha a többi fajtársa is eltakarodik. De nem hittem, hogy Alana itt veszélyben volna, hisz a Kocsmáros megvédi, és a vámpírok nem mernének rátámadni ennyi vendég előtt. Nekem viszont ki kéne szellőztetnem a fejem...
- Alana... Most elmegyek egy kicsit. Sétálok, vagy valami - mondtam fáradtan - Nem tudom, visszajövök-e ma még. Ha nem, otthon találkozunk, vagy holnap.
Azzal kisétáltam a kocsmából.

//Városhoz közeli erdős területek/ Sziklakör//

-Ebben egyet értek nagyon csöndes, bár igaz ilyen hely is kell. Az biztos, hogy ha lesz valami dizsi sikere lesz, csak több lakos kéne a városba, de ha majd tudok valamiben segíteni csak szólj. Szívesen segítek, bár nem ígérem, hogy mindenben tudok.-Közben a kajám és a söröm is elfogyott. Talán ideje mennem, bár jól érzem magam itt vele és legalább nem vagyok egyedül, de kezd későre járni és még "haza" is kell sétálnom.
-Én azt hiszem most elköszönök, ha nem haragszol. Kezd későre járni és sok dolgom van holnap. Tudod a ház felújítása nem kis munka.-Mosolyodom el. Az asztalon hagyom a rendelésem összegét, majd egy puszit nyomok Kevin arcára.
-Nah remélem majd hamar találkozunk. Jó veletek dumálni! Pá!-Azzal ki is sétálok a kocsmából és meg sem állok "hazáig".
//Szoborpark//

Sóhajtottam. Tudtommal a tudathasadásosok nem tudnak a másik felükről, szóval ebből kifolyólag sem volt jó a felvetése. De amúgy sem állta volna meg a helyét. Még egy kis idő kellett nekem, hogy fejlődjek, de például Sergius a végére lassan már puszta kézzel kitekerte volna egy vámpír nyakát.
Felvontam a szemöldököm mikor beértünk a ,,városba" és kiszálltam a kocsiból. Eltöprengve néztem körbe.
- Nem jártam én itt már valamikor? - csúszott ki a számon a kérdés. És ahogy beljebb haladtunk egészen az az érzésem lett, hogy de igen. - Talán úgy cirka kétszáz éve...
Megtorpantam mikor beléptünk az ivóként funkcionáló épületbe. Nem voltak sokan. Viszont a két vámpírtól a sarokban eléggé kivert a víz. Akkor a kocsmáros vajon micsoda? Néztem végig óvatosan. Végül csak megirányoztam a pultot.
- Van valami ételük? - kérdeztem, mire a kocsmáros rábólintott, úgyhogy rendeltem.
- Te mit iszol? Az elsőre meghívlak... - mondtam érezhető kétségekkel a hangomban. Nem volt túl sok pénzem, de ez általában így volt. Utána úgy is kitalálom.

Leállítottam az Impalát valami téren. Körülnéztem, és egy alkoholista csalhatatlan ösztönével szúrtam ki a kocsmát. Kiszálltam, és megvártam, amíg a ő is kiszáll. Bezártam a kocsit, és elindultunk.
Voltak páran odabent, és nem mindenki ivott. az ilyen minek jár kocsmába?
- Vodkát iszom, és kérem a pisztolyomat. Nyugi, nem foglak lelőni.
A pultnak támaszkodtam, és vártam az italomat.
Érdekesen alakul ez a nap. Már vagy egy órája halott lennék, ha ez a lány nem bukkan fel, és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem jártam volna úgy jobban. Végül is mi várhat itt rám? Eléggé kicsi város. Legjobb esetben is csak pár kufircolás egy helyi kis libával, aki belezúg a titokzatos idősebb pasiba... Pár idősebb helybeli lenézése... Kábé ennyi. Vajon megéri itt maradni? Vagy bárhol máshol?

