Kopjafa utca 5. - Jessyca Camilo

Lakók:
Jessyca Camilo

Egy földszinttel, pincével, és tetőtérrel rendelkező szögletes ház. Mely kívülről talán szűkösnek tűnhet, de azért el lehet férni benne. Főleg így hogy nem egy szintes.
A tető tér jelenleg tele van szinte talán egészen használhatatlan dolgokkal. És a többi szint is bőven felújításra vár.

Már több órája kocsikázhattam, de sehogy nem sikerült megközelítenem a belső utcákat. Gondolataim messze kalandoztak miközben egy régi zongoradarab szólt a kocsimból. Marco hallgatta mindig s nem volt meglepő hogy hamar megkedveltem magam is a zongoraműveket. Pláne a lágy azonban mégis erőteljes számokat melyek legnagyobb űzője Yiruma volt. Végül feladtam és megálltam az egyik utca sarkán. Megálltam a házak előtt és hallgatózva figyeltem, hogy van-e benne valami vagy épp valaki. Végül egy kívülről szűkös ház, mely elég közel volt a kocsimhoz üresnek találtam. A kaput könnyen ki tudtam nyitni, azonban zárva volt. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy mára ez már a második zár, amit ki kell szednem a helyéről. De ez valamivel könnyebben megadta magát. Belépve facsarta az orrom a dohos szag és nagyon kellett figyelnem, hogy ne essek orra a sok lomban. Fényforrást nem kerestem hisz felesleges lett volna. Körbejárva a házat azonban rájöttem, hogy nem is olyan kicsi még ha az Én ízlésemnek ebben az állapotban nem is megfelelő. Megkerestem a pincét és az egyik sarkot kitakarítva az ajtó mögött megcsináltam a fekhelyem. Táskám ledobtam magam mellé és a pengéim a fejemhez. Az ajtót kitámasztva vártam a másnapot.

Felébredve átöltöztem és ezúttal már lámpát kapcsolva álltam neki kitakarítani ezt a helyet. Legalább annyira, hogy a lomokat elkezdtem felpakolni a padlásra…

Rideg és komor arccal jártam a várost még eljutottam a helyre, ahova akartam. A tegnapi némbert kerestem. Jean-Claudenak nem szóltam. Csak Nyikolájnak. Lebeszéltem a találkájáról. Ő valóban jó volt, túl jó hozzánk, nekem viszont ezzel a beteges nőszeméllyel dolgom volt. Nem akartam a kezére adni sem Nyikolájt, sem pedig összetűzésbe kerülni utána vele.
A bejárati ajtónál megálltam, nem volt zárva. Csoda hogy volt ajtaja. Mikor megláttam a zseblámpája fényét keserűen felnevettem. Viszont nem kommentáltam. Az ajtófélfának dőltem, reménykedve, hogy nem szakad be a fal.

Annyira bele voltam merülve a pakolászásba, hogy észre sem vettem, mikor közeledett valaki. Az egész pakolászásban mindössze a nevetés állított meg. Az ajtó felé fordulva töröltem meg a kezem a már egyébként is piszkos sortomba és egyben a fekete pólómba. Inkább volt kényelmes öltözék mintsem szexi.
- Megkérnélek, hogy foglalj helyet, de ezt aligha tehetnéd meg kényelmesen. Szóval bökd ki… mit akarsz? * Kérdeztem. Nem emlékeztem a nevére, de az arca ismerős volt. Azonban most, ha fejbe vágtak volna sem jutott volna eszembe.*
- No meg, hogy mit találsz ilyen nevetségesnek… * Biggyesztettem le az ajkaim. De aligha hittem, hogy Ő más körülmények között élt volna. Ha ide tartozik.*

Elfintorodtam az udvariasságára. Ez még ilyet is tud?
- Micsoda modor... Ki hinné - mondtam sötét tónusú hangon. - Igazából én magam is azért jöttem hogy a tárgyra térjek - léptem beljebb. - Csak nem tudom, talán próbálom kiélvezni a pillanatot.
Rövid hallgatás után, minden előzetes nélkül neki ugrottam a nőnek, hogy a legközelebbi falnak szorítsam a torkánál fogva.
- Tudod mióta várok egy ilyen pillanatra? DE azt sosem gondoltam volna, hogy annak a roh@dék Arcurinak egyszer állandó szajhája lesz! Bár úgy látom még te sem kellettél neki sokáig! - összeszorítottam a fogaimat, és így vicsorítva néztem rá. A szemfogaim is kint voltak.

