,,The Thunderbolt" pub

Rock kocsma, olyan angolos pub stílusban. Ételt is felszolgálnak, ugyan úgy mint jó minőségű söröket, és mindent ami egy pubba kell. Rendszeresek az élőzenés fellépések, nem egy ismertebb banda játszott itt.
Belül fehér falak, és bizonyos helyeken kőborítással, és kissé gótikus csillárokkal, fa asztalokkal, és székekkel. Ha nem épp koncert van, bizonyos szemszögből hangulatra egy étteremnek is elmenne.
Azon kívül kültéri résszel is rendelkezik, ahova ki lehet ülni.
A pub könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, busszal, a késői órákban.

Leparkoltam valami pub előtt... Egész jól nézett ki... És valami nem túl kemény de azért kellemes koncert hallatszódott odabentről. Elgondolkoztam... végül úgy döntöttem Deant kint hagyom, a csomagtartó direkt neki kialakított kis részében. Odabent a zene mellett lehet ő már nem érezte volna jól magát. Főleg ha táncolok is.
Végül bementem, és bent sem vettem le a kiskabátom. Hátra pillantotta az ajtót elhagyva. Az az érzésem volt a motorozás ellenére hogy követtek. Leültem egy kis asztalnál ami éppen üres volt. Először végig néztem inkább a tömeget, és próbáltam élvezni az én ízlésemnek talán kicsit lágy zenét.

Ma nem sok pénz húzta a zsebemet, az emberek valahogy nem voltak vevők a bűvészmutatványokra, a tűzre meg végképp nem. Talán a meleg miatt... Azért egy vacsorára elég lesz, és hát aki élelmes, félretesz... Szóval nem aggódtam az anyagiak miatt.
Szélkiáltó valahol a városon kívül kalandozott már második napja, de nem aggódtam érte. Valahogy mindig megtalált, régesrég hozzászoktam ehhez a különös ösztönéhez.
Leparkoltam egy pub előtt, a motorom egy másik mellett hagytam. Odabentről ütemes rock szűrődött ki. Besétáltam, magabiztosan, feltűnően... Szerettem, ha az emberek rám figyelnek. A pulthoz mentem.
- Egy sör lesz, barna... Meg valami étel. Mondjuk a napi ajánlat. Ott, annál a kis asztalnál leszek.
Ezzel ott is hagytam, nem nagyon érdeklődve, van-e itt pincér egyáltalán. Ha az ember elég magabiztos, sok mindent elérhet.
Leültem, körülnéztem. Egy kissé extravagáns, apró nőn akadt meg a tekintetem. Jól nézett ki a maga módján, de inkább a rövid, szőke haj keltette fel a figyelmem. Egy percig néztem, aztán másfelé kezdtem figyelni.

Csak ültem ott, azon gondolkozva, hogy ma mihez lenne kedvem. Vajon melyiket válasszam... Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a másik asztalnál a férfi megnézett magának. Ahogy az sem hogy a bejárat közeléből egy nagydarab férfi engem nézett szúrósan. Valami azt súgta, hogy ez nem jelent jót. Pedig úgy örültem volna, ha az itt tartózkodásom békésen megy!
Egy hirtelen döntés következtében felálltam az asztaltól és gyorsan oda sündörögtem a másik asztalnál ülő férfihez. Egy éles kanyarral lezuttyantam egy székre mellé, közben majd nem fellökve szegény pincért aki az ételét hozta ki.
- Hopp... bocsi - néztem a pincérre bájos mosollyal, majd a férfi felé fordultam. - Szia, meghívhatlak valamire? - mosolyogtam utána rá is, kedvesen. - Mondjuk kárpótlásul, hogy majdnem leborítottam a kajád.... -mondtam kissé bocsánat kérően tőle is.

A szőke lánynak feltűnt, hogy figyelem. Fel is kelt a helyéről, és, és elindult felém, aminek majdnem a vacsorám látta kárát. Vigyorogva néztem az ügyetlenkedését. Aztán kedvesen megráztam a fejem.
- Rendes tőled, de elvből nem hagyom, hogy egy nő fizessen nekem bármit is - feleltem - De én nagyon szívesen meghívnálak egy italra.
Megkóstoltam az ételt. Egész jó volt. Az angolok azért értenek a kajákhoz...
- Egyébként a nevem Kaspars. -mutatkoztam be, és kezet is nyújtottam - Átutazóban vagyok. Hát te? Errefelé laksz
Az étel gyorsan fogyott, egész nap nem ettem. Evés közben is figyeltem a lányra.

