Morla Lomboltja

Bólintottam.
- Akkor legyen tíz dollár, és hús.
Nem lepett meg a figyelmeztetése. Ahány kisvárosban csak megfordultam, mindenhol megkaptam. Minden ilyen kis közösségnek megvannak a maguk vagányaik. A helyi erős fiúk. Bár nem kétlem, hogy az itteniek némileg veszélyesebbek lehetnek, de azért azt sem hittem, hogy gondot okozhatnának nekem. Itt nincs túl sok lakó. A bajkeverők ugyan legtöbbször bandákba tömörülnek, de mekkora lehet itt egy banda? Két fő? Három? Azzal még elbánok.
- Ne félts, kislány. Tudok vigyázni magamra.

Összecsomagoltam mindent, igazán útállóra, a lekvárt is elraktam neki, majd gazdát cseréltek az értékek. És megint kuncognom kellett a megjegyzésén.
- Jajj te kis édes, hát kislányt mondani! Tudod ki hívott engem így legutoljára? - néztem rá vigyorogva. - Nem, azt hiszem nem akarod tudni. - nevettem egy jót. - Na menj, nagyfiú. - tessékeltem kifele megcsapva a popsiját. Egész végig erre készültem. - Bármi szükséged lenne, én itt leszek, állok rendelkezésedre! - biztosítottam segítőkészségemről. Azt kívántam, hogy ne legyen ember. Az úgy mindenkinek jobb lesz. Bár igazából kezdtem úgy érezni, hogy nem az. - Egyébként itt is alhatsz, ha akarsz... - jutott eszembe az utolsó pillanatban. Hát miért is akarom én elküldeni?! Mikor ággyal is kínálhatom?

Fogtam a csomagot, és fizettem. Majdnem átestem egy dörgölőző macskán, de az utolsó pillanatban visszanyertem az egyensúlyomat. Aztán kis híján az egész megismétlődött, mikor Morla a fen3kemre csapott. Erre nem számítottam.
Visszafordultam, és mosolyogva megszólaltam.
- Hány éves vagy? Ötvenhét, ötvennyolc? Bár korábban találkoztunk volna. Amikor még fiatalabbak voltunk.
Sóhajtottam. Egy kicsit tényleg sajnáltam. Ha húsz évvel fiatalabb lenne, vagy akár csak tizenöttel, itt maradnék vele. De ebből semmi jó nem sülhet ki.
- Kösz, de ma a kocsimban alszom. Holnap majd keresek egy házat magamnak.

- Mit számít a kor, Jack? - léptem hozzá egészen közel. Dámásan hátradobtam súlyos hajzuhatagom. - Tobzódik bennünk az energia! Ha lenne kedved levezetni egy kicsit, csak szólj Morlának. - kacsintottam rá kacéran. Jajj, micsoda nagyszerű férfi! Szinte a macskáimmal együtt doromboltam, már pusztán a látványától. Azt hiszem bele tudnék szeretni. Ő lenne Mr. Hatodik Vítols. Vagy már nem is tudom hanyadik.
- Menj csak babám! Légy rossz, és lehetőleg ne maradj a főtéren. - mosolyogtam rá.

Nem léptem hátra, és mosolyogtam, miközben beszélt. Aztán megszólaltam én is.
- Ne kergess ábrándokat. De visszajövök még.
Nem mondtam többet. Számomra ez tökéletesen érthető volt. Nem lesz köztünk semmi, nyilvánvalóan. De nem hiszem, hogy ezt ő is komolyan gondolta volna, akár egy percig is.
Viszont sok holmija van, ami jól fog jönni. Nem másért, de ezért visszatérek még.
Megfordultam, és átléptem még egy macskát. Nem fordultam vissza, úgy válaszoltam még az utolsó mondatára.
- Nem maradok. Jó éjt!
És felcsapó, színes lángörvényben tűntem el, hogy az utca végén, a kocsim mellett jelenjek meg. Egy lélek sem járt erre. Egyedül Morla láthatta, vagy ha mégsem, hát az sem zavart. Nem árt, ha tudják, hogy tartaniuk kell tőlem.