Hát akkor kértem egy vodkát neki. De többre már csak azért sem fogom meghíni, mert azt hiszem épp ennyi elvesztegetni való pénzem volt. Mikor kihoztam valami húsos ételt valami körettel, gyorsan elkezdtem belapátolni, de aztán Claudius szépen rám is szólt, én meg félre is nyeltem.
Tudom, tudom... - hajtottam le lemondóan a fejem. Ezt már néhányszor eljátszottam, amióta úton vagyunk.
Mögöttünk közbe meg a két vámpír nagyon nézett minket. Valószínűleg azt próbálták találgatni, hogy mik is lehetünk. Mindketten embernek tűnünk. én részben az is vagyok. Bár azt csak észre vehették, hogy meg akadt a szemem rajtuk beljövetkor.

Megkaptam a vodkámat, és azonnal fel is hajtottam. Hát... Ittam már jobbat is. a hely mentségére legyen mondva, hogy rosszabbat is.
A lány nem csekély elánnal kezdett enni. Erről eszembe jutott, hogy én sem mostanában ettem, utoljára. Talán nem ártana. De aztán a kiscsaj elkezdte fixírozni a két fickót, akiknek ez nem nagyon tetszett ahogy láttam.
- Ha sokáig bámulnak így - dörmögtem a lány fülébe - Akkor tényleg add vissza a stukkeromat, hogy meg tudjalak védeni, oké? Vagy menj, és intézd a dolgot gusztusod szerint...
B@sszus, hogy már megint mibe kevertem magam... Tök jó lesz, ha ezek itt nekem elkezdenek tömegverekedni... Bár talán csak túlreagálom a dolgot, ki tudja...

- Bocs megfeledkeztem róla - nyomtam a kezébe a fegyvert, majd csak aztán fogtam fel hogy mi a helyzet. Kihúztam magam és a pasasra néztem. - Biztos vagy benne... - hajoltam utána egészen közel a füléhez, bár így sem voltam benne biztos, hogy esetleg, azok ott ketten nem fogják meghallani. F#ne jó fülük van... - ... hogy két vámpírral akarsz balhét csinálni? - Aztán leesett, hogy hátha mégis minket akarnának vacsorának nézni... Akkor lehet most jobb lerendezni a dolgot, amíg tudjuk. Én buta meg nem bírtam ki, hogy rájuk ne pillantsak, mikor ismét kihúztam magam. Pedig tökéletesen tudtam, hogy nem kellett volna.

Latolgatva néztem a két fickót. Vámpírok... Ezüstgolyó... Vámpírok... Ezüstgolyó... B@sszus... Vajon hat rájuk? Vagy a kislány többre megy a kardjával? F3ne essen bele, hogy soha nem érdekeltek az ilyen dolgok... Pedig biztos említett valaki valamit erről, ha más nem, apám... De roh@dt jó... Habár... Mit aggódok? Legfeljebb kinyírnak...
Bár nem is tudom. Ha van tisztább módja is, nem biztos, hogy a vérveszteségtől meg vámpíragyaraktól akarok elpatkolni... Nem vagyok én Twillight-rajongó tinilány...
Kértem még egy vodkát. Azt vettem észre, hogy minél többet iszok, ez a Lowri vagy Claudius vagy kicsoda egyre vonzóbb lesz... Na várjunk csak?
- Biztos, hogy te nő vagy? - kérdeztem - Csak mert van férfineved is... Figyelj, nekem nincs bajom az ilyenekkel, tényleg, csak azelőtt szólj, ha van valami a lábaid között, mielőt nagyon betintázok és rád mászok...

Kicsit sokkolt ezzel a kijelentésével. Sikerült magam hátrébb rúgni a székemmel együtt és úgy néztem rá megdermedve.
- Tudod erre most nem is tudom mit feleljek... mivel járnék jobban - néztem rá még mindig rémülten. Annak ellenére, hogy Claudius inkább volt mondható többségében férfinak, mint nőnek attitűdben, a saját nemi identitásommal sosem volt bajom.
- A te lábat között, viszont simán lehet majd egy karddal több mint szeretnéd... - még mindig nem vettem le a szemem róla, és a riadalmam sem mondhatni hogy alább hagyott volna. Sajnos ez a hangomon is meghallatszott, akadozott, és csoda, hogy végig tudtam mondani.

