Üvegtó

Nem túl nagy, de nem túl kicsi, tiszta vizű tó, olyannyira, hogy napos időben az aljára is le lehet látni, nyugodt időben, pedig, mintha tényleg üveggel öntötték volna ki. Nem mélyül hirtelen, de a közepén jócskán elmerülhet benne egy ember.
A fák az erdő többi részéhez képest ritkásan veszik körül. Az ágaik között ki lehet látni, és jó időben átsüt a nap, de még egész hangulatos. Többnyire tompa, mohos sziklák veszik körbe többnyire a partját.

Az utcáról hazafelé rohantam. Nem akartam ma többet kimozdulni a házamból. Összekuporodtam a fekvőhelyemen, magamhoz ölelve a kutyámat. Akkor viszont rájöttem, hogy a ruháim szakadtak, és mocskos vagyok. Otthon nem tudtam volna megfürödni, és csak úgy nem akartam tiszta ruhát a koszos testemre.
A tóhoz érve letettem Szilvát, levettem a cipőmet és a zoknimat, a nadrágomat is. Beléptem a tó tükrébe, és tükörképere néztem. Eddig is tudtam hogy szakadt volt a ruhám... A látvány valahogy viszont elgondolkodtatott, és elkeserített. Végighúztam az ujjam a ruháim szakadásainak szélén.
Végül aztán ledobtam magamról mindent, és leültem a vízbe. Lassal locsolni kezdtem vizet a karomra, hogy megmosakodjak, de lélekben máshol jártam.

- Heeeeej cííííc! Cicicicicic! - óbégattam bele az erdő éjszakai álmába. Az a kis nyomoronc macska még mindig nem került meg. Esküszöm, hogy megnyuvasztom Govrikot, ha miatta valami baja esik! - Hej cicicici!
A tó mellett jártam, mikor felfedeztem egy ismerőst.
- Hej cicik! - nevettem el magam, ahogy a vámpírka felé sétáltam a tó partján, majd leguggoltam nem messze tőle. - Hát mi történt veled maszatka? - nézegettem meg alaposan a hátrahagyott ruháit. - Csak nem megelégelte Szilvásgombóc a házsártérosságod? - vigyorogtam rá szélesen.

Cicik? Vontam fel a szemöldököm. Csak azért nem ugrottam fel, mert a hangja megelőzte, és most tényleg a... az óbégatására értem. Mindennek ellenére összébb fontam a karjaimat magam körül, és összehúztam magam.
- Hej... - köszöntem vissza hasonló módon, bár sokkal kevesebb lelkesedéssel. - Nem - mondtam, majd hátra nyúltam megsimogatni az állat fejét. - Nagyon jó kutya. Az egyik farkas viszont meg akart ölni, egy másik meg megtámadott - mondtam szinte érzelmek nélkül, de azért csak bele csúszott egy kis szomorúság.
A vízbe tekintettem, és csak néztem magam elé.

- Hát miért akart ilyet tenni? - őszintén meghökkentem, főleg, hogy láttam rajta, hogy ez tényleg komolyan megviselte. - És milyen farkas volt? Vér, vagy sima? Csak azt ne mondd, hogy Govrik volt, mert akkor a saját kezemmel fogom kitekerni a nyakát! Meg aztán az a másik! Mondj el mindent! - helyeztem magam kényelembe törökülésben és gyorsan összehajtogattam a szakadt ruháit, hogy aztán nyugodtan előre hajolva várjam, hogy elpanaszolja a dolgokat. Meg akartam vigasztalni szegény kislányt. A rosszfiúk meg ki fognak kapni!

