Csengő patak

Amint megéreztem, hogy lazul a csapda ellöktem magam tőle, kitörtem. Arrébb gurultam a földön és úgy két méter távolságban álltam meg guggolva, egészen állatias testtartással. Figyeltem egy darabig, miközben mérlegeltem amit mondott. Felkeltette az érdeklődésem ezzel a titokzatos megjegyzésével. Továbbra sem fordult meg a fejemben, hogy jobb lenne bárhol máshol, mint az erdőben, de mindenképpen tudnom kellett egyéb lehetőségekről, hátha egyszer szükségem lesz rá. Persze továbbra is benne volt a pakliban, hogy csak a mézes madzagot vetette elém, de azért még nem iramodtam neki. Tekintetem üzente felé, hogy várom a folytatását a megjegyzésének, tegye érthetőbbé az egészet, vagy már itt sem vagyok.

Komótosan feltápászkodtam. Éreztem a felém áramló sürgetést, és tudtam azt is, hogy minden mozdulatomat figyeli, de nem siettem el semmit. Aki kapkod, könnyen meghal. Már ha ebben az ólomkereskedői szakmában dolgozik.
Leporoltam magam, és megigazítottam a kabátomat. Aztán a még mindig kuporgó lányra emeltem a tekintetem.
- Van egy város. Arona a neve. Talán ha egy órányi járásra van innen. Ott megismerkedtem egy vámpírral, egy lidérccel és két vérfarkassal. Harcoltam egy tűzlelkű oldalán, és beszéltem egy farkasemberrel. Tegnap este érkeztem. Ilyen város.
Sarkon fordultam, fogtam a táskámat és elindultam a város felé. Hátra sem nézve kérdeztem meg:
- Jössz?

Türelmesen, mozdulatlanul megvártam, amíg válaszolt. És megérte. Felvontam a szemöldököm a sok faj felsorolása közben, amelyekből alig ismertem párat. Igazán meglepő volt. Látnom kellett. Ha ennyi különös szerzet lakta, akkor csak vigyáztak arra, mi szivárog a közösségen kívülre, nem? Meg kellett tudnom.
Kérdésére nem feleltem, hagytam, hogy eltávolodjon egy kicsit, utána viszont felemelkedtem és mögötte sétáltam, tartva a két méter távolságot. Tudtam, hogy hallotta, hogy mögötte vagyok, ez bőven elég volt válaszként.
Sétálhattunk már vagy tíz perce, mikor normál hangerővel megszólaltam.
- Szóval nem vagy ember.

Felhorkantam.
- Láttál már ember lángok közt előlépni a semmiből?
Jó pár gally törött el a lábam alatt, de nem is volt a céljaim között, hogy halkan közlekedjek. Hátra sem néztem, mert tudtam, hogy csak a lány fürkésző, gyanakvó tekintetével találkoznék. Inkább csak mentem a város felé rendületlenül.
Kevesebb, mint egy óra alatt értük el a főteret.

//Sóhajok tere//

A házam előtt otthagytam végül az összegyűjtött, megmozdíthatatlan kupacot. Ennem kellett valamit most már. Meglátogattam a kocsmát, hátha munka fejében kaphatok valami harapnivalót, de a kocsmárosnak most nem volt megbízatása, nem adott semmit, egy ígéreten kívül, hogy jöjjek vissza talán később. Ha már meleg élelmet nem szerezhettem, gondoltam elmegyek vadászni, úgyis gyakorolnom kell. Utam tehát az erdőbe vezetett, ahol átváltoztam és addig próbálkoztam a vadászattal, míg sikerrel nem jártam. Egy madár esett áldozatomul. Egy kis pihenés után visszaváltoztam emberré, hiszen várt még rám a munka. Mielőtt viszont visszatértem volna az én kis területemre meglátogattam a korábbi patakot, megkívántam a vizét. Letérdeltem mellette, ittam belőle, s közben megéreztem egy idegen farkas jelenlétét az erdőben. Vártam egy keveset és közben elgondolkodtam, hogy haza kellene vinnem egy kevés vizet, szükség lesz még rá.
"Haza..."

A kocsim odaát maradt Vilksben, amikor sétára indultam. Jó messzire elkóboroltam. Az erdő gyönyörű volt, és majdhogynem érintetlen. Mintha a helyi kölykök nem járnának ide péntek esténként inni meg szexelni... Mellesleg meglehet, hogy tényleg nem. Éreztem egy farkast a környéken, és ha több is van, akkor nincs kizárva, hogy a srácok inkább nem kockáztatják meg az erdei bulikat. Mellesleg, egy falkát sokszor kísérnek igazi farkasok is, talán azokból is akad erre egy-kettő...
Egy patak hangját hallottam. A kulacsom már kiürült, így hát arra vettem az irányt. Ha nem szennyezett, igazán jó lesz nekem.
A patakhoz közeledve egyre erősebben éreztem a másik farkast, és nem sokára meg is pillantottam. Egy nő volt.
Nem mentem hozzá közel. Jó pár méterről intettem neki.
- Üdv! Petr vagyok, és te?