Felnevettem. B@sszus, ennek a kislánynak van stílusa... Ez igen! És oké, nem győzöm hangsúlyozni, hogy kurvár@ unom ezt az árnyékvilágot, de tuti, hogy még nyomorúságosabb lenne far0k nélkül, szóval inkább jobb lesz ezt nem forszírozni...
Inkább megfogtam a lány tarkóját, magamhoz húztam és megcsókoltam.
- Bocs, de egy magamfajta bunkó így bókol - vigyorogtam, várva a pofont.
Azért kicsit közelebb húzódtam a pulthoz. A pofon a csókért jó át. A tök*n rúgás nem. Mindennek és mindenkinek megvan az ára. Ezt alaposan megtanultam. Örökre. Vagy arra az időre, amit nekem az örökre jelent.

Na ez már végképp sokkolt. Csak néztem rá pislogva. És egy idő után éreztem, hogy szép lassan elpirulok. Elvontam a tekintetemet aztán róla, és a tányéromat fixíroztam sokáig, egyre jobban vörösödve, és egyre nagyobb zavarban. Kész káosz kavarodott, hirtelen a fejemben, és ez még Claudiuson is kifogott, legalább is nem segített. Az emlékei között sem találtam megoldást a helyzetre. Egy férfi nem szokott így zavarba jönni. Nos... sem az előző női gazdatestei. Még visszanézni sem mertem rá. Az egyik mögöttünk lévő pasas meg a végén már kuncogni kezdett rajtam, szép halkan, de még úgy hogy én is halljam.
Aztán... azt hiszem elegem lett. Az asztalra csaptam, felálltam majd kisétáltam.
Utcák

*Mikor nem volt közelemben már a lány, kinyitottam az ajtót és beléptem. Kételkedve néztem körbe, de ez valamivel jobb állapotban volt mint az előző és láthatólag még vendégei is voltak. Könnyed léptekkel a pulthoz sétáltam, a már jól megszokott módon ujjamon forgatva a kulcscsomóm. Ha valaki jött, hát kértem egy pohár sört és szállás után érdeklődtem. Akaratlanul is elképzeltem Őstulok képét a levelem láttán s ez mosolyra késztetett, megjelenésemet barátságossá téve. S bízva benne, hogy itt nem kell ilyen brutális eszközökhöz folyamodnom, hogy ha ki kell szolgálni.*

Pangás volt ma. Négyünkön kívül és a kocsmároson kívül nem is volt senki jelenleg. Még az a minden lében kanál Jack sem aki itt dolgozik olykor. Frank, és Márton csöndben ültek. Körül belül úgy néztek ki mint akik olyan fáradtak hogy mindjárt lefordulnak a székről. De én ennél jobban tudtam.
Végül az asztalra csaptam, anélkül hogy ketté törtem volna.
- Kár elvesztegetni egy ilyen jó éjszakát! - jelentettem ki. Mire Nyikoláj rám nézett. - Ki vele, bökd ki - néztem rá kissé undorodó képpel. Nem tőle undorodtam természetesen hanem ettől az egész helyzettől.
- Nem tudom Jean-Claude... valahogy most úgy eszembe jutott, milyen lenne... egy kis vodkát inni... - felelt oroszul.
- Báh! Komolyan már csak Kalliola zenéje hiányzik, és itt helyben megásnám a sírotokat, hogy eltemesselek titeket! - pattantam fel hozzá.
Frank nem sokkal később felkapta a fejét, és oldalba bökte Mártont, majd a fejével a pultfelé intett.
- A múltkori fogadásunk úgy is befuccsolt, mit szólsz ehhez? - kérdezte.
- Ja, a fene sem gondolta, hogy az a szerencsétlen így meg találja a szerencséjét! Pedig biztos voltam benne, hogy valami hü\ye módon kinyírja magát az a jó madár!
Én is arra néztem, majd kicsit félre fordította a fejem.
- Nem rossz... - mondtam kis gondolkozás után. - De nem eléggé kifinomult az ízlésemhez azt hiszem - mondtam közönyösen.