Na ezzel sikerült meg fognia... ha azt mondom nem.. akkor gyanús... ha meg nem iszom meg az is gyanús... Ide r#kázni talán nem fogok.. de azért nem kockáztatnám meg.
Kedvesen megráztam a fejem.
- Nem, köszönöm - mosolyogtam azért rá.
- Akilina vagyok - fogtam vele kezet. És igazából ma jó kedvem volt... és nem akartam hagyni hogy holmi problémák, amik lehet hogy nincsenek is, elrontsák. - Igazából én is átutazóban vagyok. Alig vagyok itt pár napja a városban. De eddig elég kellemes kis helynek tűnik.
Nem... már csak azért sem fogok körbe nézni, hogy megnézzem tényleg én vagyok a célja annak a fazonnak a sarokban, és még mindig engem néz-e. Úgyhogy minden figyelmemet kedvesen és bájosan Kasparsnak szenteltem.

Kissé meglepett, hogy a lány nem fogadta el a felajánlásomat, de nem tettem szóvá. Végül is nincs jelentősége.A neve hallatán viszont már volt mondanivalóm.
- Akilina? Hát ez eléggé különleges név... Honnan származol?
Befejeztem az evést, és belekortyoltam a sörömbe. Tetszett nekem ez a lány. Tudta képviselni kissé extravagáns külsejét, épp elég bátor volt, hogy kezdeményezzen, de azért nem is egy rámenős liba. Ritka és értékes párosítás. Bár a kézfogásában volt valami furcsa, de nem jöttem rá, mi lehet az. Különösebben mondjuk nem is foglalkoztatott.
- És merről jössz, merre tartasz, Akilina? Van valami cél, vagy csak egy kis nyaralás?
Bár ha az, gondoltam, akkor nem kedvelti a strandot... Miindjárt vége a nyárnak és ő még hófehér...

- Hát Floridából származom... de jelenleg New Yorkból jövök. A nevem meg anyám ötelte lehetett talán, pont azért mert különleges... nem tudom- meséltem mosolyogva, és meg vontam a vállam. - És először hagyom el ,,a kontinenst" - mutattam az idéző jeleket az ujjaimmal. - És a cél? Bulizni egy jót anélkül, hogy balhé lenne. Tudod hogy megy ez... barátnők exei.. exek barátnői.. és ha nem figyelsz a végén még golyók is záporozhatnak a fejed fölött... - forgattam meg a szemeimet. Igazából ez félig hazugság volt... vagyis egy jó nagy elhallgatás, de nem mondhattam meg neki az igazat...
- Mint például az a pali ott.. - mutattam szolidan de stílusosan a férfira aki eddig figyelt... jelenleg megpróbált azért elvegyülni a tömegben. - Úgy néz rám mintha valahonnan ismernem kéne, de fogalmam sincs ki lehet - fecsegtem anélkül hogy átgondoltam volna. - Kíváncsi vagyok mit akarhat... - motyogtam az orrom alá.

Floridából... Nem tűnt amerikainak. Bár a kiejtése mintha... De ebben sosem voltam igazán jó.A rövid történet többi része viszont kissé túlzó volt. Golyózápor féltékenységből? Lövöldöző exek? Bár... A saját tapasztalataim alapján még akár ezt is el tudtam képzelni...
Észrevétlenül pillantottam az említett férfi felé. Szép szállegény volt, jól megnőtt. Reméltem, hogy nem akar verekedni. A fegyvert kibűvészkedni a hónaljtokból úgy, hogy a tulaja ne vegye észre, amúgy sem könnyű dolog...
- Az ilyesmivel vigyázni kell. Az elhagyott asszonyka néha bekattan... Esetleg megfenyegeti az új nőt... Láttam már ilyet. Meg persze a férfiak se mentesek ettől... Azért... Csak óvatosan, Akilina. Próbálj nm túl sok szívet összetörni - mondtam bújkáló mosollyal.

