Kopjafa utca 5. - Jessyca Camilo

*Szavait csak némán hallgattam, ahogy a lökése ellen sem ágáltam. Egyébként is jobban éreztem magam az ágyban. De ez most már más kérdés. Kezemmel tompítottam az esésem, nehogy véletlen tovább csússzak, mint kellene, és csak bajom legyen belőle. Bár… akármekkorát is csattana a fejem a falon… ennél ostobábbá már úgy sem tehetne. Újabb szavaitól csak ismét megmerevedtem és már a szemébe sem néztem.*
- Talán igazad van… de döntöttem. Visszajöttem. * Halkan szóltak szavaim, de a másik még így is hallhatta. Ahogy azt is, hogy kényszeresen igyekeztem kioltani minden érzelmet a hangomból. Így csak olyané volt akár egy roboté. *
- De ez nem számít… menj Frank. Azt hiszem kitalálsz… * S ha el ment, ha nem én visszabújtam az ágyamba, az egyik kispárnát ölelve magamhoz. Nem figyeltem… de füleltem. *

Elkáromkodtam magam. De valahogy úgy hozta a dolog, hogy Jess nem igazán érthette. Maximum ha tud dánul, de abban kételkedtem.
A szavai meg összefüggéstelenek és érthetetlenek voltak a számomra. Így nem igazán tudtam mit kezdjek velük. És ezek után nem is érdekelt azt hiszem.
- Hát, ha te mondod... akkor nem is számít... - fordultam meg és öltözni kezdtem. És én még azt hittem hogy... valami van. Tévedhettem ennyire? Ostobának és csalódottnak éreztem magam. És erre talán még a tévedésemen kívül más okom nem is volt.
Elindultam kifelé, és mikor már majdnem az ajtóhoz értem akkor csaptam a homlokomra. A plafonra néztem, mintha átlátnék rajta. De szerencsére nem így volt... Megfordultam és leülte az egyik sarokba. Úgy hogy lehetőleg ne lássam Jessicát.

*Hát persze, hogy úgy van… hisz Én vagyok a mindent tudó Jessyca… meg a frászt. Azonban azt tudtam, hogy neki nem számít, hogy döntöttem-e vagy sem, hogy visszajöttem vagy épp maradtam volna. Istenem… mi a frászért nem maradtam ott? De nem szóltam, csak hallgattam ahogy elhagyja a helységet… azonban mikor az ajtóhoz ért elmosolyodtam halványan. Nem menekülsz Frank… estig biztosan sem. A gond csak az volt, hogy a nap tartotta itt és nem Ő maga döntött úgy, hogy marad. Nem fordultam és nem is tettem semmit. Csak csukott szemmel néztem a sötétséget és merültem bele a megnyugtató semmibe. Ott már nem várt semmi egy jó ideje… se álmok, se vágyak vagy épp keserves kínzások. Ez volt a menedékem, lehetett éj vagy nappal… az alvás mindent megoldott. Ahogy most is.*

Utáltam ezt a helyzetet. Ha most adtam volna az ilyenekre, akár jelnek is tekinthettem volna... de a végén csak annyit lett belőle, hogy megvontam a vállamat és elfeküdtem a padlón. Volt már ennél rosszabb is.
Olyan semmilyen emlékek jutottak eszembe, amik épp megfelelő, kényelmes hangulatot teremtettek a pihenéshez.
Ennek ellenére, jóval később aludhattam el mint Jessica. Pedig még a föld is kényelmetlen volt. Mire felébredtem Jess már rég fenn volt, és ki tudja mit csinált. Kicsit, halkan elnevettem magam. Még jó, hogy nem jutott eszébe esetlen a nyakam átvágni. Lett volna olyan a világon bőven aki ennyi után már megpróbálta volna...

