Istálló

Egy kisebb kocsma szerű rész, ez nagyjából éjjel nappal üzemel. Nappal nem kell belépőt fizetni. A bútorok többnyire fából vannak. Kisebb elkerített fakkokban kényelmesen le lehet ülni a kissé szűkös hely ellenére is, vagy ki lehet menni az udvarra. Onnan lehet továbbmenni a többi terembe, de azokat az ajtókat nagyjából délután fél hatig zárva tartják.

Csendesen elnevettem magam Olivia felvetésére.
- Akkor úgy legyen. Reméljük akkor tényleg csendes esténk lesz ma. Még a végén halálra ijesztenek itt téged nekem - mondtam a végén kissé bánatosan. - Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem örülnék neki.
- Sosem hagyom őt egyedül... - néztem Oliviára kedvesen. - HA valami történik vele akkor tudni fogom... ahogy ő is rólam.
Egész csendesnek tűnt a város ahogy körbesétáltunk. néha egész jól esik ha így sétálhatok és nézelődhetek az éjszakában. Az a tény hogy Olivia itt volt velem egészen különleges érzetet adott az egésznek.
Egy pillanatra megálltam egy épület előtt. Úgy tűnt mintha mostanában ügyködtek volna rajta.
- Nocsak, ez az épület felújítás alatt áll? Ez új. És van valaki odabent... Mit gondolsz megnézzük? - néztem Oliviára.

-Hát annak én sem!-Nem most szeretnék meghalni és pláne nem így. Még sok mindent szeretnék az életben elérni és bízom is benne, hogy lesz elég időm hozzá.
-Ez jó! De hogyan? Vagyis félre ne érts, nem akarom kétségbe vonni a szavaid, csak kíváncsi vagyok.-A mostani sétát én is nagyon élvezem. Igazából mindig is szerettem sétálni főleg, ha társaságom is van, de a kis kalandok után már inkább félek kimozdulni. De igaz közben tudom, hogy Ő mellette nem kell aggódnom. Nagyon is meg tud védeni, ha akar.
-Öhm rendben nézzük meg, de csak óvatosan kérlek!-Kicsit közelebb állok hozzá és erősebben kezdek el kapaszkodni a karjában. Igen most már mindenben a legrosszabbat látom.

A pultot támasztottam a félkész világítás mellett és gondolkoztam. Vagyis inkább nagyban sóhajtoztam. Néha olyan könnyen elunom magam, és most sehol nem találtam egy beszélgetésre vagy egyéb másra való személyt. Igen azt hiszem inkább másra... Beszélgetéssel nem értem volna be.
- Ó nohát vendégek! - csaptam össze a tenyeremet. Áhítatosan néztem egyikükről a másikukra. Ejj-ejj... azt hiszem nem is tudtam volna közöttük választani. De mály fájdalmamra nem úgy tűnt mint akik külön-külön jöttek - Olivia! Örülök hogy látlak! És micsoda jóképű gardedámod van! Nos, elvileg ez a kis pereputty az enyém lenne majd, vagyis már most is, de láthatóan nincs még kész. Sőt a többi része még le van zárva. De bármi van szóljatok! És érezzétek jól magatokat! - libbentem arrébb egy mosollyal még egyszer visszapillantva a férfira. Vámpírok... ezeknél nem lehet tudni, bár nem mintha nem akadna köztük... egy-egy normális darab. De hát úgy látszik ő már úgy is foglalt...

- Csak érzem... idebent - tettem a mellkasomra a kezem felelet közben. - Ez minden vámpír között fenn áll akik olyan szorosan kötődnek a vérükkel egymáshoz, mint én és Yuurei. Legalábbis a legtöbb esetben. Tudom hogy mikor boldog, mikor érzi jól magát, vagy esetleg mikor van gond. És meg is tudom találni ha kell.
- Rendben - indultam el lassan, bár elsőre meglepett hogy így kapaszkodott belém. Nem tehettem róla, de belül valahogy mosolyogtam rajta.
A minket fogadó személy viszont ennél is jobban megdöbbentett. Nem mintha eddig nem láttam volna hasonlót olykor. Valahogy mégsem számítottam erre, sem pedig a tőle jövő közvetlenségre. Bár összegezve ezzel talán egész szimpatikusnak tűnt.
- Üdvözlet - köszöntem azért illő módon, majd ahogy arrébb állt Oliviára néztem. - Ezek szerint ismered őt? - kérdeztem halkabban.