- Általában nem az a célom - kacsintottam rá. Aztán viszont nagyot sóhajtottam. - Őszintén... elegem lett Amerikából, és a nagy városaiból... Jó ez is szép nagy város, de azért mégis más. Nem vagyok azért hü%ye hogy azt higgyem Európa majd az ígéret földje lesz... de azért reménykedem, hogy nyugisabban telnek majd a napjaim. ÉS azt hiszem, valaki olyantól mint én, aki eddig nem hagyta el az USÁ-t ez nagy szó.
- Na jó! - könyököltem fel mind két kezemmel az asztalra, és a fejemet a tenyereimbe hajtottam. - Most te jössz! Teged mi szél hozott? - mosolyogtam nagyban.

Egy fiatal lány, aki megunta az Államok pörgését... Érdekes, de hát jellem kérdése, miért ne? Csak ránézésre ezt azért pont nem gondoltam volna...
- Én bejártam Európát. Nem az ígéret földje, de azért akadnak jó helyek meg jó emberek. Sok mindent láttam... Talán nm is hinnél nekem, ha elmesélném. - mondtam mosolyogva.
Elgondolkodtam, mennyit is mondjak el magamrólennek a vonzó, furcsa lánynak. Hogy időt nyerjek, ittam egy korty sört.
- Igazából már vagy tíz éve vándorlok, országról országra... Eredetileg lett vagyok, de nem voltam otthon két éve. Tudod... - itt stílusosan, bár belátom, klisésem előbűvészkedtem addig nyilvánvalóan üres ujjaim közé egy pénzérmét - Mutatványos vagyok. Tűzzel dolgozom, és trükkökkel... - az érme végigszaladt az ujjaimon, látszólag magától - Egy vándorcirkuszban nőttemfel. Sokfelé jártam. És most itt vagyok - zártam rövidre a történetet, mikor a pénzérme eltűnt, mintha soha nem is lett volna.

- Ó, de, kérlek mesélj! - nyaggattam és kissé felcsillant a szemem. Bejárta már Európát? Akkor talán jobb beszélgetőpartnert nem is találhattam volna.
Elkerekedtek a szemeim miközben végig hallgattam amit mond, de aztán valahogy hiányérzetem támadt.
- Naa... És jó hely az lett ország? Merre jártál még ? Kikkel találkoztál? - faggattam majdnem mint egy gyerek. Arról meg hogy tűzzel bűvészkedik próbáltam nem tudomást venni, de aztán mégis kicsúszott a számon egy kérdés.
- És nem égetted még meg magad? - néztem rá nagy bocsi szemekkel.

Már-már gyerekes lelkesedést éreztem a lány irányából, el is mosolyodtam. Néha ilyesmit váltok ki a nőkből... A vándoréletnek megvan a maga romantikája...
- Lettország az csak Lettország - vontam vállat - Én szeretem, de azért semmi extra. És mindenfelé jártam, ha más nem, míg átmotoroztam rajta vagy megszálltam éjszakára... Magyarország, Csehország, Horvátország... Egy évig délen voltam, Olaszorszég aztán Spanyolország... Átugrottam Afrikába is... És többségében rendes alakokkal találkoztam, bár... Azért vannak fura szerzetek. Erdőben élő remeték, sápadt, hallgatag fickók, akik csak este mutatkoznak... Ismertem egy mutatványost akit minthabnem égetett volha meg a tüz... De engem persze igen - mondtam könnyedén - Van pár sebhelyem itt-ott...
Ittam egy nagy korty sört, és a lányra pillantottam.
- Hát te, Akilina? Láttál fura szerzeteket az úton?