//Sóhajok tere//

Azt hittem megállt a szívem egy pillanatra, vagy szívrohamot kapok és meghalok. Hogy lehet ilyen hűvös, csábos mosollyal ilyen elérhetetlen macsót játszani?! És ez a "De visszajövök még."! Komolyan, kis csitrinek éreztem magam. Valami elképesztő volt, ahogy az ajtó felé indult. Komolyan mondom, én minden nőnemű egyednek be fogom mutatni! Kiházasítom! Ki én, ha addig élek is!
Meglepett a távozásának módja, sosem láttam még hasonlót sem. Még inkább titokzatossá vált. De nem volt ember, ennek pedig kifejezetten örültem. És atyuskám! Arcom legyezgetve rogytam le a kis konyhai sámlimra.
Hát megérkezett Arona szótlan szívtiprója...

A fáklyát előre tartva lavíroztam át a kertemben lévő lomhalmazokon. Néha még a macskákat is kerülgetni kellett.
- Ne aggódj, odabent jobb a helyzet. Egy kicsivel.
Beérve a házba megrohamoztak minket a macskák és hangosan nyávogtak. Pedig nemrég adtam nekik enni! Hozzádörgölőztek a lánykához, üdvözölték.
- Remélem nem zavar a kupi. Egy kis ideje nem takarítottam. - Hát úgy kb sosem. - Éhes vagy, szívem? Összedobhatok valamit. - Közben betettem a falon lévő tartójába a fáklyát és elkezdtem leszedni a sűrű pókhálót az egyik ajtóról. - Itt lesz a szobád. Ne aggódj, nem fog senki sem zavarni. Legfeljebb néhány kaszáspók. De ők jófejek, megeszik az egyéb rovarokat. - mosolyogtam rá hátra, miközben kinyitottam a szoba ajtaját.

Ahogy megérkezünk a házhoz elkerekedek szemeim a nagy kosz láttán. Azért valami jobbra számítottam, de akkor ezek szerint ő a város idős macskás nője. Hogy jobb bent? Szerintem kétszer rosszabb főleg ezzel a sok macskával és ez a szag. Te jó ég! Hogy bír így itt élni? Ez egészségtelen, ennyi macskával...Gondolom az egész lakás összepisilték.
-Köszönöm nem kérek semmit. Már ettem.-Hála az égnek. El tudom képzelni, hogy egy nyárson sütött patkányt hozna nekem amit az egyik macskája fogott el.
-Pókok?-Nah azoknak még kevésbé örülök. Még jó, hogy hoztam magammal több holmit is.
-Köszönöm!-Legalább magamra zárhatok egy ajtót még ha nem is kulccsal. Nos végül is jobb, mint az autó, vagyis azt hiszem. Bár szerintem nem fogok sokat aludni.

Nagyon jól esett a lányka udvariassága. Máris bírtam Oliviát. Mondhatnám, h szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál, vagyis, hogy megköszönted a dolgokat. Mert így volt kedvem egy kis plusz munkához. Pontosabban volt kedvem keríteni neki egy tiszta ágyneműt.
- Nézz körül nyugodtan, máris visszajövök.
Magára hagytam a szobában, ami igazából a mindent beborító poron kívül egészen tiszta volt, a macskákat sem engedtem oda be sosem. Volt benne egy asztal horgolt sárga terítővel, pár nipp és porcelán figurával, egy apró könyvespolc borzasztó állapotban lévő könyvekkel, egy ódon hatalmas ruhásszekrény, és egy egyszerű kétszemélyes ágy éjjeliszekrénnyel. A falon egy hölgyet ábrázoló, ősöreg, talán értékes porté nézett le az ágyban pihenőre. A szoba sarkaiban, a plafontól egészen a padlóig sűrű pókhálók húzódtak, de lakóit sehol sem lehetett látni.
Az emeleten megkerestem az egyelőre egyetlen tisztának mondható ágyneműszettet és lesiettem a lánykához.
- Frissen mosott, még érezni rajta a virágillatot. - adtam a kezébe. - Viszont odakint szárítottam a szabadban, szóval ha hatalmas zöld rovarral találnád szemközt magad, akkor az poloska, nem kell miatta sikoltozni. Segítsek valamiben, vagy hagyjalak magadra? - kérdeztem meg kedvesen.