- Erre felé ez is újdonság? * Kérdeztem lebiggyesztve ajkaim, de fogalmam sem volt, hogy milyen pillanatról hadobál.*
- Mégis miféle pillanat? * Vontam fel a szemöldököm csípőre csapott kézzel. Majdnem biztos voltam benne, hogy rajtam szórakozik. De a támadása váratlanul ért. Meghallgattam, amit mondott és magamban szitkozódtam, hogy a pengéimet lent hagytam. Bár aligha vettem volna hasznukat. Elvégre nem épp arra szolgáltak, hogy megvédjem magam és nem is próbáltam kitanulni a fortélyait. Bár egy kés minden helyzetben vág.*
- Szajha az aki világra hozott. * Szűrtem a fogaim között. De nem épp állt szándékomban elmondani, hogy Marco szeretett. Valahogy éreztem, hogy ez aligha javítana a helyzetemen. Szavai mélyen belém vágtak és erősen felrántva a térdem céloztam meg férfiasságát. S ha össze jött, akkor próbáltam a lehető legtávolabb kerülni Tőle.*
- Honnan ismered Marcot?

Hogy most az én anyámra értette vagy a sajátjára, azt nem tudtam eldönteni. Nem is érdekelt. Viszont Erre nem számítottam. Mindenre csak erre nem. Pedig mondható úgy hogy ez az egyik legrégebbi trükk. Összegörnyedve estem a földre. A f#nébe!
Próbáltam minél gyorsabban összeszedni magam, de azért ez nem tréfa dolog. Bár még szerencse, hogy vámpír létemre gyorsabban gyógyulok.
- Épp... - kicsit még nyöszörögtem, és levegős volt a hangom. - Épp... rá akartam térni - húzni akartam az időt. - Kicsi a világ, nem igaz? - nevettem kissé vinnyogó hangon. Úgy sem engedem, hogy megússza! Főleg, hogy ha már volt ilyen ostoba, hogy nem futott el.
Aztán megpróbáltam felállni, és reménykedtem benne, hogy ha eddig nem menekült el, ezután sem fog ebben a pár percben. Mikor már úgy éreztem, hogy biztosan állhatok a lábaimon, ismét neki rugaszkodtam. Megkíséreltem egy akkorát lekeverni, hogy leül, de legalább a másik fal adja a következőt.

A támadása ezúttal már nem ért váratlanul, így kitértem előle. De épp csak sikerült… A francba… gyorsabb, mint Én. De ezzel azonban az is járt, hogy öregebb vagy többet használta a képességeit mint Én. Vagy a kettő együtt… Ha ezt túlélem, komolyan elkezdem használni őket.
- Szóval hallgatlak… * Mondtam ismét távolabb kerülve Tőle és jobban felmérve. A francba… ugrott be, hogy tegnap este láttam a lebujban.*
- De ha információért kajtatsz ennyire utánam, ha nem rémlene Én is ezt kértem Tőletek. Bársony báró tudja, hogy itt vagy? Na nem mintha bajom lenne veled, de Nikinek jobban örültem volna. * Húztam el a számat. Beszéltem, de nem hagytam, hogy a figyelmem csökkenjen. Inkább próbáltam az övét másfelé terelni. Annak ellenére, hogy eszembe sem jutott támadni.*

- Nem érdekel hol van az a r#hadék! Talán addig jobb amíg nem tudom.
Kezdtem úgy érezni, hogy elveszítem a fejem. Talán ez már akkor így volt mikor már ide tartottam.
Újból neki ugrottam, és ezúttal letepertem. A kezeit igyekeztem hátra szorítani.
- Az az elmebeteg elvette tőlem a kishúgom! Úgyhogy most te jössz - suttogtam a fülébe. - Ha nem is ölek meg, de elszórakozom kicsit. Na mit szólsz? - kérdeztem vissza, de erre majdnem felvihogtam. Az eszem tényleg kezdett elborulni, és próbáltam nem törődni vele. Ezt most én is megérdemlem!