Örültem hogy neki állt azért válaszolni a kérdéseimre, de volt egy olyan érzésem, hogy az elején csak kitérő válaszokat ad. Az utóbbi része azért elég konkrét volt... elgondolkoztam azon vajon, mennyit tud?
- Ó, egek... - tettem a szám elé a kezem, tőlem nem meg szokott módon. - Még a végén furcsa késztetést ébresztesz bennem, hogy megnézzem azokat a hegeket - kuncogtam.
- Ohohó... hát furcsa szerzetek közül aki legelőször az eszembe jut az a bátyám - nevettem. - Tiszta dili. Nem vagyok benne biztos... de azon sem lepődnék meg, ha kiderülne hogy földönkívüli - hajoltam Kasparshoz kicsit közelebb. - Mintha nem is ebben a világban élne! És pár évig még nem is tudtam hogy létezik... Jó, mondjuk valamiféle féltestvérem, az igaz... - vakartam meg a fejem. - Akkor ott volt egy csajszi New Yorkban... azt hiszem volt valami történése... Néha földet, meg a legkülönfélébb dolgokat képes volt megenni, és kleptomániás volt azt hiszem. De jól kijöttünk. Nem beszélve egy öreg hölgyről aki kora ellenére egész jól bírta, nekem rontott minden ok nélkül - kerekedtek el a szemeim az emlékre. - Amerikában elég sok az ilyen... mondjuk úgy kétes egyén.. na ebből lett elegem.
- Na és Afrika milyen volt? - kérdeztem őszinte érdeklődéssel. Ki tudja talán én is eljutok ilyen helyekre egyszer... és azért nem árt az infó. - És melyik ország tetszett eddig a legjobban? Bár ez lehet nem fair kérdés. Én is sokat vagyok úton, úgyhogy gondolom, megérted a kíváncsiságomat.

Elvigyorodtam. Pont kellően rámenős...
-Talán megmutatom őket, ha kéred - mondtam továbbra is vigyorogva.
Elgondolkodtam. Földönkívüliek? Olyat még nem láttam. De azért elég sok mást már igen... Ahogy közelebb hajolt, egy egész kicsit felgyorsult a szívverésem. Hallgattam őt, és próbáltam rájönni dolgokra, de egyik sem volt különösebben ismerős, vagy ha mégis, háta lányközelsége miatt nem jelzett az agyam.
- Amerika a habókosok földje... Már bocs. Amikor ott voltam, találkoztam egy őrült lánnyal, aki vámpírnak hitte magát, és mindenképp inni akart a véremből... Alig tudtam lerázni...
Elgondolkodtam, hogyan is írhatnám le Afrikát.
- Hát... Meleg. - nevettem fel - De nagyon érdekes. Ott egy kicsivel jobban megbecsülik a magamfajta mutatványosokat, több is van belőlünk... De mégis, Európa az otthonom, úgyhogy visszajöttem.

Elnevettem magam. Gondolatban megráztam a fejem. Talán mégsem változtam annyit mint gondoltam. És ha így van... igazából ennek örültem.
- Majd meglátjuk - kacsintottam rá, és hangomban volt valami kellemesen lágy és borzongató. - Általában kíváncsi típus vagyok...
- Nos.. sajnos talán túl sokáig tartott mire erre rájöttem. Ha már muszáj volt rájönnöm. Mindig egy kellemes rózsaszín álom az elején, maga ez az egész... Talán épp itt volt a gond - kuncogtam -, nem szeretem a rózsaszínt.
- Hirtelen olyan tudatlannak érzem magam. Elképzelni sem tudom milyen lehetett ott. Biztosan teljesen más... az emberek, a látvány.. minden... - merengtem el kissé. És hogy más az jót jelent vagy rosszat, honnan tudhattam volna. Rosszat is jelenthetett, és jót is. Valahogy féltem az egésztől. Egyenlőre inkább maradok Európánál aztán a többit meglátjuk.
És hogy mért fecsegtem ki magamról mindent ennek az alig ismert férfinak, nem tudom. De jól esett... Talán nekem nem is kellett indok. Amúgy is sokat beszélek általában.