Mikor belépünk az épületbe és megpillantom Kevint nem kicsit lepődöm meg. Igaz mesélte, hogy szeretne majd egy szórakozóhelyet nyitni, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar meg is valósul.
-Szia! Én is örülök neked! Jó látni, hogy ilyen jól haladsz a hellyel! Nah remélem majd a megnyitóra meg leszek hívva! És köszönjük...Majd szólunk.-Elmosolyodom, majd Rikhardra nézek.
-Igen ismerem! A nővérének köszönhetem az életem!-De most vajon hogyan tovább? Üljünk le az egyik asztalhoz és beszélgessünk? Nem tudom mi terve van most neki velem. De remélem több ötlete van, mint nekem.

- Értem... - tekintettem még egy pillanatra a férfi után. Egyenlőre még nem igazán mit gondoljak róla.
Olivia kézfejére raktam a másik kezem.
- Mihez lenne kedved? Menjünk, maradjunk? Üljünk le, beszélgessünk? Vagy már eleged van belőle hogy mindig ücsörgünk? Mondj el bármit amihez csak kedved van! - mosolyogtam. - Talán nem meglepő módon semmi más dolgom nincs ma este. Mondjuk bevallom régen táncoltam, de ez nem olyasmi amit elfelejtenék.
Ma valahogy egészen másképp éreztem magam, mint mikor legutóbb találkoztam Oliviával. Dúlt bennem a tett vágy. Valószínűleg nem szóltam volna azért ha Oliviának ülni lett volna kedve, de talán kicsit azért frusztrált volna.

-Nem is tudom. Igazából bármit csinálhatunk. Szívesen maradok, szívesen ülök és beszélgetek veled, de szívesen táncolok is...De ez tőled is függ. Hisz ne csak azt nézzük, hogy én mit szeretnék. Jó lenne, ha te is jól éreznéd magad!-Meg aztán tényleg mindegy, hogy mit csinálunk. Mindenre vevő vagyok bár idővel enni is szívesen ennék valamit, mert még nem vacsoráztam meg...De talán azt majd otthon kéne bepótolnom.
Bár ki tudja..Lehet, hogy már itt is lehet kapni valamit. Még ha nem is meleg étel, de egy kis nassolni-valónak sem mondanák nemet. Csak ha táncolni fogunk akkor nem kéne bekajálnom előtte.
- No mi legyen?-Érdeklődöm egy kicsit.

Kicsit biztosabban fogtam rá Olivia kezére, de azért gyengéden, majd megpörgettem és hátulról átkaroltam.
- Úgy érzem... tele vagyok élettel. Egész este tudnék táncolni... vagy bármi mást csinálni, csak ne kelljen egy helyben állnom.
Talán egy kicsit túlságosan is beleéltem magam az egészben. Bele sem gondoltam hogy talán túl közvetlen lennék, vagy talán nem kéne ennyire közel húzódnom a nyakához.
- Szóval ha bármi van, elfáradsz, éhes vagy, akármi majd szólj. Akkor hölgyem, felkérhetem egy táncra? - mosolyogtam.

A pörgetésen meglepődöm. Erre nem számítottam főleg tőle nem. Ennyire közel még sosem merészkedett hozzám. De ez nekem tetszik nagyon is. Legalább már én sem feszengek a dolgokon.
-Úgy érzem egy igazi táncossal lesz dolgom! De azért csak óvatosan a pörgésekkel. A végén még elszédülök.-A válaszon egy percet sem gondolkozom. Naná, hogy felkérhet.
-Igen, persze!...De várj! Kérek Kevintől egy kis zenét. Úgy mégis hangulatosabb.-Ha elenged akkor meg is keresem Kevint és rendelek tőle pár számot. Nem igazán örül a választásomnak, de mint jó ismerős segít nekem.
-Itt is vagyok! Remélem tetszeni fog a választásom!-És közben el is indul egy spanyol, gitáros szám.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- Mondjunk inkább csak annyit, hogy volt időm ilyesmire is - mosolyogtam. Most valahogy elképzelhetetlenül jól esett hogy itt van. Nem mintha legutóbb nem örültem volna neki. És talán egy kissé vágyakozni is kezdtem a vére után, de egyáltalán nem volt kezelhetetlen a dolog.
Nem mondom, Yuureivel is eltudtam volna hülyéskedni, de tényleg ez valahogy más volt. Elengedtem Oliviát, de csak néztem utána ahogy lement. Tétlenségemben addig viszont finoman kopogni kezdtem a cipőmmel, bár éppen hogy hallatszott.
Hogy így kiemelte, hogy milyen zenét választott, fel vontam a szemem. De ahogy felhangozott valahonnan a pult fölül elmosolyodtam. Kicsit meghajolva Olivia felé nyújtottam a kezem. De ahogy megfogta a kezem már kicsit sem fogtam vissza magam. Pár pillanat múlva már el is kaptam a derekát, és a félkész kocsma akadálymentesebb részén roptam is vele. Senki meg nem mondta volna mellesleg, aki nem néz a lábamra, hogy egy elvileg nehézkesen kezelhető fapapucsban járom vele.