Miután beléptem a szobába a táskám egy székre dobtam, majd alaposabban körülnéztem. Remélem azért nem kell sokáig itt maradnom, de ha netán igen akkor remélem nem lesz baja azzal, hogy kitakarítom legalább ezt a helyiséget, mert amúgy igen otthonos bár ez a kép ijesztő! Engem bámul...Mintha minden lépésemet figyelné. Legszívesebbe levenném, de az illetlenség lenne. Hisz mégis csak vendég vagyok itt.
Viszont hála a jó égnek van egy ablak. Remélem nyitható is. És bingó! De jó ez a friss levegő, bár elég hideg.
-Oh köszönöm! Nem kell aggódnia hozzászoktam az ilyen állatokhoz, csak a pókokkal nem jövök ki valami jól.-Na jó a poloskákat sem szeretem, de azt könnyebben ki tudom dobni az ablakon.
-Azt hiszem meg tudom oldani magamtól is. Meg nem akarom már Önt fárasztani, így is túl sok mindent tett értem.-Elmosolyodom, majd neki is látok az ágyazáshoz.

Borzasztóan boldog voltam, hogy nem egy elkényeztetett városi piperkőckisasszonyt fogadtam be. Nem kellett attól tartanom, hogy éjszaka sikítozásra ébredek, ha esetleg végigmászik a lábán egy százlábú.
- Ne félj tőlük, kis kezesbárányok ők valójában. Jajj kincsem, alig tettem érted valamit! - legyintettem le. - Begyújtom a kandallót odakint, hogy legyen egy kis meleg. - Majd Uldist megbízom, hogy őrizze éjszaka. - De ha fáznál, forralhatok neked vizet és belerakjuk valamibe, aztán az ágyikódba és csudás ágymelegítő lenne belőle. - tetszett is ez az ötletem. - Megyek, meg is csinálom, amíg készülődsz. De ó! - torpantam meg. - Ha szeretnél zuhanyozni, akkor a kert végében van egy kis elkerített zuhanyzó esővízzel. Kicsit hűvös lehet már, de nyugodtan használhatod. - mosolyogtam rá kedvesen.

Teljesen olyan, mintha az anyukám lenne. Na jó nem teljesen, de igazi anyás típusnak tűnik. Nagyon kedves egy nő. A meleg vizet elfogadom, mert biztos, hogy fázni fogok az elején, bár igaz van pár melegebb ruhám, de jobb a biztonság. A zuhany jó ötlet lenne, ha nem lenne ilyen késő és nem készülnék elaludni.
-Azt hiszem majd inkább holnap reggel használnám. Legalább felébreszt majd a hideg víz!-Miután ismét egyedül maradtam elővettem pár holmit a táskámból. Ebben tökéletes lesz aludni. Előveszem a telefonom, de nincs térerő. Ezen nem lepődöm meg, de remélem anyu nem fog aggódni értem.

Nagyszerű ötletnek találtam a reggeli zuhanyt. Én is akkor szoktam menni amikor kedvem tartja. Elkészítettem még neki az ágymelegítőjét, kettő is lett, szóval az előkerített dunyha alatt most már csak nem fog fázni, még ha az ablakot nyitva is hagyja.
- Szép álmokat Olivia! - nyitottam be hozzá utoljára figyelmeztetés nélkül. - Csak szólni akartam, hogy a mosdó úgyszintén a kert végében van. De akkor jó éjt, találkozunk reggel, készítek valami finom reggelit! - és ezzel behúztam az ajtót, mielőtt Bögrecica besomfordált volna. Begyújtottam a kandallót, majd Uldist kiáltva felvonultam az emeletre.