Egyre jobban tetszett ez a lány. Alapvetően nem lett volna a zsánerem, de most mégis megmozgatott bennem valamit.
- Szeretem a kíváncsi lányokat - adtam meg az ilyenkor szokásos kiliséválaszt, de hát ez már csak így megy, nem?
Érdekes volt, ahogy az otthonáról beszélt. De hát végül is nem szeretheti mindenki azt a helyet, ahová született, nem igaz?
Újabb trükkre szántam rá magam, ezúttal egy olyanra, amit többnyire csak egyszemélyes közönség előtt szoktam megmutatni. Tenyérrel felfelé az asztalra fektettem a kezem, aztán ökölbe zártam az ujjaim. Mikor kinyitottam őket, egy apró papírrózsa feküdt a tenyeremen. Letettem Akilina elé az asztalra. Nem fűztem hozzá semmit a mutatványhoz.
- Ha ennyire messze kerülsz az otthonodtól, ennyire más kultúrkörbe, akkor minden más és idegen. Az Államok és Európa közt nincs ilyen éles különbség, de biztos, hogy ezt valamennyire te is érzékelted.

Két ujjam közé fogtam a rózsát és jól megnéztem. Nagyon tetszett a maga kis semmi külsejével... Mármint mégis csak egy papírból hajtogatott izé volt. De a gesztussal együtt nagyon tetszett. Eldöntöttem hogy megtartom, amíg csak lehet.
- Nem tudom, Kaspars... Amióta csak a szárazföldre léptem megint, úgy érzem itt valami egészen más. Körül nézed, és látod hogy más... ugyan azt a nyelvet beszélik itt is, mégis néha mintha mégsem az lenne. Mintha maga még a levegő is más lenne... - ezzel végül úgy döntöttem hogy szó nélkül elsüllyesztem a rózsát a kabátom zsebébe. Természetesen óvatosan, hogy ne essen baja, de csak aztán ocsúdtam fel.
- Már ha nem bánod - néztem Kasparsra.
- Ó hogy nézzenek oda! - fakadtam ki. - Fuldoklok itt az emlékekben... Nem szoktam ilyet csinálni! Mi lenne ha szórakoznánk kicsit? - néztem rá kihívóan. - Két választásod van - mutattam az ujjaimmal is. Most vagy elrángatlak táncolni... vagy elmegyünk motorozni a városba... nos ülhetsz mögém ha neked nincs sajátod - dobtam felé egy száz wattos vigyort.

Láttam, hogy tetszik neki a rózsa, és örültem neki. Apró kis trükk, de szinte mindig bejön. És ugye, ha valami bevált, azon kár volna változtatni...
- Európa ősöreg - mondtam elgondolkodva - Persze nem öregebb, mint Amerika... Hivatalosan. És mégis... Itt már akkor legendák születtek és porladtak el, amikor odaát még csak indián törzsek járták a prérit. Nem tudom megmagyarázni, Akilina. Európa öregebb.
Felnéztem, szinte felocsúdtam, és a lányra mosolyogtam.
- A tiéd - mondtam, a rózsára utalva, aztán felemeltem a sörösüvegem - Én nem motorozok, bár kint áll a sajátom is. Láttam a tiédet... Szép darab. Kipróbálhatjuk... De előbb táncolunk.
Felálltam és a kezemet nyújtottam neki.
- Fogadjunk, hogy még sosem táncoltál akrobatával...

Európa ős öreg... Nos reménykedtem benne, hogy ez jót jelent. Voltak ,,ősöregek" ugyanis akiktől igen is tartottam. Azért mégis reménykedtem, hogy itt valami jobb lesz, csak kerüljem el a vámpír kolóniákat...
- Akkor menjünk! -lelkesültem fel. Elfogadtam Kaspars kezét, de utána inkább csak úgy vonszoltam magam után a táncparkettre. Kicsit próbáltam ráhangolódni a zenére, de aztán közelebb húzódtam hozzá.
- Tudod... igazából kíváncsi lennék, mire képes még egy akrobata - vetettem fel egyszer csak a kérdést egészen közel a füléhez mondva. Azt nem mondanám hogy suttogtam, mert úgy valószínűleg nem halott volna belőle semmit.