*Keveset aludtam, túlságosan is. Még mázli, hogy tél van, és korán sötétedik. De míg ez nem következett be, addig csak kifelé fordulva néztem, ahogy alszik a másik. Nem tudom miért tettem, de nem is érdekelt, jó volt ez a reggeli csend a fejemben. Nem keserítette meg a képet a tegnap esti sérelmeim. NA de mikor bekövetkezett a sötétség azonnal ki is keltem és halkan kimentem a majd nappaliként szolgáló helységbe. Elővadásztam a kantáros festőruhának nevezett undorító göncöt és csak úgy magamra vettem. Mivel aligha volt olyan lapos cipőm, amit tönkretettem volna, így magas sarkúban másztam létrára egy hengerrel a kezemben. A sárga szép Szin… meg kell állapítanom, bár a falon jobban mutatna. De szerintem már mindenhol volt festék, de ott a legkevesebb. Halkan dudorásztam mikor meghallottam a nevetést és nyomban abba is hagytam. Szemeim egy pillanatra lesütöttem, de aztán csak csendesen folytattam tovább a mázolást.*

Pár pillanatig még csak feküdtem és hallgattam Jess merre motoszkál. Nem is tudom miért, meglepett, hogy nem ebben a szobában van. Lassan feltápászkodtam és felmentem. Az ajtófélfának dőlve néztem egy darabig Jesst.
- Tudod a mai férfiak fantáziálásaiban szoktak valami hasonló képek előfordulni azt hiszem, csak kevesebb ruhával... - néztem végig rajta tüzetesen még egyszer, bár az előbb még háttal volt nekem.
- Vagy talán új divatot készülsz teremteni? - vigyorogtam. - Bár talán pár éve láttam valami hasonló cipőt az egyik kirakatban, szóval erről lekéstél - utaltam a foltos topánjára. - Már amennyire foglalkozok én ilyesmivel... - tártam szét a kezeimet.

*Hallottam, hogy közeledik, de szándékosan nem foglalkoztam vele, sőt ha lehetett még hátat is fordítottam és másfelől kezdtem el festeni. De a szavaira megfordultam és összevont szemöldökkel csaptam csípőre a kezem, így a festékes hengerről csak még több sárga szín került a ruhámra.*
- De Te már vén vagy… más meg nincs itt, szóval nem érdekel. * Feleltem kissé dühösen, pedig aztán pont arra törekedtem, hogy nyugodt legyen a hangom. Ahw… miért hoz ki egyetlen mondatával a sodromból, úgy, hogy ne tudjam vissza fogni magam. Aztán csak kissé előre hajoltam, hogy belemárthassam a hengert újra a festékbe és folytathassam. Ch… divat. Na ez elég volt. Még mielőtt lehúzhattam volna a felesleges anyagot a hengerről kirántottam és felé legyintettem, hogy betakarjam egy kis szinnel.*
- Csakhogy haladj a korral… * Húztam el egy halvány mosolyt, de szemeim akár szikrákat is vethettek volna, annyira dühös voltam a másikra.*
- Különben is… mit foglalkozol ezzel? Hajnalba lejárt a „ringy0ként” tett szolgálatom. * S ha figyelt akkor bizony a gúny mellett megláthatta azt az aprócskának tűnő fájdalmat is. A többit elnyomta a düh.*

Azt hiszem ennek a ruhámnak a tegnapi miatt mindegy is volt. Bár azért az arcomról elkezdtem letörölgetni a festéket.
- Vén vagyok... - ismételtem csöndesen. Ami nem jelentette azt, hogy ne néztem volna utána kor vívmányainak...
- Igazad van - mondtam nyugodt, szinte érzelem mentes hangon, és ellöktem magam az ajtófélfától. - Ha ez az amit szeretnél... - torpantam meg kifelé menet pár lépésre tőle. Ránéztem felvont szemöldökkel. - Ez az amit szeretnél? - folytattam nyomós hangsúllyal. Ha most nem gondolja át és egyből rávágja, vagy valami ilyesmi, akkor lehet én sem gondolom át és már ki is léptem az ajtón. Mégis talán magamban sikerült ennyivel lerendezni. Én megadtam a lehetőséget, hogy lemossa a tegnap ráaggatott jelzőt...