- Egyszerűen csak mert. Mert vámpír vagyok, és ez neki nem tetszett - paskoltam bele a vízbe. - És mindkettő farkasember volt. - Az érdeklődése viszont egy apró félmosolyt csalt a szám sarkába. Lehet nem értem aggódott, de akkor is. - A másodiknak véletlenül nekimentem, erre nekem ugrott. - Még jobban összébb húztam magam. Megérintettem az oldalam. A borongós hangulatom egyből visszatért.
- Én... ááááh! - ökölbe szorult mindkét kezem, és belecsaptam ismét a vízbe, ezúttal sokkal hevesebben. - Én nem akartam ezt! A f#nébe is! - eltakartam az arcomat mindkét kezemmel és a fejemet ráztam. Egy újabb artikulálatlan hang tört fel a torkomból, majd a térdemre ejtettem a fejem.

- Sajnos vannak ilyenek a városban - mondtam együttérzően. Közben megpróbáltam beazonosítani kikről beszélhet de ennyi farkasember nem is volt a városban! Vagy lemaradtam valamiről? Hékás, olyat nem lehet csinálni!
Közelebb csusszantam hozzá, a szoknyám széle meg a lábam beleért a vízbe, többet nem kockáztattam meg, nem szeretek fürödni. A hideg kirázott már annak a gondolatától is, hogy belemerüljek ebbe a tóba. Én a természetes öntisztuló folyamatokban hiszek. Közben azért elővettem az övtáskámból a műanyag pálinkás poharam, ami mindig nálam volt, belemerítettem a vízbe és a hajára öntöttem. Gondoltam, ha már mosakszik, segítek neki hajat mosni. Aztán befonom majd neki szépen.
- Mesélj, mit nem akartál? - mondtam nagyisan.

- Hé! - kiáltottam fel arra, h bevizezte a hajam. Igazából viszont nem az volt a gond, előbb utóbb úgy is vizes lett volna. Ezúttal úgy csaptam bele a vízbe, hogy felé irányuljon a nagy része, majd elnevettem magam. Nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a reakciója. Most valahogy nem volt bennem az az ellenszenv vele szemben, ami legutóbb volt.
- Nem tudom Molra... - mondtam kissé sóhajtó hanghordozásban, majd gondoltam egyet, és végigfeküdtem a azon a sekély részen ahol eddig ültem. Átvetettem magam előtt a karjaimat, egyiket a melleimen. - Össze vagyok zavarodva. Én nem ilyen voltam. És ez nem meglepő, de... Tudod Morla... - elmosolyodtam. - Morla anyó... emberként, volt hogy vámpírral kellett birkóznom. De most sincs nyugtom... - ült ki a szomorúság az arcomra.

- Ne! - kiáltottam fel és gyorsan eliszkoltam a víz közeléből. - Ne csináld ezt, mert itt hagylak! - szóltam rá, de a nevetése miatt fel is oldódtam. Visszakúsztam mellé és lehasaltam közel hozzá.
- Csak a hajad akartam megmosni, de ha olyat akarsz, mint amilyen az enyém, én csak büszke leszek rá - mosolyogtam a lányra. - De neked nem állna jól - mondtam meg őszintén. Aztán irdatlanul kellett koncentrálnom, hogy felfogjam, amit mond.
- Hát most már én is össze vagyok zavarodva, hallod. Most tökkre emlékeztetsz a lányomra, ő beszélt még ilyen bonyolultan. Én egyszerű anyóka vagyok, a józan paraszti észnél nincs több a vaskos hajzuhatag mögött gyöngyöm, szóval úgy fogalmazz - vakartam meg gondterhelten a homlokom.
- A lényeg: - próbáltam összefoglalni amit megértettem. - Ember voltál, vámpír lettél. Vámpírral harcoltál korábban, de most megváltoztál. De hát nem triviális, hogy változtál, ha már vámpír lettél? - komolyan nem értettem mi itt a probléma. - Talán, ha ezt elfogadod, lehet megnyugszol. De ha nem értettem, mit akartál mondani, ne rám vess, hanem magadra, hogy így fogalmaztál.