*Akaratlanul is végig néztem magamon, hogy ennek az alaknak mi a frász baja lehetett. Persze, hiába voltam vámpír a hiúságom nem tűnt el. Tekintetem végig siklott formás lábaimon mely szabadon volt az aprócska szoknyámtól. A cipőm tökéletesen passzolt a szoknyához és a kabáthoz is, mely kiemelte az arcomat. De nem is én lettem volna, ha ezt szó nélkül hagyom. Odasétáltam és megálltam az asztaluknál.*
- Szisztok fiúk… * Nem kellett sok ész hozzá, hogy észrevegyem egyik sem ember. De figyelmem mégis a finnyás úrra fordítottam.*
- Mond csak Bársony Báró, mégis mi felel meg az ízlésednek? * Rebegtettem a pilláim ártatlanul mintha nem is épp most sértegettem volna.*

Nem kell mondanom, hogy amikor odajött akkor egy pillanatra csend lett. Aztán Nyikoláj, és Frank röhögni kezdett.
- Mennyit volt a múltkor?
- A fogadás?
- Háromszáz talán? De egye penész, legyen öt!
Beszélgettek el ők hárman. Én pedig ,,teljes" figyelmemet a ,,hölgynek" szenteltem.
- Nos... ha már így mondod akkor már valami bársony - mondtam légiesen könnyed hangon. - Mint látható te nem igazán ütöd meg a mércét... - mértem végig mint egy darab húst. - Szóval mondd meg légy oly kedves, ezúttal milyen szerencsétlent fújt erre a szél? Tudod a fiúk csalódnának ha ezúttal sem jönne be a fogadásuk.

*Szavaira bólogattam, de közben kíváncsian füleltem a fiúk beszélgetésére is. Ahw… pasik. Csak a fogadás. Hol lóra, hol másra de ez már annyira nem érdekelt, mikor elkezdett a másik beszélni. Ajkaim elhúztam mikor befejezte.*
- Szóval az ajándékokra buksz? * Kérdeztem felvont szemöldökkel.*
- Senki nem mondta még, hogy a csomagolás nem mindig azt rejti amit szeretnénk? Egyébként meg miféle fogadás? * Tekintettem a fiúkra, de a kérdésem egyértelműen Bársony Bárónak szólt. De nem szokott érdekelni, hogy kitől jön az infó addig, amíg jön.*

- Ó, nem. Nem. Nem... - vetettem közbe jobbra-balra a fejem. - Úgy értettem, az olyan személyekre, akik olyanok mint a bársony - gesztikuláltam hozzá, mintha épp az ujjaim között ép az említett anyagot tapintanám meg.
- Áh, igen a csomagolás... - gondolkoztam el. - Hát azt sokféleképpen értelmezhető - legyintettem, és nem akartam erről tovább filozofálni. Nem vagyok én görög bölcselkedő.
Ahogy a fogadást említette hármójukra tekintettem én is.
- Az életedre fogadnak éppen - mondtam mikor visszafordultam a nőhöz. Szinte magamtól tudtam, hogy ekkor mindhárman ismét jól végig mérték a nőt. - Hogy meddig maradsz életben. Múltkor egy fiókára fogadtak, akinek még a tojás héj is látszott a hátsó felén. Nem beszélve arról, hogy szinte elesett a saját lábában - erre nem sokkal később mindhárman elnevették magukat. - De aztán sikerült magának mentort találnia - mondtam lebiggyed ajkakkal. - Szóval valószínűleg már életben fog maradni. Nem is tudom hogy sikerült neki - mondtam művies gondterheltséggel. - Na az a lány! - emeltem fel az ujjam. - Ő bársony... csak valamiért még a közelünkbe sem jött - vontam meg a vállam. Nem hibáztattam amúgy érte. Lehet én sem jönnék az ő helyében a közelembe.