Elvigyorodtam.Ez a lány...! Bizsergető volt, ahogy viselkedett. Eleinte mintha irányítani akarta volna a táncot, de aztán átadta nekem a lehetőséget. Valami lassú rockballada ment éppen, éppen az ilyesfajta táncokhoz való. A derekát karoltam át, és úgy vontam közel magamhoz.
- Azt hiszem, a tánc után, a motorozás után, még ma éjjel, azt is meg fogod tudni - mondtam szelíden, csendesen.
Nem éreztem melegnek a lány testét, inkább olyan volt, mintha hűvösebb lett volna kissé az enyémnél. Persze, alkati kérdés...De akkor is fura volt, mert nemcsak hűvösebb volt, de valahogy pont olyan, mint amilyen a levegő hőmérséklete is volt...
Nem gondolkodtam sokáig a dolgom. A megfelelő pillanatra vártam, arra, hogy felnézzen, vagy valami, hogy megcsókolhassam. Hogy adjon egty jelet, hogy lehet.. Bár már nem bírtam sokáig visszafogni magam. Talán nem várok semmiféle jelre...

Amit mondott túlságosan is... egyértelmű volt. Vagy csak én éreztem így? De a végén csak kuncogtam magamban rajta. Egyrészt hallottam ennél már rosszabbat is, másodszor meg, nem én kezdtem? Dehogynem!
Ellazultam a karjai közt és hagytam hogy az ár vezessen. Ahhoz képest... nos ahogy élek elég régen volt ilyenben részem. A körülmények nem engedték. Teljes nyugalommal fogadtam, és viszonoztam, ha megcsókolt.
De aztán felütötte magát a fejemben egy annyira nem is lényeges gondolat. Igazából egy kérdés...
- Nem azt mondtad hogy nem akarsz motorozni? - kérdeztem végül meg tőle is.

Eljött a pillanat, amikor nem bírtam tovább. Finoman az álla alá nyúltam, felemeltem a fejét,és határozottan, de nem vadul megcsókoltam. Meglepett a természetessége, amivel ezt viszonozta. Mintha nem az első, hanem legalább az ezredik csókunk lett volna.
Utána homlok ráncolva néztem le rá, próbáltam felfogni szavai értelmét. Lassan el is jutottak csóktól ködös agyamba.
- Ittam... Én már nem motorozhatok. De ahogy láttam, te nem... Szóval mögéd szívesen felülök. Akár az enyémet is vezetheted, ha elbírsz vele.
Ezt azért kétségekkel mondtam... Az egy batárnagy Harley volt, Akilina meg vasággyal sem volt ötven kiló. De hát a felajánlást talánértékeli, ha szereti a motorokat...

- Tényleg - mondtam, és gondolatban homlokon csaptam magam. Vajon az eszemet hová tehettem? - Jól hangzik - feleltem végül, bár ezt, ha nem is így már felajánlottam egyszer neki. - De azt hiszem maradok a sajátomnál, azon is bőven elférünk - kacsintottam rá. - De azért, ha gondolod, megmutathatod előtte a tiédet is. Érdekelne.
Nem egy okból ragaszkodtam a saját járgányomhoz... De az egyik Dean volt. akárhogy is, akárhova is megyünk, nem akartam kitenni annak, hogy egyedül hagyom a ,,semmi" közepén.
- Tudod mit? Volt egy hely, ahova el akartam menni... De ha még maradnál, azt is megértem... - és ha végül nem a maradás mellett döntött azonnal elkezdtem magam után húzni kifelé a tömegen át.
Ha pedig kiértünk, az első dolgom volt lecsekkolni Dean ládáját.

Furcsa volt, ahogy az alig érezhető bizonytalanság és a tökéletes magabiztosság váltakozott a lányban. Eleve, az egész helyzet szokatlan volt nekem. Általában többet kell igyekeznem, hogy egy nő ennyire kimutassa a vonzódását...
Bólintottam, és hagytam, hogy maga után húzzon az ajtó felé. Félúton viszont finoman visszahúztam, és megint megcsókoltam, majd elengedtem.
- Most már mehetsz.
Odakint hanyagul a motorom felé intettem, engedélyt adva, hogy megnézze, és én inkább az övét vettem szemügyre. Maga a jármű is érdekes volt, bár én csak a sajátomhoz értettem, viszont Akilina háziállata még ritkábbnak tűnt. Mondhatnám, hogy annyira, mint a fehér holló, de nagyon rossz szóvicc volna...
- Nekem is van egy madaram - jegyeztem meg - Szélkiáltó a neve. Vadászsólyom. Most vadászik valahol, gondolom... De mindig visszajön.