- Elnézést... - sütöttem le a szemem. Nem akartam ennyire kellemetlenséget okozni neki.
Felvontam a szemöldököm.
- Nekem sosem lesz olyan... csak ha direkt összeragasztom - mondtam ezt úgy, hogy a hajam már a tó vizében lebegett.
Azt mondta nehezen érti meg amit mondott, de szerintem egész könnyen megfogta a lényegét.
- Persze - emeltem fel a kezem, az egyik ujjamat mutatva. - És ez természetes volt eddig. Tudod, régen ódzkodtam a vámpíroktól, de nem az a lényeg. Semmi bajom most azzal ami vagyok. De az életem nem lett nyugodtabb. Viszont... azt hiszem ma megijedtem magamtól. A nővérem azért engedett el egyedül, mert már... tudok viselkedni, hogy fogalmazzunk így. Most viszont kezdek kételkedni ebben.

- Múltkor majdnem összeragasztottam neked a főzelékemmel - emlékeztettem a korábbi fejrekoppintós esetre.
- Hát nem lep meg, hogy nem lett nyugodtabb az életed csillagom, elvégre vámpír lettél! Mit vártál? - mosolyogtam rá azért megértően.
- Jajj gombóc, ne csináld ezt! Tudsz te viselkedni! Igaz, néha úgy morogsz, és vicsorítasz, mint a kutyusod, de ezzel semmi baj! Fogjuk rá, hogy ez a sz3xepiled -legyintettem. - Az meg, hogy megvédted magad a farkasokkal szemben teljesen normális! Egyszer betörtek hozzám, még Rigában, és én mondom, úgy lekaratéztam a banditákat, hogy utána több hétig kerestem magamban az ördögöt, aki biztosan megszállt! - mondtam ezt úgy, mintha azért haragudnék az esetre, mert nem fizetett az átmeneti szállásért...

- Áh - legyintettem. - Na jó, forgott tőle a gyomrom, úgy hogy azt hittem elhányom magam, mire kiszedtem a hajamból, de az összeragasztástól azért még messze volt. És ne vedd a szívedre. Nekem minden emberi ételtől forog a gyomrom.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Igen, akkor még tudtam viselkedni. Az utóbbi napokban kicsúszott a lábam alól a talaj - takartam el a szemeimet. - Az önvédelem az rendben van, tényleg, elismerem. De a lány... akinek neki mentem... élveztem amit csináltam, élveztem amit vele tettem. Miután átváltoztam szabadnak éreztem magam. Szabadabbnak mint valaha. Mintha mázsás súlyok estek volna le rólam minden honnan. De ez nem volt benne... - néztem föl rá. Kérdőn néztem rá. Érdekelt a véleménye, még ha nem is tudom miért. Senkim ő nekem, de most csak ő volt itt, és ő nem akart bántani. Most legalábbis nem akart az idegeimre menni, és kikergetni a világból. Mellesleg még ha nem is mutattam, vagy én már azt sem tudom meglátszott-e igazán rajtam, de jól estek a szavai, kedves volt.

- Azt a nemjóját! - háborodtam fel. - Szerencséd, hogy vámpír vagy, mert másképp esküszöm, hogy elfenekeltelek volna ezért a szemtelenségedért! Még hogy az én főztöm gyomorforgató! Komolyan, ha nem tudnám, hogy ti nem esztek emberi elemózsiát, bajban lennél kisasszony! - fenyegettem meg. Tényleg a szívemre vettem a dolgot.
- Lány?! - lepődtem meg. - Csak nem Govrik lánya?! Mennyi idős volt? Hogy nézett ki? Ne mondd, hogy pont vele hozott össze a sors! - mondtam ijedten és alig vártam, hogy válaszoljon végre. Nem lenne szerencsés.
- Figyelj, szerintem nincs azzal baj, hogy élvezted - fejtettem ki a véleményem, miután összeszedtem magam. - Rövid az élet, élvezni kell a dolgokat. Ja bocsánat, neked hosszabb, mint nekem, ez igaz - itt elakadtam egy kicsit az okfejtésemben. - Mindegy, de nem jó az, ha félsz magadtól. Inkább derítsd fel ezt az oldalad, barátkozz meg vele, beszélgessetek, vagy mit tudom én, és akkor kezelni is fogod tudni az ilyen helyzeteket - vontam meg a vállam. Még mindig nem láttam itt világrengető problémákat. Csak akkor, ha az a kiscsaj Govrik lánya volt...