Már az ágyba bújnék mikor ismét benyit hozzám. Meglepetten pillantok rá, majd elmosolyodom.
-Rendben! Köszönöm az információt. Önnek is szép estét!-Megvárom, míg becsukja az ajtót, majd már tényleg bebújok a már kellemesen meleg ágyba. Egy órácskát még forgolódtam az ágyban, de végül csak sikerült elaludnom.

**Másnap reggel**

Az ablakról lemaradt a függöny, így a Nap pont az ágyamra sütött amitől fel is ébredtem. Ilyen jól régen aludtam már. Ahogy körbe pillantok eszembe jut, hogy hol is vagyok. Azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, de ezek szerint nem.
Egy kicsit még az ágyban maradok, majd pár cuccal el is indulok megkeresni azt a bizonyos "fürdőt".

Másnap körbejártam a területem, vagyis a kertem, a szokásomhoz híven. De nem találtam semmi problémát, szóval megnyugodtam. Kígyómentesek voltunk. Közben láttam, hogy a lányka a felfüggesztett dézsa vagy mifene felé tart, szóval tényleg elment zuhanyozni. Bár elég hideg volt idekint, mondjuk a napsütés egész kellemes volt. Be is siettem, hogy nekiálljak reggelit kotyvasztani.
- Uldis! Odakint van a vendégünk, leszel szíves bent maradni! Addig pont elrakhatod a zoknijaid! - kiáltottam el magam.
Közben el is készült a reggeli. Nagyon kis gusztán nézett ki ahogy a megmosott mohakupacon pihentek a töltött tojások, kis paradicsomkalpagokkal. El is határoztam, hogy majd az asztalon boszorkánykört fogok kirakni ezekből a játékos bolondgombákból. Itt is lenne az ideje, hogy pár igazit is beszerezzek.
Az asztal mellett viszont megtorpantam. Egy tenyérnyi hely sem volt üresen rajta, úgy megpakoltam. Pedig enni kellett volna már. Reméltem a lányka segít nekem gyorsan egy kicsit, hogy minél hamarabb nekiláthassunk. Közben nekem óvnom kellett az étkünket a cicáktól.

A fürdés a lehető leggyorsabb volt, hiszen igen hideg volt a víz, de legalább tényleg felébredtem tőle. A szobában gyorsan összepakoltam a holmijaimat, be is ágyaztam majd kisétáltam, hogy megkeressem a konyhát, mert mintha hallottam volna már a nő lépteit reggel.
-¡Buenos días! Oh de nagyon aranyos kis gombák!-Nah ilyen megoldást sem láttam még. Ez tényleg nagyon ötletes.
-Esetleg segíthetek valamiben?-Látom, hogy nincs túl sok hely, de az engedélye nélkül nem merek elkezdeni pakolászni.

- Neked is kedves, bármit is kívántál. - köszöntöttem én is a tőlem megszokott formában. Ez a szófordulat már rögzült, ha nem értettem egy mondatot. Ez volt a legjobb megoldás. Ha szépet kívánt, ha átkot szórt rám. A dicséreten csak szélesen mosolyogtam.
- Jajj, megköszönném bogárka, attól tartok, hogy ha őrizetlenül hagyom a reggelit még megtalálják a cirmákok. Máris jövök, csak még megnézek valamit a konyhában. Addig kérlek szedj le mindent az asztalról. Elég, ha a földre lepakolsz, vagy a szekrényekre, vagy ahova éred! - mondtam miközben már ki is mentem a konyhába. Egy tiszta, de erősen ételfoltos terítővel tértem vissza. - Azzal vigyázz, tele van tűkkel! - szólaltam meg hirtelen, mikor láttam, hogy az egyik gombolyagom vette a kezébe. De azt hiszem elkéstem.