*Nem kicsit meglepődtem, mikor közölte, hogy Én vagyok a fogadás tárgya, vagyis pontosabban kifejezve magam, az életem. No igen, ettől nem szívesen válnék meg, de ha ez így volna, a fogadásuk értelmetlen lenne. Meglepetésemet egy lenéző pillantással próbáltam meg elrejteni, mely a fiúknak szólt akkor épp méricskéltek.*
- Ettől azt hiszem, még az előző gondolatmenetem is barátiabb, miszerint lóversenyekre fogadtok. De most nem azért, mi ez a hely? Elsőre belefutottam egy Őstulokba, a kocsim a város nagy részében haszontalan. Következő utam során belebotlok egy Bársony Báróba, aki élvezettel akar gyerekeket molesztálni és kőbunkó társaiba, akik életekre fogadnak. Mi ez? A sötét középkorból pottyantatok ide? * Fel voltam háborodva. Ennél civiziálatlanabb helység szerintem már évszázadok óta nem létezik. Már ha egyáltalán létezett valaha…*
- Az egyetlen értelmes lény Lowri ebben a… porfészekben? * Kérdeztem, bár elég érdekes a csaj és ha nem volna meg a magam hülyeségei kattantnak hinném. De nekem is megvan, márpedig nem vagyok kattant. Legalábbis nem ismerném be. *

- Mon petite... láttál te itt lovakat? Bár... mintha láttam volna a múltkor egyet. De hát arra nem igazán lenne mire fogadnunk. Meg amúgy is... Annyira azért nem unatkozunk.
- Gyerekeket molesztálni?! - háborodtam fel. - Ezt honnan szedted most össze? Áh, vagy úgy - ocsúdtam fel, és undok fintor ült ki az arcomra. - Mondtam volna rá azt hogy nőstény vámpír? - puffogtam. - Azért annyira nem lány az a lány... - forgattam meg a szemeim.
- Ez itt? - mutattam szét a kezeimmel. - Arona! Az egyetlen hely ahogy nyilvánosan is saját magunk lehetünk. Nem kell rejtegetnünk magunkat, és minden a város titka marad. Cserébe viszont magunk vagyunk - fintorodtam ismét, arra hogy az előbb így lenézte az itteni állapotokat -, nekünk kell felépíteni mindent, úgy hogy ha hercegnőségednek nem tetszik a helyzet, építsen jobbat a saját kezével!
- Áh, Lowri... A beavatottunk? Ő egy érdekes darab...

- Legközelebb fogalmaz egyértelműben. * Vontam meg a vállam a felháborodására. Végig hallgattam a mondandóját a városról, de csak a szemem forgattam. *
- Minek építsek, ha már más megtette helyettem? * Kérdeztem egyértelműen. No nem mintha lebecsülném azokat akik dolgoznak, de könyörgöm a semmiből nehéz várat építeni.*
- Én hercegnőségem csak táncolni akar és meghúzni magát egy-két „éjszakára”, míg kiderítem, hogy Marco merre lehet. Bár itt biztos nem. * Ez már korábban is egyértelmű volt. De gondolkodnom kellett.*
- … és félénk bár zavaros. Egy magam fajtával végig megy a sötétben és beszáll egy zárt autóba, de egy macskától megijed. De ettől függetlenül is, normális. Legalábbis a maga módján.