Nem tévedtem valóban jóval öregebb mint Én. De nem tudtam volna megmondani, hogy mennyivel… a gondolataim csak kavarogtak, hogy miként tudnék szabadulni a szorításából. Azonban az agyam leblokkolt, mikor meghallottam a szavaim.*
- Nem! Hazudsz Te r0hadék. Ő nem tenne ilyet… Pláne nem egy gyerekkel.* Ráztam hevesen a fejem, mire az arcomba tolult a hajam. a harag elborította az agyamat. No nem a játék lehetőségére, bár sejtettem, hogy azt sem élvezném. Bár mily magas is a fájdalom küszöböm… Térdem a pasas hátának lendítettem, és felsőtestem erőből ellökve a földtől próbáltam előre lendíteni, hátha le tudom lökni magamról és van annyi időm, hogy felállva ismét távolabb kerüljek Tőle.*

- A kishúgom csak egy kifejezés, nekem még az volt. Nos a többi férfinak már éppen nem lett volna az...
Elhallgattam egy pillanatra. Elszorult a torkom. Felvillant bennem a kép. Az amit a holttestéről láttam. Teljes erőmből megszorítottam a csuklóját. Erre elkezdte dobálni magát. Egy pillanatra, sikerült is leráznia magáról.
- Nem értem, minek ellenkezel. Úgy is csak visszanyomlak ismét a földre. - Félig feltápászkodtam, készen arra, hogy ismét neki veselkedjek. - Bár lehet épp a húgom is így küzdött, sőt biztos vagyok benne, hogy jobban, de neki kevesebb esélye volt.

Feladva az egész szabadulósdit engedtem el magam. Igaza van. Hiába szabadulok ki, ha nincs eszem, hogy elszaladjak, akkor visszakerülök. Így semmi értelme… A maradásom viszont nem az ostobaságom okozta. Hanem Marco…*
- Mi történt vele? * Kérdeztem higgadtabban.*
- És most már igazán elengedhetnél. Nem megyek sehova és míg csak beszélsz ellenkezni sem fogok. * S komolyan gondoltam. Nem megyek sehova és nem ellenkezek. Ám ha bele kezd a játékába ezt nem garantálhattam.*
- Szóval?

Azt hiszem egy fajta őrület kezdett rajtam erőt venni. Valahogy már nem csak meg akartam tenni azt amit elterveztem, hanem mondhatni már kívántam azt hogy bánthassam. Nem mondanám, hogy szentéletű lettem volna eddig, de egészen mostanáig nem voltak ilyen késztetéseim. Oké olyan volt, hogy szárazra akartam valakit szívni. Ebben a helyzetben viszont ez sem volt olyan. Ilyesmire nem vágytam egy másik vámpírral szemben.
- Hát el kell keserítselek. Nem számíthatsz egy hosszú mesedélutánra. Megkörnyékezte a húgomat. Aki aztán holtan és összevagdosva került elő. A kezei mellesleg el voltak törve. Persze akkor még ember voltam. De ennyi itt a vége fuss el véle!
- Szóval nem hiszem el, hogy veled ne élte volna ki a beteges játékait... főleg ha már ennyire a nyelvedre áll a szó. Te is egy beteges liba lehetsz ám! Vagy talán letagadnád?