A meghajlásra én is pukedliztem egyet széles mosollyal arcomon, majd felvettem az alapállást és el is kezdődik a tánc. Csupa meglepetés ez a férfi. Nem hittem volna, hogy ebben a ruhában is képes ilyen jól táncolni főleg latin zenére.
Talán még egy tangót is kitudok húzni belőle. Az lenne igazán a nap fénypontja.
A dal végén megállok egy pillanatra és kibújok a poncsomból. Most már kezd kicsit melegem lenni, ami csöppet sem gond. Táncolni mindig is nagyon szerettem.
-Te tényleg profi vagy! De hogy bírsz ebben a ruhában így táncolni?..Nah meg a cipő?-Nézek mélyen a szemébe, de idő közben a következő szám is megszólal.
-Esetleg tangózni tudsz? Mert tudod nekem az a kedvencem!-Bár a tangóhoz nagyobb mozgás kell, mint az előző tánchoz. De úgy mozog ebben a kimonóban, mintha rajta se lenne.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- A japánok szerint mindenek meg van a legjobb és a legszebb módja... - vontam meg picit a vállamat. - Mellesleg egy magam fajta nem engedheti meg hogy elefánt léptei legyenek, bármilyen cipőben is legyen. Legalábbis szerintem. Én még volt hogy hegyet is másztam ebben a ruhában, még hozzá futva, anélkül hogy bárki észre vett volna.
- Majd te megmondod - feleltem, majd amikor úgy tűnt kicsit kifújta magát újból közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezeit. Az első lépést lassan tettem meg, de a többi már közel sem volt hasonlónak mondható. A szemeibe néztem egy pillanatra, aztán táncolni kezdtem vele. Máskor talán furcsálltam volna az ilyesfajta hirtelen közelséget még tőle is, de egyrészről a jelenlegi lelki állapotom tehetett róla, hogy így figyelmen kívül hagytam, másrészről pedig ez volt a tánc.
Úgy éreztem az egész úgy felpörgetett. Ahogy az arcom olyan közel volt az övéhez... valahogy előhozta belőlem ezt az egészet. Végül közel hajoltam a nyakához, de csak egy csókot adtam rá.

-Nos csak annyit tudok mondani, hogy tele vagy meglepetésekkel!-Tetszett nagyon is a mostani Rikhard is, sőt talán egy picivel jobban is, mint a komolyabb, visszafogottabb.
Ahogy elkezdődik a tangó figyelmem csak arra összpontosul. Ha én egyszer nekikezdek mindent beleadok és az agyam is kikapcsol. Élvezem, hogy határok nélkül táncolhatok. Ha most nem lenne ennyire "nyitott" visszafognám magam, de akkor nem én lennék.
Most viszont úgy érzem, hogy ennyire jót rég táncoltam....Sőt talán még sosem. Egész testem lángol ahogy egyre jobban belemerülünk a táncba. A zene elhallgatásával mi is megállunk. Szaporán veszem a levegőt és csak a szemeit figyelem, majd egy apró mosollyal reagálok a nyakcsókjára és nem is kell több ahhoz, hogy végre elcsattanjon az első csók. Ahogy a táncban itt sem fogom magam vissza. Persze, ha neki nem tetszene a dolog megállok...De nem szívesen tenném.

Meglepetésekkel? Lehet... Ha valaki olyan idős mint én, akkor ez talán már csak természetes. És valószínűleg ha a zene nem állt volna meg addig táncoltam volna. Persze csak ha rám nem pirít, hogy elfáradt vagy valami nem jó.
Azt hiszem teljesen a pillanat hatása alatt voltam, de még így is meglepődtem azon, hogy megcsókolt. Önkénytelenül is picit hátrébb húztam a fejem, és egy pillanatra rá néztem. Ez viszont egyáltalán nem jelentette azt persze, hogy rossz néven vettem volna a dolgot. Finoman megfogtam végül az állát és viszonoztam a csókot amit kaptam tőle lassan és gyengéden. Hiába minden más, így is csak önmagam lehettem vad forró szenvedélyre jelenleg tőlem aligha várhatott.
Viszont ha eddig nem lettem volna biztos benne, akkor ezzel azt hiszem kijelenthetővé vált, hogy szerelmes lettem belé.

