Üvegtó

Úgy látszik a fejlemények felcsigázták Jess érdeklődését is. Ez valahogy elégedettséggel töltött el.
Én is elindultam. És igyekeztem észrevétlenül az illető mögé kerülni. Reménykedtem benne, ha elkapom a nőt, Jess egyből jön utánam. De ha nem végül is az sem akkora nagy baj, majd leütöm és osztozunk úgy rajta.
Végül mikor úgy éreztem itt az idő neki indultam. Sikerült elkapnom a delikvensünket, viszont hogy valami baj van csak későn vettem észre. A füst szag megcsapta az orrom mikor már beleharaptam a nőbe. Jobban kellett volna figyelnem... Megijedtem, és elengedtem a nőt, pedig talán nem kellett volna. Éreztem hogy a lábam alól kicsúszik a talaj... a hallucinációk kezdődtek. Emellé olyan pofont kaptam, hogy s#ggre ültem. Védekezően emeltem a kezeimet magam elé, de jelenleg azt is kezdtem elfelejteni hogy hol vagyok.
A nő testét hirtelen lángnyelvek lepték el, és nem sokkal később már egy lángoló tűzlidérc állt velem szembe, bár ebből vajmi keveset fogtam fel a fényen kívül.

*Mosolyogva figyeltem, ahogy Frank a csajhoz indul. Mert bizony ez egy nő volt. Ráadásul nem is a csúnyábbik fajtából. Mikor mögé ért magam is elindultam, úgy, hogy ne vegyen észre a kis vacsoránk. Ám a mosoly hamar lehervadt az arcomról, mikor a füstöt megláttam és rákapcsoltam. De aztán már Frank a földön mert megütötték és engem pedig a düh borított el. Pláne mikor a kis félvér átváltozott. ~Frankot eltakarítani és élve kijutni.~ Ahham, mintha ez olyan egyszerű volna miközben ég a közelében valami. Egy éles kanyarral mentem a tó széléhez és pár nagyobb kavicsot felvéve a földről dobáltam meg a lidércet. Igyekeztem a koponya és a keze csontjait eltalálni, miközben minden erőmet beleadtam a hajításba. A terv egyszerű… felém jön. Ugrás a vízbe és az majd eloltja a nagy szenvedélyét. Csak kérdés, hogy a kicsike van-e ilyen ostoba.*

Forgott velem a világ és mindenféle színeket láttam elúszni magam előtt. Sikerült négykézlábra feltornásznom magam, de aztán elcsuklott az egyik kezem és a földön végeztem, és eszméletlen röhögő görcs kapott el.
Jess próbálkozásai viszont közben nem maradtak válasz nélkül, a lidérc megindult felé és úgy tűnt megállíthatatlan.
Én pedig csak fetrengtem, és úgy éreztem felfordult a gyomrom és kidobom a taccsot. ÉS még ha képes is lettem volna rá... de nem nyeltem emberi ételt vagy bármi oda nem illőt ahhoz hogy ilyesmire képes legyek.

~ A franc… szenvedhetnél halkabban is, hogy ne tereld el a figyelmem.~ Futott át a gondolat a buksimba mikor Frank röhögni kezdett és a szemem sarkából máris rá figyeltem. Mikor a lidérc elhagyta Frankot, én már hátráltam is és az utolsó követ is elhajítva még mielőtt elérhetett volna a vízbe vetetettem magam. Egyenesen a mélyére és úszni kezdtem. Fejem sűrűn fordítottam hátra, hogy ha nem jött be a dolog, akkor kitaláljak valami mást. De egyelőre csak a víz volt a… és már meg is volt a következő terv, ha ez valamilyen útón-módon befuccsolt volna.

- Én... nem... - nyöszörögtem miközben próbáltam feltápászkodni. Aztán megint megláttam azt a nagy fényes valamit. És csak bambultam rá.
A lidérc a tó fölött lebegett, jobbra-balra, majd visszafordult és visszajött hozzám. Pontosan előttem állt meg, és a koponyája egy szintbe került az enyémmel.
Én pedig ismét kezdtem úgy érezni hogy felfordul velem a világ. Ismét el is csúszott a kezem, és oldalra feküdtem a földön. Az előttem táncoló kis pöttyöket figyeltem.
- Jess... - leheltem. Majd végül a fetrengéseim közepette az előttem lévő virág szerű valamit próbáltam elkapni, aminek az lett a vége hogy megégettem a kezem.