-Elnézést! Szóval jó reggelt!-Meg kell szokni, hogy itt nem értik a spanyol nyelvet! Amint kiosztja a feladatot el is kezdek pakolni. Megpróbálok azért nem nagyobb kupit hagyni, így a hasonló dolgokat egy kupacba teszem és így tovább, míg meg nem fogom azt a bizonyos gombolyagot. Felszisszenek a szúrásoktól és ki is ejtem a kezemből. Nah ez remek. Ha jól látom nem csak egy szúrt meg.
-A francba!-Lehajolok érte, de óvatosabban fogok meg és félre teszem, majd a nő felé fordulok.
-Kérhetek egy zsebkendőt, vagy szalvétát vagy nem tudom mit.-Remélem nem voltak túl koszosan azok a tűk és semmi fertőzést nem kapok meg.

Ledobtam gyorsan az asztalra a terítőt és megfogtam a kis puha kezecskéjét.
- Jajj, sajnálom, szólhattam volna hamarabb! Teljesen kiment a fejemből. - szomorodtam el, közben előbányásztam az övtáskámból egy gyűrött zsebkendőt és letöröltem vele a kis vérpöttyöket párszor.
- Gyere velem a konyhába, letisztogatjuk a kezed és nem lesz semmi gond. - mosolyogtam rá bátorítóan és magammal húztam a csuklójától.
Tiszta vizet öntöttem a lavórba és alaposan megmostuk benne a kezét. Rákentem utána egy sárga port az ujjára.
- Na, meg is vagyunk. Csak ne edd majd le róla a port, az nem lenne túl jó. - említettem meg neki.
Megterítettem az asztalt és kiraktam rá a tojásgombácskákat.
- Foglalj helyet, Oliv, de közben mondd, mit adhatok még?

-Semmi baj, de tényleg! Túlélem! Csak egy kis szúrás!-Volt már ennél nagyobb sebem is, ez tényleg nem nagy katasztrófa.
Engedelmesen kezdtem el őt követni, majd csak figyeltem,hogy mit csinál. Az a bizonyos por felkeltette az érdeklődésem. Ilyet még nem is láttam.
-Megkérdezhetem, hogy mi ez a sárga por?-Nem mintha nem bíznék abban, hogy ez segít, csak tanulni szeretnék, nah meg az ember kezdetektől fogva kíváncsi lény volt.
-Oh hát ha esetleg van kávé annak örülnék, de ha nincs akkor egy tea vagy valami melegebb ital!-Igazából nem tudom, hogy mit kérhetnék, mivel még azt sem tudom, hogy mi van neki.

- Hős vagy kicsim. Jó ez a hozzáállás, bírni fogod a szülést! - vigyorogtam rá és már el is töprengtem, hogy a kutyafáját, ezt a lánykát ki kell házasítanom! Hogy nem jutott ez még eszembe!
- Egy régi lett orvosság. Ma már nem kapható a patikákban, de a gyerekkoromban sokat használtuk. - pillantottam rá, miközben magyaráztam. - De ne aggódj, ez nem olyan öreg! - nevettem el magam. - Egy ismerősömtől van.
- Van kávém is csillagom, készítek neked, de addig tessék hozzálátni ám! - csak akkor mentem ki a konyhába, mikor végre helyet foglalt.
Előszedtem a kávét, a cukrot, egy pici vizet adtam a keverékhez hozzá a pohár alján és elkezdtem kikeverni. Összemorzsolni a pohár szélén a durva szemeket. Erősen, gyorsan és hangosan kavargattam, miközben nekidőltem az ajtófélfának.
- Mesélj magadról valamit. - kértem kedvesen.