*Ahogy ellökte magát a faltól oldalra fordulva mártottam be ismét ezt a vackot, hogy ezúttal már valóban a falra kenjem és ne másra. De a kérdése megakasztott a mozdulatban és már vágtam is volna rá, hogy igen, hisz reggel megmondtam. De nem… nem bírtam hazudni, önmagamnak nem. Másik kezemmel a hajamba túrtam, sokat nem számított, hogy festékes a kezem, a hajam már egyébként is az volt. Na igen, így jár az aki elfelejti összefogni.
- Ha már így kérdezed… *Kezdtem el gúnyosan, de aztán egy fáradt sóhaj hagyta el az ajkaim, de nem fordultam vele szembe. *
- Nem Frank… nem ezt akarom. Teljesen mást akarok, Téged akarlak. Ezért jöttem vissza és nem azért, hogy festegessek. De nem tudod magad túltenni azon, hogy ki a teremtőm. Nem tudod feledni, hogy az Én vérem, az Ő vére. Akárhányszor kiejtem a nevét, vagy csak célzok rá, megalázol. Na, ez az, amit nem akarok és még Tőled sem viselem el. Mellette éltem le az elmúlt életem felét. Amit tudok Tőle tanultam… nincs olyan pont a létembe, amit ne mellette töltöttem volna el. Ezzel pedig meg kell barátkoznod… nem kértem, hogy szeresd nem kértem az égvilágon semmit. Még csak azt se, hogy engem szeress… Mégis megvetsz, elítélsz, és folyamatosan fájdalmat okozol. * Na, csak itt tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, míg felé fordultam.*
- Nem fizikailag… észre sem veszed, de tankként tiporsz a lelkembe. A lelkembe, ami nem létezik, s mégis fáj. Nem fogsz közel engedni magadhoz s félek, hogy eddig is csak azért tetted, hátha elvezetlek hozzá. Nem őt féltem… halálomban először magamat. De tegnap érthetően a tudtomra adtad, hogy nem érdekel a véleményem és az, hogy én mit akarok. *Sütöttem le a tekintetem.*
- De most itt van. Azonban ha csak ennyit tudsz nyújtani Frank, akkor igen… Azt akarom, hogy elmenj. Nincs szükségem még egy olyan emberre az életemben és a halálomban sem, mint a mostohám volt. Az Ő szavait vágtad a fejemhez… Azt nem mondom, hogy vissza se gyere, mert ha kilépsz azon az ajtón, mert ennyi telik Tőled, akkor holnap estétől ismét szabad a ház s akkor már nem az én dolgom, hogy ki az, aki bejön rajta. Kiszúrja a szemed, de egyedül miattad jöttem vissza ebbe a pokolba. *Hallgattam el és nem néztem rá még véletlen sem. Ha távozik, azt úgy is hallom… nem kell végig néznem. Ha megszólal, ahhoz meg egyébként sem kell a szemem.*

