by ALANA
Név: Alana Balodis
Felvett név, becenév: -
Faj: Farkasember
Születési adatok: 1990. május 17. (22); Lettország, Vilks
Rokonok:
Nagybátyja: Jānis Jansons (58), Rendőrfőkapitány.
Foglalkozás: Alkalmi munkákat vállal.
Anyagi javak: Egy bicska, piszkosfehér zsákszerű ruha, farmer, tornacipő, földig érő barna kabát. Egy aprócska, talán kéttenyérnyi téglalap alakú, viseltes bézs táska, melynek elejét pasztellkék és rózsaszín virágminta díszíti. Pár lat (lett pénznem) apróban.
Emberi kinézet:
170 cm magas, karcsú alakja nem éppen mondható törékenynek, inkább a sportos Artemiszi szépségideált testesíti meg. Mozgása talán a kecses, fürge gazellát idézi. Lapockája aljáig érő dús, erős szálú egyenes haja földszínű, az égetett agyagra emlékeztet, ahogyan az egész arcát belepő szeplői is. Szeme szurokfekete, és a csillogáson túl mély, egészen elveszejtő tekintete van, kevesen képesek állni ezt a zavarba ejtő pillantást, főleg, hogy emellett szinte mindig komolyságot tükröz arca, ritkán látni mosolyogni. Lehetetlen olvasni benne, kiigazodni rajta. Fagysérülés miatt mindkét lábfeje enyhén kékes árnyalatú.
Öltözködés:
Nem igazán foglalkozik vele egy ideje, nem áll módjában. Régebben viszont legfőképpen egyenesszabású, térd alá érő ruhákat, vagy farmert és négyzetrácsos mintázatú, pamut ingeket viselt valamilyen pólóval. Egy időben minden vágya volt egy cowboykalap, de ez sosem vált valóra. Ruhatárára leginkább a bézs, drapp, barna szín volt jellemző. Ékszert nem visel, legfeljebb madzagokat, melyek bármikor jól jöhetnek.
Átváltozott forma:
Arányai viszonylag nőiesek maradnak az egész testét beborító bunda alatt, mely rövid, kivéve mellkasán, vállain és gerince mentén, egészen a farkáig. Színe megegyezik emberi hajszínével, orrnyergén, homlokán és fülei között apró, világosabb foltok pettyezik. Nyaka, mellkasa és hasa bézs színű. Hátul a nyakától kiinduló tincsei egészen olyan hosszúak, mint haja emberként. Könyökeiről is hosszabb tincsek lógnak le. Talpa rózsaszínes, körmei piszkosfehérek, már-már szürkék. Mellső végtagjai inkább emlékeztetnek emberi kezekre, mint farkasmancsokra. Ujjai bézs árnyalatban játszanak, ahogy a füleit bélelő szőr is.
Képességek: -
Egészségi állapot: Olykor migréntől szenved.
Jellem:
Bár nem igazán tudja megmutatni, a makacs külső érzékenyebb, lágyabb bensőt takar. Nem egy könnyen barátkozós típus, a két lépés távolságot igyekszik tartani mindenkivel szemben.
Nem szereti, ha sürgetik, a kapkodás irritálja. Alapelve: lassan járj, tovább élsz. Semmihez sem kezd alapos körültekintés nélkül, és amibe belefog, azt be is fejezi. Nagy alvásigénye szívós munkavégző képességgel párosul. Szeret dolgozni és van türelme, kitartása bármilyen munka elvégzéséhez. Szorgalmas és megbízható. Ő az, aki a kelleténél több feladatot is minden zokszó nélkül vállal. Igazán akkor érzi magát elemében, ha minden a megszokott helyén van, ismerős légkör fogadja, tudja, mi a feladata, és nem érik váratlan meglepetések. Ennek ellenére gyorsan képes alkalmazkodni, a túlélési ösztöne nagyon erős. A káoszt nem viseli el, és azt sem, ha állandóan változtatják a környezetét.
A sérelmeket nem felejti el egyhamar, emlékeihez pedig kifejezetten ragaszkodik. Ez odáig fokozódhat, hogy képtelen túltenni magát egy-egy eseményen, ha az erősen hatott rá érzelmileg.
Ha lehet, nem harcol, nem áll szemben semmivel és senkivel. Igyekszik környezetével békében együtt élni, és ha nem kell attól tartania, hogy hátba támadják, messzemenően tiszteletben tartja a másik embert. Ha kikezdik, akkor is csak a szükséges mértékig védekezik, kritikáját nem élezi ki. Ahhoz, hogy a béketűrésből kihozzák, tartós, többszöri bosszantásra van szükség, és arra, hogy önérzetében sértsék, vagy jogait nyirbálják meg. Ha valaki erre vetemedik, akkor aztán elementárisan törnek fel az indulatok.
Fő léttörvénye, hogy a dolgok egyensúlyban legyenek, és hogy kedvteléseinek kényelmesen hódolhasson. Nézeteit illetően aligha van remény, hogy megváltoztathatóak.
Vonzódás: heteroszexuális
Szeret:
x Csendet, ha békén hagyják.
x Könyveket, olvasni.
x Természetet.
x Pancsolni.
x Aludni.
x Kísérletezni, hasznos és érdekes megoldásokat kieszelni hétköznapi problémákra.
x Plüssállatokat.
x Fekete áfonyát.
x Önellátó, talpraesett embereket.
Nem szeret:
x Pacsuli parfümöket, erős dezodorszagot, vagy egyéb kellemetlen szagokat, pl dohányfüst.
x Panaszkodást.
x Kényszert.
x Tömeget.
x Édességeket.
x Naivitást.
x Diktatórikus hajlamokkal rendelkező embereket.
x Erőszakot, lelki terrort, manipulálást.