Sóhajtottam egyet. Nem tudom milyen a főztje, de tényleg nem azért mondtam.
- Ételre még ránézni sem tudok szinte, csak azért haragudtam rád a múltkor is. Mit tudom, én hogy milyen a főztöd! Látod Jack megette, akkor rossz csak nem lehetett... - vagy igen, de az most nem lényeg.
- Barnás haja volt, és talán egy kicsivel fiatalabb nálam. Szeplős a bőre. Barna szeme van, és olyan kis nyüzüge... - gondolkoztam el a dolgon, de akaratlanul is eszembe jutottak az események. Nem voltam éhes, de az érzés emléke teljesen átjárt. Valahogy holnap sem leszek az igazi, ezt már most tudtam.
Felültem és megráztam a fejem. Nem tudtam mit mondjak. Pár pillanatra lehunytam a szemem, majd mikor felnéztem a nőre, kissé elmosolyodtam. Kijavíthattam volna, kioktathattam volna, de most nem volt kedvem.
- Viszont mondok valamit - folytattam hangosan a gondolatmenetemet. - A férfi aki először megtámadott, az egy gyilkos - húztam össze a szemöldököm. - Láttam a szemében, a kifejezésen az arcán. Sütött róla, hogy tudja mit akar tenni. Úgy hogy valószínűleg már egyszer tett ilyet. Túl sokszor láttam már ilyet az utóbbi években.

Nagylelkűen túltettem magam a főztöm kritizálásán, hiszen tényleg nem tudhatja milyen, és szegény nem is fogja.
- Nem is láttam még, én azt a lányt, nahát! De akkor nem Roxi szerencsére - ez most megnyugtatott. Nem lett volna kellemes, ha a vérfarkasbanda is a nyakába ugrik.
Ahogy felült, én is automatikusan követtem, tekintetem a hajára tapadt. Hadd fonjam be!
A következő megállapítása komollyá változtatott. Gyilkos?
- Ez biztos? - kérdeztem vissza, de ahogy a szemébe néztem megfutamodtam a kérdésemmel. - Biztos. Ez így félelmetesen hangzik. Ki ő? Vagy hogy néz ki? Hátha tudok tenni valamit. Figyelmeztetnem kell az embereket. Beszélni fogok az illetékesekkel. Mert hát rád is támadt! - egyre nagyobb gondba estem. - Ez nem játék. Jajj, meg is halhattál volna! - gyorsan átöleltem a vámpírlányt ijedelmemben. - Úgy örülök, hogy keményebb vagy te annál! - Nekem éppen elég sok gyász volt Crane halála, mindig megrendít az ilyesmi. Pedig őt még csak nem is csíptem.

Épp levegőt vettem, hogy ismét beszéljek, de belém fojtotta a szót. ÉS az is meglepett, hogy csak így átölelt, főleg ahhoz képest, ahogy elváltunk egymástól, meg nem is ismerjük egymást annyira. Mondjuk az már az előbb sem volta akadály, és itt fürdőzöm előtte pucéran, mondván hogy ő is nő...
Viszont ahogy magához szorított fel ötlött valami bennem. És fura szaga volt vagy nem, de én is átkaroltam. Kicsit ügyetlenül és félszegen, de megtettem, és viszonoztam az ölelését. Olyan messzire jutottam pár év alatt otthonról, és ez még csak a kezdet... a kisvárosi lánynak aki voltam emberként, az USÁ-ba költözés előtt, sokk lett volna ez az egész, és valahol még nekem is az volt.
- Én is örülök neki hidd el - mondtam az után, hogy elengedtem. - Tudod, Morla lehet, igazad van. Viszont csak ne verd nagy dobra, jó? Csendben talán jobb megoldani az ilyet - nem tudtam valahogy másképp leképzelni ezt hirtelen mint hogy egy lábossal és egy fakanállal kiáll az utcára és azt zörgeti miközben kiáltozik. - Csöndben szólj a többieknek.