- Nos... igen. Te voltál az aki felhozta őt. A változatosság kedvéért nem is gondoltam rá. Amikor rád néztem, téged láttalak és nem őt. Valószínűleg ez még jó sokáig egy kés lesz ami belém fúródik, még ha csak gondolok rá akkor is. Ha nagyjából nyolcvan évig nem tudtam elfelejteni, akkor nem kérheted, hogy parancsra most azonnal felejtsem el.
Most nem veszekedni akartam vele. Legalábbis, nem úgy ahogy tegnap, hogy aztán mindenki megsértődik és a sebeit nyalogatja. A hangom nyugodt volt és talán kicsit fáradt. Én elmondom, amit elmondok, aztán kezd vele amit akar.
- Még te sem tudtad megtalálni, én pedig hosszú évekig kerestem. Még a korom ellenére sem vagyok jó az ilyen ,,kifinomult vallatásokban", hogy íly módon akarjak kiszedni bárkiből is bármit. Meg sem fordult a fejemben ilyesmi.
Közelebb léptem és megfogtam az arcát. Nem akartam rákényszeríteni, hogy rám nézzen. Ha nem tett így, akkor csak megsimogattam az arcát, és utána továbbra is ott tartottam a kezem.
- Ha fáj, akkor valószínűleg van lelked. És ha így fáj, akkor valószínűleg törött, és csak te tudod összerakni.
- Nem állt szándékomban olyannak lenni, vagy akár csak emlékeztetni téged a mostohádra. Nem tudhattam... És néha-néha bizony előfordul ez, ha nem velem akkor majd más mond olyanokat, vagy tesz olyanokat, amivel a legrosszabb rémálmaidra emlékeztet.
- Mint ahogy azt sem tudhattam, hogy csak miattam jöttél vissza. Legalábbis biztosan, eddig. - Ami azért most valahogy nagyon jól esett, hogy mondta. - Ha csak még egy éjszakát akartam volna Jess, akkor nem akartam volna itt maradni nappalra. És ha mást nem a visszaúton elköszönhettem volna.
- A helyzet az Jess, hogy egy ilyen veszekedésben, általában nem te vagy az egyetlen aki megsebződik...

- Nem kértem semmit Frank… de velem jár. Előfordul, hogy esetenként felmerül a neve… * Hívtam fel rá a figyelmét. Hisz hogyan is hagyhatnám ki? Talán akkor, ha nem beszélek egyáltalán a múltamról. Ami persze nem egy hülyeség, de akkor is. *
- TE is tudod, hogy előbb, vagy utóbb de megtalálom, mert válaszokat akarok. S az sincs kizárva, hogy Ő maga fog engem megkeresni. *Suttogtam halkan, ahogy az arcomra csúsztatta a kezét. ösztönösen biccentettem oldalra a fejem, hogy kissé jobban simuljak bele. De mikor észrevettem a mozdulatot azonnal visszahelyeztem a fejem egyenesbe, de csak a lelkes résznél néztem rá.*
- De nem akarom összerakni. Jól van így, ahogy van… ha már mindenképp muszáj lennie. *Vontam meg könnyedén a vállaimat.*
- Van. De nem mindegyik éli túl. A Te szádból sokkolt, másnak az életébe került. * Még ha nem is szó szerint, de igaz volt. El nem vettem az életét fizikálisan. Attól sokkal kegyetlenebb voltam. Én nem öltem… de elértem, hogy saját kezűleg végezzenek magukkal vagy legalábbis nagyon kívánják a végüket és ha nem volt annyi erejük, hogy megtegyék akkor is érezzék mit tettek.*
- Mért mit gondoltál? A csodás kilátás miatt vagy a tóban való fürdőzés ilyen csábító? * Horkantam fel. Hisz ha emlékezett volna, ha érdekelte volna, akkor korábban már a tudtára adtam, hogy ez a hely nekem maga a pokol. Mindent mellőz, ami számomra megszokott volt és kényelmes.*
- Emlékeim szerint nem bántottalak Frank… * Ingattam meg a fejem, hisz fogalmam sem volt, hogy mit vett magára. Oké, Marcus nevét… de ezen kívül egy rossz szót nem szóltam.*

Összeszorultak a fogaim ahogy őt hallgattam. Egyáltalán nem tetszett amit mondott.
- Mi a f#nét akarsz te tőlem?! - mondtam szinte sziszegve, minden egyes szó elejét megnyomva keményen. Elvettem tőle a kezem. - És azt hiszed ez így rendben van? Egy másik férfiről fantáziálsz, mikor velem bújsz össze?! Arra vársz, hogy egyszer majd betoppan és átveszi a helyem, addig meg én is jó vagyok pótléknak?!
- Nem, nem ringattam magam álmokba... De a múltkor épp te vetted zokon, hogy nagyobb teret akartam hagyni neked, és kisétáltam az ajtódon, tegnap pedig akár azt is a fejemhez vághattad volna, hogy mit érdekel az téged, úgy sem vagyok senkid... És most... - folytattam az utolsó két szótól gúnyos vidám hanggal, ragadozó vigyorral - nem értesz semmit, és nem tudod mi a baj - csillantak szinte gyilkosan a szemeim. - De talán lehet, most megint sokat beszélek... ha nem megy csak az első kérdésre válaszolj.