Félelmei:
x Nagybátyja, kiszolgáltatottság, rendőrök.
x Áramütés, belecsap egy villám.
x Vérfarkasok.
x Megvakul, örökli apja betegségét, bár tudja, hogy lehetetlen.
Történet:
- Hol vagy?! - szólalt meg követelően a kemény hang a vonal túloldalán.
- Még a suliban - feleltem színtelenül, lenyelve didergésem.
- Hatig volt órád, már itthon kellene lenned! Kapsz húsz percet, hogy belépj az ajtón! - és ezzel az érdes férfihang megszűnt.
Rájöttem, hogy h#lye voltam és vagyok. Itt voltam, nem messze az erdőtől, ahova mindig is vágytam. Miért álltam még itt? Nyugodtan kikapcsoltam a telefonom és a sínek közé ejtettem. Azután rohantam. Rohantam végig a vonat mentén, a kapucni lecsúszott fejemről, arcomba mart a jeges szél. Végigvágta orrjárataim, torkom, kardot nyeletett velem, és felnyársalt. Fájt a tüdőm. De szaladnom kellett. Addig futni, ameddig csak bírom. Ki a világból. Hogy ő soha többet ne találjon meg.
Vilksben születtem. Aprócska, elszigetelt kis falu relatíve még ma is. Annak idején gondolom ez fokozottan igaz lehetett. Szüleim békés, csöndes helyen akartak élni, ezért költöztek ide. És a falka miatt, ami ugyanitt élt. Csatlakoztak. Mindketten farkasemberek voltak, de édesapám vaksága miatt szükségük lett volna egy falka támogatására és erre rá is leltek.
Sajnos egy kezemen meg tudnám számolni a hat éves korom előtti emlékeimet, mikor velük éltünk. Akkor ugyanis úgy döntöttek, hogy továbbállnak. Mi viszont maradtunk. Nem lett volna szabad. Egy évre rá pár vad vérfarkas vert tanyát az erdőben és eleinte állatokat ragadtak el a faluból. Mikor áttértek az emberhúsra, szüleim cselekedtek. És alulmaradtak.
Apró családi ház állt előttem. Belekapaszkodtam a kerítésbe és csak szemeztem vele. Itt éltem valamikor. Itt éltek szüleim valamikor. Kíváncsi lettem volna, most kié volt a kis tanya, de annyira nem, hogy ki is derítsem. Inkább tovább sétáltam. Felfedeztem a szülőfalum. Végiglépdeltem a havas főutcán. Biztosan különös látványosság voltam egy ilyen kisméretű közösségben, ahol mindenki mindenkit ismer. Eltöprengtem egy pillanatra, hogy vajon emlékezhet-e még rám valaki? De ezért is húztam fejembe a kapucnim. Pár tincsem is arcomba lógott, pedig frusztrált az egész. Nem láttam, lecsökkent miatta a látóterem.
A városháza előtt álltam meg, és elnéztem az erdő felé, mely most is Vilks fölé magasodott. Titokzatos volt és csábító. De nekem vissza kellett érnem, mielőtt lebukok. Utam a vasútállomás felé vettem.
Szüleim eltávoztak és nagybátyám magához vett. Megmentett az árvaháztól. Pedig nem voltunk rokonok. Édesapám húga pár éve elhagyta már akkor, vitte magával az unokatesómat is. Annak ellenére, hogy mindketten vakok voltak. Még így is elmenekült tőle és vállalta, hogy egyedül marad a világban. Tiszteltem érte.
Nagybátyám durva, katonás ember. És egoista. Szívem mélyéről tudtam gyűlölni egyszemélyes diktatúrája miatt. Nyolc évesen tudtam megfogalmazni magamban mit is jelent az, hogy megalázva érzem magam. Azt jelenti, hogy minden nap végén, előre hajolva, letolt nadrággal jelented, hogy aznap milyen bűnöket követtél el, miközben nadrágszíjjal sétálnak mögötted. Éveken át.
- Hogy lehet valaki ennyire haszontalan, lusta tehén? Ezért tartalak el? - nagybátyám elvörösödő, hízott feje töltötte ki egész látóterem. Meg fogja ölni magát egyszer az értelmetlen dührohamaival. De vártam már azt a szívinfarktust. - Primitív, alkoholista k#rvä! - vastag körmével fájdalmasan kocogtatta meg homlokom, miközben szórta a szitkokat, mikre immúnis voltam már rég. - Megmondtam, hogy még nem kapcsolhatod be a porszívót! Nem megmondtam, hogy maradj k#ssban?! Te... - Meg sem hallottam a folytatást. Mindig szokása volt keresni, mibe kössön bele, mivel rúghat beléd. És ezt az oldalát csak nekem tartogatta. Mindenki más azt hitte, normális.
- Te meg beteg ember vagy, és elegem van belőled - jegyeztem meg hűvösen. Elkapta a nyakam, megszorította és megrángatott. Hosszú cirkusz következett ez után, megszokott forgatókönyv, az arcátlanságom újfent betörte a fejét. Talán az egyre gyakoribb visszabeszélésem, tiszteletlenségem miatt durvult el annyira az utóbbi időben.
Végül becsaptam az ajtót és elrohantam. Suliba kellett volna mennem, de tudtam, hogy mindennek vége részemről. Nem érdekelt az állatorvosi, nem érdekelt a város, nem érdekelt senki. Felültem az első vonatra, amely Vilks felé vitt. A szüleim akartam látni, és megkérdezni tőlük, hogy nekik megérte-e jónak lenni?