*Mikor láttam elsiklani visszafelé. Magamban szitkozódtam egyet és már rohantam is visszafelé. A Tó aljáról közben felkaptam pár kavicsot, és ahogy felbukkanva kimásztam ezzel kezdtem el dobálni, mikor Frank belenyúlt. Hát ez sem normális, de majd ezen rá érek később is idegeskedni. HA felfigyelt rám a lebegő tűz akkor nagyívben kezdtem el rohanni össze-vissza cikázva és igyekeztem egy kört leírni de persze nem látványosan. Ha sikerült úgy haladnom, hogy Frank felé robogjak, akkor elhaladva mellette futás közbe felkaptam és elindultam a víz felé…*

A fájdalom eljutott hozzám, azt hiszem... A kezem viszont egyből elkezdett gyógyulni. Nem ittam túl sokat, szóval lehet hogy csak egy óráig fogok fetrengeni, nem pedig többig. De a fájdalmon kívül vajmi keveset fogtam fel a világból. Az erdő felismerhetetlenül táncolt előttem, egybe mosódva az emlékeimmel, és fantázia képekkel.
A lidércnek viszont újfent nem tetszett a dobálózás. Ő is ide oda cikázni kezdett, és egy követ végül vissza is dobott. De végül elrepült, és vissza sem nézett.
Én viszont nem bírtam nyugton maradni. Addig mocorogtam, még valahogy sikerült kicsúsznom Jess kezei közül. És szépen pofára is estem.

- Ne mozogj már… * Szóltam Frankra és igyekeztem erősebben megfogni, nehogy kirántsa magát és a lidérc utolérjen minket. A kő ami az érintésétől felmelegedett a lapockámat találta el, de ez volt a legkevesebb gondom. Aztán már Frank ki is szedte magát a kezeimből, és arccal előre esett. Hátratekintve azonban már csak az elillanó lidércet láttam, így leültem hozzá. Fejét az ölembe fektettem és úgy beszéltem hozzá.*
- Most pedig, szépen a hangomra fogsz figyelni. Miközben minden marhaságot összehordok, hogy ne merülj el a képzeletedben. Szóval, kezdjük azzal, hogy iszol belőlem. Tudom, nem vagy éhes de nem érdekel. A vérem bár elmulasztani nem fogja, de felhígítja a lidérc vérét. Szóval kissé elviselhetőbb lesz. Talán… *Közben a kezem a szája elé raktam, és az ő fejét megemeltem kissé. Ha nem volt hajlandó belém harapni még azután sem, hogy a szájába nyomtam a csuklóm magam haraptam a saját karom és tettem úgy az ajkához. Közben pedig beszéltem.*
- De ha ebben az állapotodban nekem támadsz, morcos leszek és úgy elhúzok, hogy vissza sem nézek. Nem mondom, hogy nem élvezem a fájdalmát. De legalább legyél magadnál. Most elmondom, később úgy sem emlékszel rá. De szégyelld magad. Igazán kibökhettél volna egy hiányoztál Jesst, vagy hogy örülsz, hogy vissza jöttem. Nálad még az északi sark is trópusnak számít.. * S csak beszéltem, beszéltem…*

Mikor Jess hozzám kezdett beszélni valamiért ránéztem, és tényleg úgy tűnt mintha figyelnék. Azonban vajmi kevés jutott el hozzám abból amit mondott. Legalábbis ami azé értelmét illeti.
Lassan az arca felé nyúltam valamikor közben. És újból eszméletlenül vihogni kezdtem.
Először félre löktem a kezét, másodszor viszont már egyáltalán nem figyeltem arra amit csinált. Számomra az alatt az éjszaka nappallá változott a szemeim előtt. De nem abban az értelemben amikor halálfélelmemben menekültem volna előle.
Minden előzetes nélkül úgy gondoltam hogy helyet cserélek Jess-szel, és letepertem. Újból nevetni kezdtem, majd közelebb hajoltam hozzá, mintha valami bizalmasat akarnék súgni neki.
- Bakfitty - közöltem, majd újból kitört belőlem a nevetés, én pedig oldalra dőltem mint egy zsák krumpli.