*Az őszinteségemre csak kifakadt a másik és már végképp nem értettem, hogy mi a frász baja van. Tekintetem ezúttal rá emeltem és szép lassan meg is kaptam ám a választ. Hogy ez mekkora gy0kér… Futott át a gondolat a fejemen miközben a szemeimet forgattam. Nem ijedtem meg Tőle és csak némán végig hallgattam a kis kirohanását. De a gúnyosságánál már nem bírtam néma maradni.*
- Fogd már be! Sügérebb és hülyébb vagy mint egy marék osztriga. *Kiabáltam rá, hogy most már ideje volna észhez térnie.*
- Minden pasi ennyire ketyós vagy csak a sor végére kerültél mikor az észt osztották? Mi a pokol tesz ennyire vakká, hogy egyszerű mondatokat nem vagy képes felfogni? Ez már kezd egy féltékenységre hajazni Nagyfiú… de elismételem. Azt mondtam, hogy VÁ-LA-SZO-KAT akarok és nem azt, hogy Őt. Ebbe mi olyan nagy cucc? Igen, tudni akarom, hogy miért tette, de jogom van tudni az igazságot. Vagy már azt sem lehet, mert Te vagy Frank… ööö… még a vezetékneved sem tudom. *Sóhajtottam fel lemondóan és tettem egy lépést felé.*
- Igen, azt mondtam, hogy nem vagy senkim. De mért az vagy Frank? Szeretnél egyáltalán bárkim is lenni? *Szegeztem neki a kérdést, de azért Ő se maradjon már válasz nélkül, azért válaszoltam.*
- Már elmondtam, de most ismétlem el utoljára, szóval jól hegyezd a füled és próbáld felfogni is. Té-ged! Téged akarlak és nem csak a tested. Az eszedre nem tartok igényt, mert láthatóan lassan jár. De a lelkedre, szívedre vagy nevezd, aminek akarod igen. A jelened és a jövöd… nem azt mondom, hogy hű meg, ha és rohanjunk házasodni, mert nem álmodom nagyot. Különben is hülyén mutatna két vámpír a templomban… *Vontam meg a vállaimat könnyedén és minden körülmény ellenére az abszurditáson elmosolyodtam.*

Pár pillanatra a fogaimat kezdtem csikorgatni. Az sem tetszett hogy többször is le h#lyézett. De nem az volt a fő gond.
- Válaszokat... - ismételtem halkabban és a szememet forgattam. Nem is az, hogy nem hittem neki... vagy legalább csak nem teljesen, de úgy ahogy volt b@romságnak tartottam az egészet. - Nem fogsz sokra menni vele.
Komolyan úgy gondoltam hogy semmi értelme az egésznek. Én sem kérdeztem meg Barakát mért csavarodott be. És semmivel nem lett jobb, ha tudnám a valódi mikéntjét. Elváltak útjaink, otthagytam, ő meg meghalt később. Ennyi. Attól féltem, hogy talán Jess, önmagának is hazudik. És akkor ebben az egészben nem kívántam volna részt venni.
- Itt vagyok nem? Már rég elmehettem volna, ahelyett hogy a sértegetéseid hallgatnám. Sőt, már tegnap is elköszönhettem volna miután kitisztult a fejem, ahogy említettem. Nekem sem szokásom házasodni, de az nem jelenti azt hogy ne akarnék valakivel együtt lenni, és nem csak abban az értelemben értem.