-Oh hát nagyon szépen köszönöm! Én is nagyon remélem, hogy bírni fogom, ha majd eljön az ideje!-Egyre aranyosabb ez a "néni". Nem hittem volna, hogy ennyire kedves emberhez vezet az utam.
-Oh értem. Nos hát ezt is nagyon szépen köszönöm!-Van kávé! Ennél jobb hírt most nem is kaphattam. Ez a hideg zuhanynál is sokkal jobb, vagy legalább is nekem.
Meglepődöm a hangokon, így meg is nézem mit csinál a nő. Igazi őrölt kávét kapok? Huha akkor biztosan nagyon finom lesz. Bár ha tudtam volna, hogy ilyen munkás. Biztosan a világ végére kíván engem, vaaagy jól felhizlaltat és a végén belök egy sütőbe, mint abban a mesében.
-Meséljek? Spanyolországból jöttem ezért is beszélek néha spanyolul. Öhm cukrász vagyok és egy csokiboltot szeretnék nyitni...Mire kíváncsi?-Közben megkóstolom a tojásokat és a hangok csak is jót jelentenek.

- No és ha majd eljön az ideje hány porontyot akarsz kipotyogtatni? - kérdeztem játékosan, de letagadhatatlan kíváncsisággal. Talán illene Jackhez. Egy próbát megér. Legfeljebb megpróbálkozom majd Uldissal. Bár, hogy a menyem legyen? Azért ne döntsünk elhamarkodottan. De nem véletlen, hogy idetalált. És biztos, hogy nem nága. Azok nem ilyen rendes népek.
- És miért jöttél ide? Miért pont ide? - kérdeztem meglepetten. - Jajjdejó, cukrász! Na majd cserélgethetünk recepteket! - lelkesedtem be, miközben erőteljesebben készítettem a kávét. - Azért remélem nem az a fajta nőszemély vagy, aki valamit mindig kihagy a receptjéből, ha hosszas kérésre megadja valakinek. Az összes anyósom ilyen volt. Hogy rágná meg őket a vemhes vombat. - zsörtölődtem és hirtelen hangszínváltással tettem fel a következő kérdésem. - Vízzel, vagy tejjel szeretnéd a kávét?

-Ezen igazából még nem gondolkoztam el. Talán kettőt, de ez sok mindentől függ. Ám a maximum létszám az öt! Nagy családból származom, ahol szinte mindenkinek kettő vagy annál több gyereke van. Egyik rokonomnak kilenc gyereke van...De azt hiszem az nekem már sok lenne...De szerencsére még nem most kell ezt eldöntenem.-Nincs is barátom, így ez a téma még kérdéses lesz egy darabig.
-Azért Lettországba, mert beleszerettem. Kiskoromban jártam itt és nem is kellett több. Megfogadtam, hogy itt fogok majd egyszer élni. De nem ezt a várost kerestem, bár ezt már tudja.-Meglepődöm magamon, hogy mennyi mindent elmesélek neki az életemről.
-Nem nem vagyok olyan. Szívesen adok majd pár receptet, trükköt.-A válasz előtt még lenyelem az épp megrágott falatot és felé fordulok.
-Tejjel kérném! De szóljon, ha segíthetek!-

- A mindenségit! - ámultam el. - Kilenc gyerek?! És hány apától? - teljesen leesett az állam az információk hallatán.
- Hát igen, a kis hazám csodás hely. Nagyon örülök, hogy így látod! - vigyorogtam büszkén, miközben tejet melegítettem. Ez a lány maga volt a főnyeremény, én mondom! Legszívesebben hosszabb időre meghívnám magamhoz. Jól ellenénk ketten. No meg addig találok neki egy lovagot. És még a receptjeit is megosztaná. Egyszerűen tökéletes.
- És mit gondolsz Aronáról, ha már ide tévedtél? - Közben elkészült a kávéja és letettem elé.
- Egészségedre kincsem, és ne aggódj, majd nyomban szólok, ha a segítségedre lesz szükségem.