Mikor elhúzódik tőlem megijedek és megbánom, hogy megcsókoltam. Most biztosan kiakadt a közeledésem miatt. Nem kellett volna megtenni, még túl korai..
De visszacsókol. Igaz lágyabban, mint én de ez nem is zavar. A csók végén akaratlanul is elmosolyodom, végül a szemeibe nézek. Nem mondok neki semmit, valahogy most egy szó se jön ki a számon.
Viszont közben egy újabb dal csendül fel. De ez már egy lassú szám. Levezetésnek tökéletes.
Kezeimet a vállára helyezem és összefonnom ujjaimat a nyaka mögött, de tekintetemet továbbra sem veszem le a szemeiről.

Mintha csak arra vártam volna, hogy mondjon valamit, de csöndben maradt. Talán ő is erre várt volna tőlem.
Úgy éreztem valahol megnyugodtam, valahogy a lassú zene mégis zavart kissé. Egy darabig tartottam a zene ritmusát. És Olivia közelsége is egészen jól esett. Persze ez nem volt másképp az előbb sem amikor tangóztunk, vagy előtte. De most valahogy inkább tudatában voltam ennek. Aztán viszont mondhatni nem bírtam tovább. Megpörgettem Oliviát úgy ahogy az előtt, hogy táncolni kezdtünk volna. Újból a derekára raktam a kezem. Tettem vele pár lépést, majd visszapörgettem, hogy ismét velem szemben legyen. Csak néztem őt egy darabig.
- Olivia én... - nem tudtam mit mondjak hirtelen, csak azt éreztem, hogy valamit mondanom kéne. Végül elmosolyodtam és végig simítottam az arcán. - Nos örülök, hogy nem dobtál ki egy olyan hívatlan vendéget ma este mint én - viccelődtem. Mint mondjuk hogy telefon nem nagyon van ebben a városban más lehetőségem amúgy sem lett volna.

A pörgetésre felnevetek mind két alkalommal, majd széles vigyorral figyelem őt. Mikor megszólal érdeklődve felszökik szemöldököm, majd ismét nevetek.
-Nos ennek én is nagyon örülök és hidd el sosem dobnálak ki...Vagyis ha csak akkor láttalak volna először lehet. De szerencsére nem csak ma találkoztunk. Úgyhogy bármikor szívesen látlak, bár azért ne gyere át túl későn...A végén még elalszom és azt fogod hinni, hogy okkal nem engedtelek be és az nem lenne jó!-Most először voltam ebben a városban teljesen boldog és nyugodt. Ezért tényleg megérte itt maradni és már el se akarok menni.
-Nem akarok hangulatromboló lenni, de ma este még semmit sem ettem és ez a tánc sem segített rajta. De félre ne érts! Ez volt életem legjobb tánca!-

Jól estek a szavai.
- Igazán örömmel töltenek el a szavai drága hölgyem, és igyekszem majd a kérésének eleget tenni - kacsintottam rá, majd meghajoltam úgy ahogy a tánc előtt.
- Persze, természetes - invitáltam az egyik asztal felé. - Foglalj helyet addig megkérdem a tulajt van-e valami ehető az étlapon - mármint úgy értettem Olivia számára. - És én is nagyon élveztem a táncot - mosolyogtam.
Nem sokkal később visszatértem valami kínainak tűnő étellel.
- Nos azt mondják a ház ajándéka - tettem le Olivia elé. - Mellesleg állítólag Kevin főzte, meg üzeni, hogy van még pár itala eladásra ha érdekel... - ültem le közben Oliviával szemben.

Engedelmesen helyet foglalok a kiszemelt asztalnál, majd csak várok, hogy vajon tud e nekem szerezni valami harapnivalót. Igazából nem szükséges, hogy meleg étel legyen. Egy szendvicsnek is ugyan úgy tudnék örülni jelen helyzetben.
Ám úgy tűnik Kevin mégis csak összetudott valamit hozni. Ahogy beleszagolok a tányéromba megcsap egy kellemes illat, amibe a gyomrom is megkordul.
-Hmmm de nagyon jól néz ki! Remélem az íze is fenséges!...Majd mielőtt hazamegyünk megköszönöm ezt Kevinnek. Most életmentő volt....De persze neked is köszönöm, hogy szeretnél nekem ennivalót.-Épp megkóstolnám az első falatot mikor eszembe jut valami, így inkább leteszem a villám.
-De ugye nem zavar, hogy én eszem?...-Nem tudom mennyire kínozza őt ez, hogy ilyenekről le kell mondania és csak a vér marad neki.

