by Jessyca Camilo Vas. Dec. 02, 2012 9:04 am
*Óvatosabb épp nem voltam, mindössze nem akartam fájdalmat okozni. Annyira, hogy az valóban élvezhetetlen legyen a számára. Felmerült a gondolat, bennem, hogy valóban akarom-e? Tény, hogy Marco volt az utolsó, akivel ágyba bújtam ténylegesen, s bár hiába éreztem a hiányát korábban nem adtam át magam ennek. Jelenleg sem tettem volna, de ez volt az egyetlen út számomra. S ha már így alakult, akkor élvezzem is. De túl sokáig nem volt időm gondolkodni ezen, hisz újabb helyen okozott számomra sebet és ezzel együtt élvezetett is. Fájt, éreztem, de nem lépte át a határaim. Kezem a pólója alját kereste, hogy körmeim a hátába vájjanak. Kéjesen nyögdécseltem egy ideig, de aztán megragadtam a haját, és ha elrántottam magamtól. Még akkor is ha ezzel felszakítottam a húsomat. Nem csókoltam meg csak tartottam a fejét, hogy vágytól izzó szemeim láthassa. Másik kezem mutatóujját az arcán húztam végig, hogy körmeim nyomán apró fájdalmat okozzak neki.*
- Valóban ezt akarod? * Kérdeztem, hisz ez kétoldalú játék. S a pengéim nélkül is tudtam fájdalmat okozni. S ha csak nem jelzi valamilyen módon, hogy hol a határ akár borzalmas kínokat is átélhet. *