Szikla kör

Roxana a kíváncsiságán nem tudott többet uralkodni, amint Demetrius vésni kezdte a követ közel húzódott, a végén már támaszkodott a fárfi lábán két kézzel és szinte egészen Demetrius arcához ért az övé, annyira nézte mit is csinál a druida.
- Mi az a rúna? És ez mire lesz jó? Én is csinálhatok ilyet? - kérdezte folyton hol a férfi arcát, hol a követ vizslatva.
- Jajjdejó! - hagyta el leírhatatlan belső örömsóhaj Roxana ajkait, mikor Demetrius őt is befogta az alkotó folyamatba. Attól kezdve eddig tőle sosem tapasztalt türelmet és önfegyelmet mutatott. Egészen belefeledkezett a feladatba, arca újra megváltozott.
- Senkinek - mondta határozottan, újra gyermekien a lány. - De mi ez? Mire jó? És csinálunk még a többieknek is?

Elmosolyodtam a sok kérdésre, bár nem tudtam mindre egyből válaszolni.
- igen, valószínűleg fogunk - mondtam mosolyogva. - És ez kifejezetten arra való, hogy megvédjen titeket. Téged, meg apádat. Azért kell elásnod a házatok előtt, a bejárati ajtónál. Nos - sóhajtottam. - Ez nem úgy működik, hogy innentől minden baj elkerül titeket, sajnos. De ha minden jól megy segít rajtatok.
Volt egy ötletem... nem akartam mindenbe belevonni Roxánát, vagy csak fokozatosan, de előtte mégis ezt jobbnak láttam. Az ,, ő rúnájukat" megcsinálni.
- És a rúnák, általában, ilyen kis kövek, jellel ellátva. Mindegyiknek meg van a maga célja. Ez védelmül szolgál, még más változást hoz, erőt ad vagy bármi más - azzal oda adtam, a lány kezébe a követ.
- Azokat amiket gyűjtöttél a többit, ha nem baj, elteszem. Szükségem lesz rájuk.

- De akkor ez hogy működik? - kérdezte ártatlanul és forgatgatta a kezében a követ. - A rúnában a kő a lényeg, vagy amit ráfirkálsz? Mutatsz még nekem ilyen betűket? - továbbra is csak ontotta magából a kérdéseket, úgy tűnt nagyon megfogta ez a témakör, meg az egész, amit csináltak. - És miket lehet még vele csinálni? Tudnék vele barátokat csinálni magamnak?
- Nem baj, neked adom őket - mosolygott bájosan Demetriusra Roxana. Számára az az egy, amit a férfi megrajzolt sokkal többet ért, mint bármelyik másik kavics.
- És most akkor mit csinálunk? Jajj... - komorodott el picit az arca hirtelen. - Lehet, hogy hamarosan haza kell mennem...

Meglepett hogy ilyen konkrét kérdéseket kaptam tőle. Szép lassan akartam vele haladni, hogy mindent megértsen. De így hogy ő tette föl a kérdéseket, talán nem lehetett gond.
- Minden számít - feleltem, és a hangomból áradt a türelem, és a nyugodtság. - A kő, a jel ami rajta van, az is... az az energia is amit az előbb belefektettünk, mikor megfogtam a kezem. Tehát a kő elkészítésének hogyanja is számít. Mindentől együtt lesz olyan amilyen.
- Persze hogy mutatok. De ezt sem szabad mondanod senkinek rendben? Az egész a mi kis titkunk - mosolyogtam, majd kicsit előrehajoltam és rajzolni kezdtem előttünk a talajba. Először egy háromszögfejű ,,R" betű szerűséget rajzoltam.
- Ez, mint mondtam, a változás jele... nagyjából. Minden jelnek nagyobb jelentése lehet - mutattam a kezemmel is egy nagy kört. - Sőt ha egymás mellé rakod őket, meg is változtathatják egymást.
Kicsit messzebb az előzőtől, rajzoltam egy ,,X"-et.
- Ez a kapcsolat jele, társ... ilyesmit jelent.
- És nem - nevettem. - Barátokat csak úgy nem ,,varázsolhatsz" magadnak vele. De kezdetnek már itt vagyok én. Én szívesen leszek barátod... és remélhetőleg, csak egy a sok közül a jövőben, akik játszanak majd veled.
Hogy mit csinálunk? Igazából sokat tudtam volna még beszélni neki ha nem unja... de aztán...
- Nos ha haza kell menned, menj - néztem rá kedvesen. - És ne felejtsd el a rúnát amit adtam. És ne lássa senki - kacsintottam rá játékosan.

- Húúúú - ámult a magyarázaton. - A mi titkunk! - nevetett, tetszett neki a dolog, ennél izgalmasabb már nem is lehetett volna.
- Változás, és óóó! - ahogy hallgatta a férfit ismételgette amiket ő mondott, valamint lelkes kis hangocskákat adott ki.
- Te a barátom vagy? - kérdezte meg meglepetten. Aztán elismételte magabiztosan, kijelentésként is. - Te a barátom vagy!
Megfogta Demetrius kezét és úgy kérdezte meg.
- Elkísérsz egy darabig? Néha félelmetes egyedül. De te nagy vagy...

Elmosolyodtam a lelkesedésén. Igazából meg is lepett, újból és újból.
- Majd még legközelebb akkor még mesélek... Így azért eléggé hiányos a dolog - kacsintottam rá.
- Úgy van - nevettem el magam. - Ha akarod, rám számíthatsz.
- Elkísérhetlek - tápászkodtam, fel, úgy hogy nem engedtem el a lány kezét. - Bizony nagy vagyok... és megvédelek ha kell... de tudod... egyszer majd neked is meg kell tanulnod, hogyan kell. Ez nem azt jelenti, hogy nem számíthatsz utána másokra... csak magadra is számíthatsz ha kell...
Lehajoltam felszedni a köveket. Bepakolásztam a köveket a zsebembe, ahogy belefért. Közben ki kapartam az egyik zsebemből egy doboz karamellás rudacskát. Nem volt már tele, de mivel nem volt már helyen, Roxána kezébe nyomta.
- A tied lehet, ha akarod... megeheted.
- És most merre? - kérdeztem végül tőle.

- Várni fogom! Amikor megint otthon kell maradnom, megkereslek, jó? - mosolygott rá.
- Sok gonosz ember van. Apa sem mindig tudja megkülönböztetni őket... Te meg tudod? - kérdezte ártatlanul. - Vigyázok magamra. Csak máshogy - mondta végül titokzatosan.
- Köszönöm! - csillant fel a szeme az édességre és azonnal majszolni is kezdte. - Te nem kérsz? - kínálta meg azért újdonsült barátját is. Aztán csak intette fejjel, hogy merre kell menniük, a szája ettől kezdve inkább más célt szolgált.

- Otthon kellett volna maradnod? - néztem rá nagy szemekkel, majd elmosolyodtam. Megborzoltam a haját reménykedve, hogy nem utálja. - Te kis csirkefogó - nevettem.
- tudod... mindenki téved.. valamikor. De nekünk egyszerűbb dolgunk van. Ha figyelsz arra mit jelez az orrod... - mutattam a sajátom felé -, és arra mit súgnak az ösztöneid, akkor könnyebben különbözteted meg őket is.
- Szívesen. -Igaz neki adta ma doboz édességet, de hát azért én is szeretem. - De, miért is ne - vettem ki a dobozból még egy szálat, aztán a többit rábíztam. Aztán elindultam arra, amerre mutatta. Igazából tényleg rábíztam hogy merre megyünk, úgyhogy egyszer csak elfogyna az erdő vagy valami, akkor így jártunk.