A szemet forgattam. Még hogy én fogalmazzak világosabban hogy ő értse! Minek?
Csak elvigyorodtam halványan.
- Majd meg tudod... - csak ennyi fűztem az építés témájához.
- Oh, hát azt szabad. Senki nem tiltja meg, van elég hely, és van elég ház... És ha talán azt is elmondod milyen Marco... még az is megeshet hogy egyikünk ismeri...
- Menj arrébb! - löktem arrébb Nyikoláj székét lábbal, miközben majd hogy nem rárivalltam oroszul. Persze nem gondoltam komolyan, és Nyikoláj sem vette magára.
- Hozz egy széket, aranyom, aztán meglátjuk mire jutunk - mutattam az asztalra, hogy üljön le közénk.
- A beavatottaknál nem lehet tudni. Némelyikük idősebb nálunk, még az emberi test amiben élnek fiatal. Lehet te is furán viselkednél, ha két személy lakna a fejedben... - mondtam úgy mellékesen.

- Ház? Mégis merre? Eddig csak Morlánál voltam vagy legalábbis valami hasonló nevűnél, de nem volt otthon. * Az invitálásra egy közelben lévő széket áthelyeztem az asztalhoz és lehuppantam rá. *
- Ó hát… Marcot nem nehéz észrevenni. Magas, vékonytestalkatú, vállig érő szőkés haj, majdnem feketén villogó szemek. Az estek nagy részében mogorva és pökhendi ember. De leginkább a kisugárzása az ami felhívja rá a figyelmet. * Akaratom ellenére is emlékek leptek el és lélektelen szemem csillogni kezdett.*
- Ennél jobban nem tudom leírni. Ő tipikusan azaz ember akit látni kell. * Biggyesztettem le az ajkaim. Hisz már csak az emlékeimről tudnék mesélni. DE nem hiszem, hogy Bársony Báró közelebb jutna velük.*
- Két személy? * Néztem érthetetlenül. Persze tudom, hogy mit jelent de Lowri nem tűnt ennyire súlyosnak.*

- Amerre csak látsz! - nevettem.
Közben Frankékat is hallgattam egy darabig félfüllel, ahogy oroszul beszélték a fogadás részleteit. Aztán ahogy megunták, áttértek a nő kitárgyalására. Csak szép, diszkréten.
- És a vezeték nevét nem mondta meg, ha már ennyire keresed? - szólt közbe Frank érdektelenül. Osztottam a ki nem mondott véleményét. Az áradozása, sőt a nyilvános nyáladzására nem voltunk. Legalább azt megtudtunk hogy szőke...
- Igen... - feleltem. - Ez a fajtája védjegye. Egyik az őskövület, másik meg a gazdaember... - vontam meg a vállam. - Nem véletlenül mondják, hogy egy beavatottat megölni rosszabb, mint eltörni egy tükröt. Mivel akkor nem tudod mikor tör rád a végzetes balszerencse...

*Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a fiúk csevegését mellettem, de egyáltalán nem tetszett a visszakérdezés még ha igaza is volt.*
- Arcuri… Marco Arcuri. * Próbáltam nem ellenségesen szűrni a fogaim között a nevet. Persze nem a név tulajdonosára irányult, de ebbe nem lehettek biztosak. *
- De mindegy… Ha itt is volt, akkor Ő tuti nem maradt itt még fél éjszakára sem. * Ingattam meg a fejem. Végül felsóhajtottam és kiutat kerestem a megkattanásból.*
- Tudtok valami helyett ahol végre táncolhatnék? * Kérdeztem lemondóan mindannyiuktól.*

- Arcuri... Arcuri? - nézett Frank Mártonra.
- Arcuri - vonta meg a vállát. Majd Frank Nyikolájra nézett. Ő is megvonta a vállát.
- Én talán láttam már egyszer... szólaltam meg végül, de az valószínűleg nem nagy segítség lenne. Év tizedekkel ezelőtt volt.
- Táncolni? - kérdezte Nyikoláj, orosz akcentussal. - Táncolni mindig lehet...
Felvontam a szemöldököm. Talán még én sem gondoltam volna ezt Nyikolájról.
- Persze azért kíváncsi lennék, mégis milyen táncra gondoltál - néztem a nőre.