- Nem mintha kisebbíteni akarnám a jelentőségemet - mosolyogtam. - De Kevin valami olyasmit motyogott, hogy túl sokat csomagolt magának amúgy is. - Úgyhogy nagyjából a szerencsének köszönhetjük a dolgot.
- Egyél nyugodtan - hessegettem el a dolgot. - A fiatalabb vámpírokat néha még az étel látványa is zavarja, de én már egész sok mindene keresztül mentem. Például ha orvosságot főztem növényekből vagy másból muszáj voltam megkóstolni, hogy tudjam milyen egyáltalán ha nem romlott - kicsit azért elfintorodtam a gondolatra. Meg azért is, hogy a gondolataimat ne rejtsem el annyira Olivia elől.

-Tényleg?...Jaaj akkor most az ő vacsoráját eszem? De nem akartam tőle elvenni...De rendes!-Bár ez igazából nem meglepő a számomra, mert eddig is ezt az oldalát mutattam nekem.
-Biztos rossz lehetett az elején. Yuurie hogy viselte ezt a dolgot? Könnyen le tudott róla mondani, vagy voltak nehézségei?-Miközben mesél el is kezdek enni, mert ha még egy másodpercet is tovább várok elájulok az éhségtől.
Az étel ahogy az illata is nagyon finom és iszonyatosan jól esik. Egy kis tánc után ennél jobb nem is jöhetett volna.
-Hmm isteni finom!-Kár, hogy nem kóstolhatja meg. Pedig szívesen osztozkodnék vele.

- Én úgy láttam maradt még neki valamennyi. - Ezen kívül nem túl sokat tudtam volna mondani a témára. Tényleg kedves volt tőle, de engem nem kötött le annyira ez a téma.
- Az én esetemben, az egészre kissé kaotikusan emlékszem. Az új dolgok annyira lenyűgöztek, hogy többnyire elfeledkeztem róla, és az efféle viszolygások az távol tartottak attól hogy vágyódjak rá azt hiszem.
- Yuurei... nos ő, egy egészen más helyzet, vagy talán nem is annyira. Yuurei, már emberkét is nagyon kötődött hozzám, rajongott értem... bár valahogy így voltam vele én is. Lényeg a lényegben, hogy ő örömmel fogadta, hogy olyan lehet mint én mikor elmondtam neki mi történt.
Kicsit feszélyezve éreztem magam, hogy ilyen személyes dolgokat mondtam el, azt hiszem ehhez nem vagyok hozzászokva. Viszont előbb utóbb úgy is szóba került volna, és neki valahol szívesen meséltem. Aztán elmosolyodva néztem az arcát. Egy szó nélkül el tudtam volna nézni, hogy mit csinál az este, és nem unatkoztam volna.

-No akkor ez jó dolog. Mármint, hogy mind a ketten ilyen könnyen le tudtatok mondani az ételekről, italokról. Én nem tudom elképzelni nélkülük az életem...No de remélem nem is kell.-Bár ez lehet, hogy bántó lehet az ő számára.
-Vagyis ezt ne értsd félre. Csak bevallom őszintén én nem biztos, hogy örülnék annak, hogy vámpírrá változtattak. De nem ellened, vagy Yuurie ellen szól....Jaj ebből már nem jövök ki jól!-Nem is merek felpillantani rá. Most biztosan vérig sértettem, pedig semmi ilyen szándékom nem volt, így inkább csak elkezdek játszadozni az étellel. Tudom tudom. Anyum is mindig mondta, hogy étellel nem játszadozunk, de majd el fog fogyni, csak lassan.

- Akkor reméljük nem is kell... - mosolyogtam.
- Nincs mit ezen félre érteni. Van aki nem kezelné ezt olyan jól, nem fogadná el könnyen, és egyáltalán nem vágyik ilyesmire, ez természetes. Nem mintha én tipikusan erre vágytam volna úgy nagyon... mármint azok akik tudnak rólunk, és minden vágyuk hogy olyanok lehessenek mint mi kifejezetten, nos azokkal jobb vigyázni. Legalábbis szerintem.
Átnyúltam az asztal fölött és megfogtam azt a kezét amelyikben éppen nem az evőeszköz volt.
- Nincs miért szégyellned magad - mosolyogtam rá kedvesen. - Még ha változatosság nem is veszik ki így az életből ebben a formában amiben mi vagyunk... ha így szereted magad ahogy vagy, akkor ameddig melletted vagyok ügyelek rá, hogy ez így is maradjon. Már ha szeretnéd - emeltem meg kicsit a kezét és a tenyerébe csókoltam.