*A nevetését figyelmen kívül hagytam és csak beszéltem. Mindaddig míg, úgy nem gondolta, hogy fölém kerekedik. No lidérc ide vagy oda, a szemeim csillogni kezdtek.*
- Élvezem, hogy kívánsz, de most innod kéne. Nem akarok nappalra is itt maradni. *Ám amikor közelebb hajol, lehunyt szemmel várakoztam, hisz azt hittem, hogy megakar csókolni vagy esetleg, hogy használja a fogait. No de ekkor jött a bakfity meg a nevetés. Belém meg a villám csapott és dühösen felugrottam.*
- Idi0ta, s3gg fej vagy Frank. Most pedig megfogod magad és szépen haza megyünk. Majd ott röhöghetsz kedvedre. Tűnés… * S ha nem indult meg, akkor bizony elkaptam a karját és úgy húztam magam után, mint egy rossz gyereket.*

Nagyjából laza csecsemő pózban feküdtem a földön, és a tekintetem ismét a végtelenbe révedt. Úgy éreztem a föld inkább folyékony alattam mint szilárd, és én ide oda csúszok rajta. Közben újabb emlékekkel fűszerezett fantáziák úsztak be a tudatomba.
Valamiért lassan feltápászkodtam. Bár ezt talán állásnak nem igazán lehetne nevezni. Többnyire két lábon álltam az igaz, de előre görnyedtem, a kezeim meg csak lógtak előre. Megcéloztam Jesst, és gondoltam neki is megyek. Aztán kigáncsoltam és mind ketten elterültünk a földön. Magamhoz húztam és szorosan átöleltem.

*Már kezdtem reménykedni a csodában, hogy Frank elindul. De valami megváltozott a tekintetében, ami figyelemre késztetett. Testem megfeszült egy pillanatra, majd csak megkönnyebbülve huppantam a földre és a haját simogattam, míg ölelt.*
- Beszélhetek mi? Annyit sem érek el vele, mint egy csecsemőnél. De oké, akkor maradjunk itt és várjuk a napot. Aztán majd együtt válunk hamuvá… Tiszta Shakespeare… csak vámpír változatban. *Sóhajtottam fel lemondóan. Ha nem jön, oké. De akkor én sem megyek.*

Azt hiszem még fel is fogtam, hogy simogat. Azt tudom, hogy jó érzéseket keltett bennem. Valószínűleg hozzájárult ahhoz hogy nyugton maradjak.
Ahogy ott ölelgettem végül lassan cirógatni kezdtem, de éppen hogy csak az ujjaimat mozgattam. Majd nem sokára dúdolni is kezdtem, de fogalmam sincs mi volt az, vagy honnan jött. Valószínűleg a tudatom hátuljából egy emlékfoszlány volt a dal.
Megráztam a fejem, mintha ezzel akarnám elűzni a víziókat. Becsuktam a szemem, és a fejemmel még közelebb húzódtam Jesshez, mintha el akartam volna bújni valami elől. Már bántották a szemem a víziók. Valahol talán én is tudtam, hogy azt akarom hogy végük legyen.

*Meglepődtem ugyan, de csendben hallgattam tovább, ahogy dúdolt és nem hagytam abba haja simogatását. Mikor azonban megrázta a fejét halkan csitítottam és a másik kezem is köré fontam, hátha oltalmat és biztonságot lel a víziói elől. Nem tudtam, hogy mit tegyek vele. Ha kirángatom, akkor rám támadhat, azonban ha nem teszek semmit megtör és akár magában is kárt tehet. Karjaim közt kissé megemeltem a fejét és fejem lehajtva adtam a fejére egy puszit. Hajam így takarta, ahogy előre omlott, még így vizesen is. Aztán bele haraptam megint a kezembe és az orra alá nyújtottam.*
- Csss… igyál és elmúlik Frank. NE hagyd, hogy uraljon… gyere vissza hozzám Frank… kérlek… *Suttogtam a hajába, miközben folyamatosan simogattam.*

Úgy tűnt semmit sem tehetek. A saját gondolataim kifolytak az irányításom alól, nem hogy a tetteim, vagy bármi más. Ha legalább azt mondhattam volna, hogy zavart a saját tehetetlenségem... De nem, mert ahhoz már fel kellett volna fognom valamit.
Talán volt valami amit mégis felfogtam. De ezt bármelyikünk bármikor megérti. A vér szaga. És ha az ösztön vezérel, akkor erre csak egy válasz van. Még csoda, hogy az ösztöneimet nem nyomták el a képzelgések. Beleharaptam Jess csuklójába és csak szorítottam magamhoz.
Ennyi volt, meg talán annyi hogy kezdtem magam valamennyire biztonságban érezni. Így nem éreztem a késztetést arra, hogy valamiért neki induljak a világnak.