Jólesett, hogy visszaölelt, annyira meg sem gondoltam, hogy mit csinálok, csak tettem amit tettem. De aztán felrémlett bennem, hogy vámpír, és azért jobb velük vigyázni, ezért szép lassan visszahúzódtam, de a kedvességem nem lankadt, sőt hozzátettem még valamit:
- Fordulj meg, befonom a hajad - mosolyogtam rá.
- De hát ezt nagy dobra kell verni! Egy gyilkosról beszélünk, aki majdnem a következő áldozatát szedte! - úgy tűnik lassan sorozatgyilkossá vált a képzeletemben az a farkasember. - De jó, rendben, azt hiszem értelek. Taktikázunk. Csöndes leszek - gyorsan mérlegeltem is, hogy kiknek kell szólnom, hogy megvédjük a gyermekeinket...

Elmosolyodtam arra, hogy befonja a hajam.
- Régen sokat hordtam befonva hajam - mondtam csöndesen de azért még hallhatóan. - Nagyjából azóta nem szoktam így hordani, mióta találkoztam a nővéremmel. - Ha itt lenne most biztos kapott volna egy taslit.
- Hidd el Morla, én is aggódom. Nem kis dolog ez tényleg. Én sem szeretnék még egyszer a kezei közé kerülni, és másnak sem kéne... - halkult el a hangom a végére. Azért még mindig bosszantott... - Hogy én mindig kifogom az ilyeneket.
Megérintettem a mellkasom, ott ahol emlékeztem, hogy átszúrta a kard akkor.
- Az első vámpírnak is aki megtámadott szőke haja volt... pont, mint ennek a mostani rohadéknak - mondtam keserűen, nem törődve azzal, vajon Morla anyó mit gondol arról ha káromkodok. - Mondjuk legalább ekkora böszömnagy mint ez... nem mintha vámpíroknál számított volna. Tudod ilyen sötét kifejezést, még vámpírok arcán is ritkán látni. - Egészen megijesztett most a gondolat. - Nem hittem volna... A vadászoknak van még ilyen arca... - tettem hozzá ismét halkan, mintha el akart volna szorulni a torkom.

- Na akkor épp itt az ideje! - és már ujjaimmal nagyjából ki is fésültem a haját majd ketté is választottam.
- Szőke, böszömnagy farkasember. Félelmetes lehetett - suttogtam. Valahogy a sötét arckifejezésre tett megjegyzései erős hatással voltak rám.
- Vadászoknak? Úgy érted olyanoknak, akik vámpírt ölnek? - ez a feltételezés megdöbbentett. Tényleg, mihez kezdünk majd, ha beszabadul ide egy? - Nem lehet, hogy az volt? - Hirtelen elkezdtem szegény O'brian barátomért is izgulni.
De közben elkészült a két fonott tincs Ameli szép fekete hajából.

- Volt, hogy tényleg megijedtem. Pedig én harc közben nem szoktam félni - mondtam kissé szomorkásan.
- Nem minden vadász öl csak vámpírokat. De igen úgy... - húztam össze magam, felhúztam a térdeimet és átkaroltam őket. - Nem tudom, de a megjegyzései alapján, akár az is lehetett volna. Bár egy vadász egyből támadott volna... de csak ennyi a különbség, semmi több.
- Tudod Morla, láttam már pár vadászt életemben. A legutóbbi átszúrt egy kardot rajtam, csak úgy, pedig akkor még ember voltam.
Celián kívül egy ideje már nem beszéltem másokkal ilyenekről, főleg nem így. Valahogy mégis olyan helyén valónak találtam. Megnyugtatott, még ha valószínűleg Morla kiteregeti azokat, amiket most neki mondok.