Épp ott tartott gondolatom fonala, hogy legközelebb, ha a kocsmában leszek szerzek valamilyen üveget, akármilyen módon, mikor a közeledő farkas megjelent a színen. Érzelemmentes, nyugodt bizalmatlansággal mértem végig lassan talpától a feje búbjáig. Mély tekintetem megállapodott az arcán, s tartva a szemkontaktust bólintottam mélyen felé a köszöntésére. Egy ideig csak tanulmányoztam óvatosan a furcsa alakot. Egy kicsit gyors volt ez a bemutatkozás valahogy. A városban sem láttam eddig, bár még egyáltalán nem fedeztem fel a helyet kellően. De úgy vettem észre körülbelül négy-öt farkas ólálkodhatott ott, de közülük csak a kocsmárossal beszéltem eddig. Egy kis szünet után feleltem nyugodt hangon.
- Alana.
Közben minden rezzenését ugrásra készen figyeltem. Bár ez a találkozás kevesebb aggodalmat váltott ki belőlem, mint ugyanitt a korábbi, de sosem lehetett tudni.

Tettem felé pár lépést. Nem akartam megijeszteni, bár mi tagadás, nem is tűnt ijedősnek. Mégiscsak farkas volt... Egy farkas nem ijed meg egykönnyen.
- Üdv, Alana. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
Szemügyre vettem a lányt, ahogy ő engem. Pár évvel fiatalabbnak tűnt nálam, de már nem volt gyerek. Csinos volt a maga egyszerű módján. Semmi felesleges sallang, csak szép arc és jó alak, nem mint azoknál a cicababáknál, akikkel... De az rég volt.
- Idegen vagyok erre - mondtam - És szeretnék magunkfajtákkal ismerkedni. Egyedül vagy? Halványan mintha más farkasokat is éreznék a környéken...

Tekintetem meg sem rebbent, úgy figyeltem, miközben közelebb lépett. Következő szavai mintha csak elúsztak volna mellettem. Felesleges, értelmetlen csevegés volt csupán, előre megírt unalmas fordulatok.
Viszont következő szavaira komótosan megemelkedett jobb szemöldököm. Érdekesnek találtam, hogy a lényegre, vagy hát a látszólagos lényegre tért rögvest. Olyan ajtóstul a házba érzetet keltett. De az jelenthetett jót és rosszat egyaránt.
- Mert vannak - mondtam ki a triviális megállapítást, mely megfelelt válaszomnak is. Hogy ennek ellenére ki mennyire van egyedül, az már filozófiai kérdés.
Kényelmesen felemelkedtem, egy pillanatra sem vettem le róla tekintetem. A város felé emeltem egyik kezem. Csak akkor folytattam a beszédet, mikor tekintetével követte a mutatóujjam által irányított egyenest.
- Van egy város a magunkfajtáknak.
Különös volt, hogy tegnap még ugyanez a szituáció épp fordítva zajlott le. Nekem mutatta meg egy idegen férfi Aronát, ha jól emlékszem a város nevére. Nem tudom miért is világosítottam fel erről. Talán csak mert farkas volt.

- Nem vagy egy szószátyár, igaz? - kérdeztem mosolyogva.
Volt valami a szemében... Nem is tudom. Erő, vagy valami mélység, talán az, hogy olyan rezzenetlenül tudott nézni, vagy csak az, hogy sötét volt, tényleg nem tudom. Csak volt valami a pillantásában, amit nem tudtam hová tenni.
Ara néztem, amerre mutatott. Egy város a magunkfajtáknak, hm... Ez nem hangzott rosszul.
- Elkísérsz? - kérdeztem tőle, miközben lehajoltam, hogy megtöltsem a kulacsomat.
Végre farkasok közt lehetek... Még ha ez a kis szeplős itt nem is valami barátságos.

Erre a kérdésére sem volt miért felelnem. Viszont a mosolyának látványán elidőztem egy keveset. Ajkait figyeltem, majd ugyanazt az érzetet kerestem tekintetében is. A kék szemekben nehéz olvasni, egyáltalán a mélyükre látni.
Következő kérdésére aprót bólintottam, hisz magam is oda tartottam. Ha nem így lett volna, valószínűleg magára hagyom, hisz az utat már megmutattam. De most nem volt értelme makacskodni, és paranoiás bizalmatlanságba feledkezni.
Megvártam míg megtölti a kulacsát, majd hátat fordítottam neki és elindultam.

//Sóhajok tere//

Mikor felegyenesedtem, megint rámosolyogtam. Ő nem szólt többet, mintha nem volna más mondanivalója, ami gondolom, így is volt. Jó, én aztán nem erőltetem...
Amikor elindult, még utánaszóltam:
- És szép a szemed!
Csak azt akartam, hogy elvörösödjön. Pitiáner bosszú a szótlanságáért... És azt sem bántam volna, ha rám mosolyog. Szerettem, mikor a nők mosolyogtak a közelemben, olyankor sokkal szebbek voltak.
Követtem őt az erdőn át, mígnem egy város határába nem értünk. Egy nagyon romos város határába. Hát, ha nem is Prágára vagy épp valami másik nagyvárosra számítottam, azért ennél egy kicsit jobbra...

//Sóhajok tere//