*Egy apró mosoly jelent meg az ajkaimon mikor belém harapott. Nem volt gyengéd, nem volt ebben semmi csak a színtiszta ösztön. De már ezt is egy jó jelnek vettem. Nem tudtam, hogy mennyit ivott a tüzes menyecskéből, így addig hagytam, hogy igyon, míg úgy nem éreztem, hogy már elég és többet nem birok elveszteni a saját magam kockáztatása nélkül. Éreztem a közeledtét, de mivel nem voltam biztos benne, hogy elsőre hallgatni fog így egy kicsivel előtte hajoltam a füléhez.*
- Elég Frank… ennyi elég lesz. Engedj el kérlek és gyere vissza… itt vagyok…* Suttogtam kedvesen a fülébe, miközben a másik kezemmel folyamatosan simogattam – ahogy akkor is mikor ivott- , és a hajába túrva készültem fel, hogy mi van ha nem teszi meg.*

A vér íze megnyugtatott, és valószínűleg ennek köszönhetően még annál is jobban elengedtem magam. Addig legalábbis nem harcoltam a hallucinációk ellen még annyira sem mint eddig.
Annál kevésbé tetszett, amikor meg akartak ettől fosztani. Először még inkább szorítottam Jess kezét magamhoz. Én bizony most el nem akartam engedni. Sőt... minél jobban erőltette én annál erőszakosabb lettem, és gondolkozás nélkül tettem volna azért, hogy akár hogy is de tovább ihassak belőle.

A jós nő, nem is egy rossz foglalkozás, ha csak ennyi a dolga. Szinte éreztem, hogy nem fog ez olyan könnyen menni, mint gondoltam. Mikor a kis vonásra csak ráfogott a kezemre hajába markolva igyekeztem kiszabadítani. De ha nem jött, hát kénytelen voltam kirántani és ezzel valószínűleg hagyni, hogy kitépjen egy darabot a kezemből. Az erőszakoskodására és a tettem közben is csak nyugtatolag motyogtam.*
- Nyugi… elég lesz Frank… ha nem engeded el, bajom esik. Igaz nem akarsz bántani? Nem akarsz nekem fájdalmat okozni? Igaz, nem akarsz elveszíteni? * Nem tudom mennyire jutott el a tudatáig, de igyekeztem. De ha nem maradt más hát kitéptem a karom, ezzel kockáztatva, hogy begurul. *

Nem! Nem...
Nem akartam elengedni. És ahogy erősködött úgy lettem én is agresszívabb A mozdulataim viszont nem voltak átgondoltak, se nem összeszedettek. Elengedtem a karját, de csak azért hogy azzal is felé tudjak kapni. A kezemmel is őt céloztam meg, de hogy melyik részét... a vállát, a nyakát, a karját vagy valahol máshol arról fogalmam sem volt. Újból fölé akartam kerekedni. De az most nem olyan volt mint az elején. Ha lehet mondani ilyen, akkor komolyan gondoltam, és ha kezem közé kerül nem terveztem elengedni. Ha valahol felfogtam, Jess most nem volt több prédánál.

*Számítottam rá, hogy kapálózni fog. Így nem ért váratlanul, bár be kell valljam, valahol mélyen reméltem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Felém lendülő kezeit gyorsan a csuklójánál fogva ragadtam meg és toltam vele hátra a férfit, így egyúttal magamat is ki alól. Ha sikerült legalább ülőhelyzetbe tornáznom magam úgy, hogy a kezei még a kezemben voltak, akkor igyekeztem a földre nyomni, hogy míg ki nem józanodik, ott tartsam. Kapálózását és erőlködését a tőlem telhető legjobban és legnagyobb erővel próbáltam meg védeni. Na de közben eszembe jutott valami. Az a szám, ami az erdőben magához térítette. S már el is kezdtem halkan énekelni. Persze most nem volt bennem annyi keserűség, mint akkor. Most inkább kérlelés, könyörgés volt a részemről. Hogy küzdjön, és ne hagyja magát teljesen befolyásolni.*