- Lehet. De attól még szükségem van rájuk, és ha megtudom, amit akarok, majd eldöntöm, hogy volt-e értelme vagy sem. * Ingattam meg a fejem. Frank úgy látszik elkezdett helyettem gondolkodni. Ami kicsit sem tetszett, de ehhez hozzá szoktam az évek alatt, így nem tettem szóvá.*
- Akkor mi a pokolnak veszekedünk már megint? Mióta ismerlek nem áll másból az életem, csak szexből és veszekedésből. * S ha csak nem hátrált meg, akkor a nyaka köré fontam a karjaimat és még közelebb léptem hozzá.*
- Szóval, ha már ez a két választék van, akkor mi lenne, ha élvezetesebb részével foglalkoznánk a kapcsolatunknak? *Hátha már a másik ennyire hangoztatja, hogy többet akar és Én is így gondolom... akkor már ügye nyugodtan lehet kapcsolatnak is nevezni. Vagy nem?*
- Veszekedni ráérünk utána is… * Vontam meg könnyedén a vállaim, miközben szavaim végén egy aprót haraptam a fülcimpájába. NA igen, az meg sem fordult a fejemben, hogy a festék beszáradhat és akkor már nem tudom használni. Honnan is tudhattam volna ilyeneket?

Nem akartam ebben a témában többet mondani. Nem is tudtam volna, hiszen amit gondoltam, már elmondtam. Nem láttam értem az egésznek. És nem hittem benne, hogy valóban szükség lenne erre.
Ahogy átkarolt kicsit kizökkentem az egész helyzetből. Pár pillanatra csak a tény kötött le hogy átkarolt. A karjaira helyzetem a kezem, és kicsi meg is simogattam őket.
- Nos, én nem hiszem hogy csak ez a két lehetőség lenne, de vissza sem utasítanám a felvetésedet... - döntöttem kicsit hátrébb a fejem, hogy az arcát is lássam. Igazából természetesen tetszett az ötlet.
Végül közelebb vontam magamhoz hirtelen, és megcsókoltam.

*Már az érintésénél tudtam, hogy már el is van felejtve a veszekedés. Hisz ha annyira zokon vett volna bármit is nem hagyta volna, hogy átkaroljam, de pláne nem viszonozta volna egy simogatással. Bár tény, hogy nem elódázni akartam az egészet, hanem csak szimplán elegem volt a veszekedésből. A szavai ezt csak bizonyították…*
- Akkor… * Kezdtem volna bele, hogy hallgatom az egyéb ötleteit. S igazából bármit szívesebben vettem volna, ami nem festéssel kapcsolatos. De nem volt lehetőségem befejezni, hisz a hirtelen mozdulat, de leginkább az ajkai azok, amik megakadályoztak ebben. Bezony, hiszen rá tapadtak az enyémre én meg mint egy kiéhezett macska viszonoztam. Pedig még csak alig telt el egy nap a legutolsó alkalom óta. Vagy a veszekedés vonja magával? HA igen, akkor azt hiszem sűrűbben kell veszekednem. De most csak ujjaim a hajába túrtak és a jóleső örömködésemben melyet a csókja váltott ki még harapni, marni és karmolni is elfelejtettem. Mondhatni, hogy a hevességem leszámítva egészen gyengéd voltam. Gyengéd de mégis követelőző…

Úgy éreztem egy vadállatot tudna csinálni belőlem ez a nő. Igaz olykor magamtól is az vagyok. De ő különleges érzékkel tapintott olyan pontokra mellyel kihozta belőlem az állatot. És itt nem feltétlen fizikai pontokra értettem, bár abban sem volt rossz...
Magamhoz szorítottam és átkaroltam. Ezekben a pillanatokban el is felejtettem az előbbi veszekedést, veszekedéseket, és sérelmeket.
Végül gondoltam egyet, az egyik kezemet lejjebb csúsztattam hogy fel tudjam emelni, és elindultam vele lefelé a pincébe. Jó, talán nem feltétlenül kellett volna foglalkoznom ilyesmivel, de most úgy gondoltam mégis...