*Elképedve hallgattam azt amit mondott végül felnevettem. Hisztérikusan ugyan, de nevettem.*
- Idiótább vagy mint gondoltam. Igen, érdekes dolgai vannak Marconak ha szexről van szó. De csakhogy tudd… soha nem ölne embert. Maximum szomjból. Ha a hugod azt mondta neki, hogy álljon le akkor leáll. Csontokat soha nem tör… Marco nem gyilkos… vagy mivel magyarázod, hogy Én is túléltem és a barátnőm is? Oké… engem megtartott és átváltoztatott. De a barátnőmet nem, és mégis él. * Ingattam meg a fejem.*
- Azt nem mondom, hogy nem dĐgta meg… de azt igen, hogy nem ölte meg. Jobban utána kellene nézned… Marconak az a célja, hogy a másik is élvezze… Ő is azt élvezi… * Szavaira kissé megfeszültem, de csak egy pillanat volt az egész.*
- Igen! Én is olyan vagyok mint Ő! Már csak ezért is tudom, hogy a halál sosem az élvezetet szolgálja.

- Ó nem aranyom... te vagy az aki nem tudsz eleget. Lehet, hogy akkor nem ölte meg a húgomat, amikor a vágásokat ejtette rajta... de bármelyikünk képes összeroppantani egy ember csontjait bármikor, erőlködés nélkül. És nem érdekel mi baja volt akkor. Én már törtem el véletlenül valaki tagját ilyenkor... na nem mintha büszkélkednék vele, de megesik. És biztosra tudom, hogy ő volt.
Az hogy meg ilyen beteges sz#jhák voltak nem érdekelt. Vagyis valahol... talán még egy kicsit még jobban felcsigázott. Nem értettem mi vezérheti az ilyeneket...
Úgy döntöttem eleget hallottam. Lefogtam a nő kezeit, és a ruháján keresztül a vállába haraptam, még hozzá úgy, hogy a szemfogaim visszahúzva voltak. Csak szorítottam. Azt akartam hogy ettől a nyomástól a tompa fogaim alatt tépődjön fel a bőre, és lehetőleg még a csontjait is hallani akartam ropogni.

- De fogd már fel, hogy nem tett volna ilyet!!! * Kiabálom kikelve magamból, a szemeim haragtól izzottak. S csal bíztam benne, hogy Niki meglátogat és leszedi rólam a mocskos haverját. A gondolataim csendbe tartottak, de mielőtt folytattam volna a beszédet, a vállamba harapott. Először csak elkerekedett a szemem és egy pillanatra megfeszültem. De ahogy folytatta a haragom helyét átvette valami egészen más. Egyfajta néma bizsergés és szemeim vágyakozva csillogtak. Egy halk, kéjes nyögés hagyta el ajkaim, ahogy megéreztem s meghallottam húsom szakadását. Fejem oldalra billentettem, hogy jobban hozzám férjem. De a csontok karcolása már fájt. Halkan szólaltam, elfúló hangon mely arról árulkodott, hogy élvezem.*
- Kérlek… hagyd abba… * Feledkeztem meg egy pillanatra arról, hogy jelenleg nem épp a szeretőm van rajtam. A kéjes vágyakozás még ott bujkált a szemembe mikor felkiáltottam a fájdalomtól. Fejem oldalra csaptam, abba az irányba ahol harapott. Remélve, hogy ezzel észhez térítem.*

Ez most nem olyan volt mint amikor táplálkozom. A szám véres lett, sőt az állam is, és még kitudja mim. Valamit pedig elvesztettem... valamit ami az épeszűség határán tartott volna.
Megtámasztottam magam az egyik kezemmel, a másikkal pedig a hajába túrtam. Oldalra húztam a fejét, hogy a nyakát láthassam.
- Tényleg ezt szeretnéd? Hogy hagyjam abba? - ez a baj ezekkel. Rajta is látszott hogy valami nincs rendben vele. A kínok kínjait éled ki, és nem így kéne reagálnod.
Közelebb hajoltam ismét hozzá. Először a nyakához, de egyenlőre még nem bántottam. Végül a füléhez húzódtam, és ezúttal előbújtattam a szemfogaim. Megszúrtam a fülcimpáját a fogammal, de egészen finoman. Az előzőhöz képest pedig még inkább. Majd szép lassan nekiálltam végig karcolni az egész fülét.