Valószínűleg ijesztő lehetett... lehettem. Magamból kikelve kapálóztam, és az hogy nem tudtam magamról vagy enyhített a dolgon, vagy még ijesztőbbé tette. És nem maga a tény tette, hogy elfáradtam volna, de idővel beleuntam a kapálózásba. Valószínűleg a fájdalom tette. A csuklóim kezdtek fájni.
És nem is a dal tette, hogy kezdtem visszatérni. Az idő volt az. A homály a szemeimről kezdett elhúzódni, és ha nem is sokat, de kezdtem valamit észlelni a külvilágból.
Mozdulatlan maradtam ezután. Nem akartam elhúzódni Jesstól, még a kezeimet sem próbáltam kiszabadítani. Csak néztem magam elé.
Beletelt kis időbe mire végre megszólaltam.
- Jess... - a hangom bizonytalan volt, és inkább hangzott kérdések ez az egy név. Több gondolatot nehezen tudtam volna még megfogalmazni úgy hogy értelme is lett volna.

*Ahogy megszűnt az ellenállás folyamatosan méregettem Frank arcát. Nem tudtam, hogy valódi vagy sem. De ha tényleg nyugton maradt, akkor sem engedtem, de legalább már nem szorítottam olyan görcsösen, hanem lazítottam a fogásomon. Ahogy véget ért a szám szünet nélkül kezdtem el újra énekelni egészen addig, míg meg nem szólalt. Akkor egy halvány mosoly jelent meg az ajkaimon, de még figyeltem, nem hagytam, hogy megnyugodjak teljesen.*
- Igen. Én vagyok… Jobban vagy? * Kérdeztem és az aggódásom ezúttal nem tudtam elrejteni a hangomból, és a tekintetemből, ahogy az övét fürkésztem, ha csak nem fordította el.
- Ha elengedlek... nem fogsz őrültséget csinálni?

A hangja eljutott hozzám, és ez valahol megnyugtatott. Nyöszörögve megpróbáltam kinyújtani az eddig görcsbe állt tagjaimat. Ahogy viszont a kezeimen megéreztem hogy még mindig fog, azokat próbáltam nem mozgatni tovább.
- Ne! - kiáltottam fel úgy, mintha egy szakadék szélén lógnék, és úgy kérdezné elengedje-e a kezeimet. - Ne engedj el!
Féltem. Nagyon. Méghozzá ok nélkül, de fel sem fogtam, hogy ahhoz jelenleg egyáltalán ok kéne.
- Kérlek ne hagyj itt egyedül... én sem hagytam volna őt magára!... De egyszerűen elment az esze! - úgy tűnt még egyszer az illúziók visszakúsztak számomra a valóságba. Igaz minden pillanatban valóságosnak éltem meg őket, ezeknek talán már több közük volt igazán hozzá.
Láttam már Jess mögött az erdőt, a véletlen felidézett emlékeim viszont most még ezekben a pillanatokban épp oly élesen éltek bennem.

*Mit ne mondjak, nem épp arra számítottam, hogy rám kiabál. S mi sem mutatta jobban, minthogy egy pillanatra ledöbbentem és ezt a kis figyelmetlenségem akár ki is tudta volna használni, ha észrevette, vagy ha egyáltalán akarta volna.*
- Csss… Nem engedlek el… * Hajoltam lassan előre. De nem akartam, hogy veszélyben érezze magát így a kezeit nem engedtem. Arcom kissé lefelé fordítottam és az orrom simogatásával próbáltam meg nyugtatni és éreztetni, hogy nem megyek sehova.*
- Nem hagylak itt… Soha nem hagylak itt Frank… Csss…. *Nyugtattam szavakkal is amiket még Én sem fogtam fel, de komolyan gondoltam. Szívem szerint kérdeztem volna, hogy kiről beszél. De még Tőlem is mocsok dolog lett volna ezt az állapotát kihasználni. Majd ha magához tér és el tudja dönteni, hogy el-e akarja mondani vagy sem.*

A volt mesterem szelleme úgy látszik ismét rám talált és kegyetlenül kísértett. Jess jelenléte viszont meglepő módon elég erőteljesen húzott vissza a valóságba. A bőre érintése... Beletúrtam a hajába és közelebb húztam magamhoz. A félelmeim kezdtek feloldódni.
- Jess? - simítottam végig a haján már egészen akaratlagosan. - Talán még fel sem... bele sem gondoltál... köszönöm. - Jelenleg úgy éreztem nem fogom tudni neki kellőképpen megköszönni azt amit értem tett. Lehet hogy félig még a maradék kábulat éreztette ezt velem. De a fele viszont valóban igaz volt. Hálás voltam neki azért mert itt maradt mellettem.