- Hát még kiket öl? - döbbentem meg. Nem mintha nem lett volna elég baj, hogy vámpírokat, de ha másokat is, akkor az... hát az... rosszabb.
- Ezek vadállatok! - hördültem fel, mikor a kardról esett szó. Így most már kezdtem megérteni Dace agresszív viselkedését az újdonsült vendégek terén. Lehet, hogy valami ilyesmi miatt olyan bizalmatlan? Milyen furcsa, hogy róla alig tudok valamit.
Ahogy összehúzta magát eszembe jutott, hogy mit is csacsogunk mi itt ilyen nyugodtan.
- Jajj, hát te így meg fogsz fázni! Vissza kellene mennünk a városba - közben a ruháira tévedt a takintetem. - De azokat nem veheted vissza. Tessék, bugyoláld bele magad - Kötöttem le a derekamról a teniszpályányi, molyrágta, lila, rolytos kendőmet.

Felvontam a szemöldökömet... persze ezt ő nem láthatta, de vártam még pár pillanatot.
- Hát a többieket... biztos van olyan aki nem csak vámpírokra vadászik...
A kirohanásárra viszont nem tudtam mit mondani. Nem kezdtem el cáfolni, mert egyetértettem vele, de egyszerűen nem fogtam fel ezt már igazán. Kiürült az agyam.
Aztán... aztán, hangosan elnevettem magam. Nem is tudom mikor nevettem ilyen hangosan vagy jóízűen utoljára, és egy jó darabig, nem is hagytam abba. Megfordultam szembe a nővel, és kedvesen rámosolyogtam.
- Morla anyó... - ráztam meg a fejem. - Ezt nem gondoltam volna... Én nem tudok megfázni. Már nem - mondtam kedvesen, és ugyan úgy néztem rá.

Az én Uldisom veszélyben van?! Soha, soha, soha nem hittem volna! Persze, akár a metró is elcsaphatná, most miért félek a vadászoktól? De akkor is! Fúj, hogy írtanák ki egymást a nagákkal!
Meglepett, hogy elnevette magát. Örültem, hogy feloldódott és jókedve lett, és hiába nem értettem miért, ennek örültem.
- Jajj kedvesem, tényleg, látod ki is ment a fejemből - csaptam a homlokomra. - De azért csak nem akarsz pőrén végiglejteni az utcán... - itt egy pillanatra eltöprengtem. - De ha mégis, hadd csatlakozzak én is! - csillant fel tekintetem.

- Nem terveztem - feleltem, de ahogy folytatta felvontam a szemöldököm. Azon kaptam magam, hogy tényleg elképzeltem milyen lenne. A szám elé tettem a kezem szinte anélkül hogy észre vettem volna.
- Végül is, úgy biztos könnyű férfit fogni... - mondtam komolytalanul. - Mindezek ellenére - sóhajtottam -, hoztam magammal ruhát - mutattam a legközelebbi fa alsó ágaira.
- De nem tudom... nem túl sok kedvem van egyenlőre kijönni a vízből. Lehet előtte még úszom egyet.

- Ugye-ugye? - mondtam neki lelkesen a férfifogásra. - Ki nem hagynám! Pucérkodjunk juhú! - kiabáltam az éjszakába, aztán egy darabig csöndben maradtam. Nagyon messze jártam, nem fiatal lánykáknak való helyeken. Ki is rázott a hideg a buja gondolatoktól.
- Jajj milyen vagy! - szontyolodtam el a híren, hogy hozott magával ruhát. - De most lebuktáááál! Férfit akarsz fogni, mi? No akkor hadd járjak közben. Először is, regéld el nekem, hogy mi a véleményed a mi Jackünkről. Vagy azt áruld el nekem milyen lovagra vágysz és Morla elintézi neked. Aztán hagylak nyugodtan uszikálni, ahhoz én nem kellek. Már csak az kéne, hogy még egyszer lefröcskölj.