*Mikor kérésemre abba hagyta egy nem látható megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. S reméltem, hogy ez nem fog múlni később sem. Ahogy a hajamba mart és oldalra feszítette a nyakam, csípőm akaratlanul is megemelkedett, de nem épp azért, hogy lelökjem magamról. Kérdésére nem feleltem, hisz azzal magam adtam volna ki, hogy az előbbi tette nem volt már jó. Így meg hihette, hogy a személye ellen tiltakoztam. Éreztem fogai karcolását és apró szúrásait mire ökölbe szorultak a kezeim. Az egyiken támaszkodott és bár nyomta a padló a csuklóm nem érdekelt. De a másikat, így, hogy azt szabadon hagyta nem akartam használni. A kínzón fájó mozdulatoknak köszönhetően a fogaim éhesen bújtak elő. Mikor már nem bírtam tovább a kínzását, szabad kezemmel a hajába martam és az ajkaimhoz húztam. Ha csak nem húzódott el és szorított vissza heves és vad szenvedélyjel csókoltam, haraptam és tesztelve a tűrőképességét kínoztam fogaimmal. Soha nem volt a célom az, hogy a másik ne élvezze. Ez most sem volt másképp, így ha észrevettem a határát nem okoztam nagyobb fájdalmat.*

Elbíztam magam, és lassan már annyira sem ment a gondolkozás mint eddig. Ez tökéletes pillanat lett volna arra, hogy valami ellen lépést tegyen... nos ellenem. Kihasználhatta volna... de nem tette. Túl könnyű préda volt.
A földhöz nyomtam a testemmel, de anélkül hogy elszakadtam volna az ajkaitól. Néha megrándult az arcom, ha jobban az ajkaimba vájt, mint azt eltűrhetőnek gondoltam volna. Lehet hogy utána óvatosabb volt, nem tudom. De végül elpattant a húr, és elegem lett. Elrántottam a fejem, és minden más előjel nélkül a nyakába haraptam. Viszont ez azért más volt mint az amikor a vállán lévő sebet ejtettem rajta. Nem mondanám, hogy most gyengéd lettem volna vele, de ezúttal kint voltak a szemfogaim, és azzal szúrtam meg. A többi fogam is a bőrére feszült, ahogy az ajkaim is. Ennek ellenére a két szúráson kívül nagyobb kár nem keletkezett benne.

*Óvatosabb épp nem voltam, mindössze nem akartam fájdalmat okozni. Annyira, hogy az valóban élvezhetetlen legyen a számára. Felmerült a gondolat, bennem, hogy valóban akarom-e? Tény, hogy Marco volt az utolsó, akivel ágyba bújtam ténylegesen, s bár hiába éreztem a hiányát korábban nem adtam át magam ennek. Jelenleg sem tettem volna, de ez volt az egyetlen út számomra. S ha már így alakult, akkor élvezzem is. De túl sokáig nem volt időm gondolkodni ezen, hisz újabb helyen okozott számomra sebet és ezzel együtt élvezetett is. Fájt, éreztem, de nem lépte át a határaim. Kezem a pólója alját kereste, hogy körmeim a hátába vájjanak. Kéjesen nyögdécseltem egy ideig, de aztán megragadtam a haját, és ha elrántottam magamtól. Még akkor is ha ezzel felszakítottam a húsomat. Nem csókoltam meg csak tartottam a fejét, hogy vágytól izzó szemeim láthassa. Másik kezem mutatóujját az arcán húztam végig, hogy körmeim nyomán apró fájdalmat okozzak neki.*
- Valóban ezt akarod? * Kérdeztem, hisz ez kétoldalú játék. S a pengéim nélkül is tudtam fájdalmat okozni. S ha csak nem jelzi valamilyen módon, hogy hol a határ akár borzalmas kínokat is átélhet. *

Eszelős tekintettel néztem rá. Az arcán lévő kifejezés egyáltalán nem segített a helyzetemen. Elvileg azért jöttem ide, hogy kiéljem a dühömet rajta. És valamilyen kifacsart módon elégtételt vegyek.
Az pedig hogy szinte visszahallottam tőle a saját szavaimat, nem segített.
- Fogd be - csak ennyire tellett tőlem, és talán már ez is csodaszámba ment, hogy meg tudtam szólalni. A felsőjébe markoltam, és középen végig szakítottam.
Végig simítottam a bőrén, és végül elég erőteljesen megmarkoltam a derekát. Az álla alól elindultam az ajkaimmal a bőrén, viszont nagyjából minden második pillanatban megszúrták a fogaim, megkarcolták, vagy esetleg felhasították a bőrét.

*Tekintetét látva elbizonytalanodtam. Két eshetőség állt fent, vagy annyira tetszik neki, hogy Ő is ilyen lesz mint Én vagy Marco. A másik pedig az, hogy utálni fogja magát egy jó ideig. Az, hogy ez utóbbi azért lesz, mert tetszett neki vagy… vagy nem tudom. Szavait hallva egyáltalán nem foglalkoztam tovább a gondolattal, mindössze elengedtem, hogy kedvére tegye a dolgát és bólintottam. Hagytam, hogy azt tegye, amit akar. Olykor-olykor hajába túrva jobban magamhoz szorítottam a fejem, vagy épp bele martam az oldalába, de nem akartam gátolni. Még vártam… vártam a soromra. Remélve, hogy meggondolja magát. Lopva az ajtó felé tekintettem mely ugyan úgy nyitva volt ahogy ez a férfi hagyta.*

A dühöm kezdett elpárologni, és ez valahol gondot jelentett... Az ösztönök vezettek egyre jobban... és talán a megszokás. Így viszont egyre jobban nehezemre esett direkt bántani. Lehet másnak az sem lett volna kellemes, amilyen erővel szorítom őt, és hogy ilyenkor a körmeim a bőrébe vájnak. Ez viszont legtöbbször a végére már csak abból adódott, hogy nem fogtam vissza az erőmet.
Aztán már nem érdekelt semmi, csak az hogy lerángassam a nadrágját.

*Ahogy a nadrágommal kezdett el babrálni elmosolyodtam. Igen, ez volt a jel, hogy Én jövök. Megvártam míg a rövidnadrágom lerángatja, nem foglalkozva azzal, hogy néhol megszakadt az anyag. Aztán hirtelen felültem és megpróbáltam most Én lefektetni Őt. S ha ez összejött sem fogtam le a kezeit. Nem akartam, hogy a csapdába esés érzése észhez térítse. Míg ilyen állapotban volt, addig biztos lehettem benne, hogy nem esik komolyabb bajom. Egy mosoly játszott az ajkaimon, ahogy fölé kerekedtem és ráültem. Nem érdekelt, hogy fekete pólóm, már ami maradt belőle láthatóvá teszi kebleim, hogy épp csak ennyi az összes ruha ami rajtam van. No meg a falatnyi alsóm. Ajkaim a nyakába fúrtam és most Én karcolgattam. Szabadon használhatta a kezeit… legalábbis egyelőre.*

Valami megakasztott abban amit csináltam, és ez nagyon nem tetszett. Ahogy az sem, hogy én kerültem a földre. A látvány azonban lefoglalt. Először a a derekára fogtam, és úgy legeltettem a szemeim rajta. Aztán mikor közelebb hajolt magamhoz szorítottam. A kezeim végül ismét felfedező útra indultak, erélyesen markolva minden tagját, amihez csak hozzáértek.
Először ne zavart amit csinált. De aztán, ha nem is felocsúdtam, de valami... valami bennem, arra késztetett, hogy ne hagyjam csak úgy neki, hogy a nyakam körül legyeskedjen. A hajába túrtam, és keményen megcsókoltam.