Kopjafa utca 1. - Jack Salazar

Meglepett. Arra nem számítottam, hogy megharap. Pár pillanatig csak néztem rá, mikor ismét teljesen az ágyon találtam magam. A többi már annyira nem is volt meglepő... de annál inkább kellemes.
Mikor újból a szemébe nézhettem az ajkaira tettem az ujjam.
- Mindig akkor beszélsz, amikor nem kéne, amikor meg kéne akkor nem... - vontam fel a szemöldököm. - Jól gondolom?
Lassan végig csúsztattam a kezem az arcán a tarkója felé. Aztán támadt egy ötletem... Közel rántottam magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. Végig simítottam a hátán, majd az egyik lábamat átkulcsoltam az övéin. Egy gyors mozdulattal most én kerekedtem felül rajta. Gyorsan ellenőriztem, hogy jól gondoltam-e, és igazam volt. Ha ezt ő is eljátssza most még egyszer, akkor bizony a földön kötünk ki.
Egészen közel hajoltam Jack arcéhoz. Néhány helyen a bőrünk éppen hogy csak összeért. Csak néztem rá és vigyorogtam. Most ő jön, a következő lépés az övé.

- Jól - mondtam, teljesen őszintén, de mire mást is mondhattam volna, már belém fojtotta a szót.
Egy kicsit sem bántam.
Meglepett, hogy átfordított minket, pedig igazán nem kellett volna meglepődnöm rajta. Erős nő. Szeret uralkodni. Még akkor is, ha néha szívesen bújik valaki karjai közé.
De eszemben sem volt most analizálni őt, vagy a személyiségén gondolkodni. A teste sokkal jobban érdekelt. Végighúztam a kezem az oldalán, aztán megmarkoltam az egyik mellét. Megcsókoltam, aztán átfordítottam, le, az ágyról. De annyi tisztesség azért volt bennem, hogy utána még egyet forduljak, ha már miattam estünk le, így most megint ő volt felül. Ez egy cseppet sem zavart. Megint belemarkoltam a s3ggébe, és megcsókoltam azt a kis gödröt a válla és a nyaka találkozásánál.

Újból meglepődtem, most már sokadjára. Ennek valamilyen artikulálatlan hangot is adtam még leérkeztünk. Nem hittem volna, hogy tényleg megteszi, hogy tényleg a földön akar kikötni. Abban úgy látszik már mindketten profik voltunk, hogy hogyan tereljük el a másik figyelmét. Úgy döntöttem viszont, hogy nem ,,harcolok" tovább. Megadtam magam. Magamhoz húztam a fejénél, mikor a nyakamba csókolt, aztán teljesen neki dőltem. Újból megcsókoltam, aztán az állát, a nyakát és a mellkasát. Aztán visszacsúsztam hozzá, végig húzva rajta a kezemet. Az ajkaira tapadtam és hozzásimultam.

Végül én maradtam alul, de ezt nem is igazán bántam. Jó volt így. Jó volt, ahogy a bőre az enyémhez ért, jó volt, ahogy simogatott, és jó volt az is, ahogy csókolt. Ez a nő tényleg nagyon értette a dolgát. De a hosszú, forró csók miatt ezt akkor sem tudtam volna elmondani neki még egyszer, ha akartam volna...
Idővel aztán türelmemet veszítettem. Bármilyen jó is volt a csók, bármennyire is jól esett a teste súlya a testemen, már többre vágytam... És el is vettem azt.

Később

Teljesen kifulladtam. Ez a mai nap... Egy kis harc, egy kis politika és egy kis szex... és még alig múlt dél. Mi lesz még?

Mondhatjuk azt is, hogy érezte, hogy egyre türelmetlenebb. És már csak azért is tovább folytattam. Egy fajta türelem játék volt ez, pontosabban az, hogy melyikünk veszti el előbb. Mégis mindegy volt. Végül így is, úgy is ugyan az lett belőle.

Később

Éreztem, hogy lassan ideje lesz mennem. De addig is, úgy számítottam, hogy nem fogja bánni, ha még egy kicsit a mellkasán pihentetem magam. Behunytam a szemem és próbáltam lenyugodni. Utána úgy sincs túl sok cuccom amit össze kéne szedni.

Forró volt a bőre, és az enyémhez tapadt. Alattam a recsegő, kiszáradt parketta hideg volt, de ez a hideg most jól esett. Ellensúlyozta a nőből áradó forróságot.
Mindkét kezemmel átöleltem, nem éppen szorosan, csak annyira, hogy értse, egyelőre nem akarom elengedni. Nem volt bennem semmiféle romantikus érzés, vagy ilyesmi. Sosem szoktam túl sokat gondolkodni az ilyesmin. Egyszerűen jól esett, hogy rajtam fekszik, és ezért még nem akartam, hogy elmenjen.
Egy idő után úgy éreztem, talán illene mondanom valamit. De mit? Nem láttam be, mi is az a mondat, ami ezek után nem hangzik ostobán. Talán csak a "szeretlek" jöhetett volna szóba, de arra még rágondolni is nevetséges volt. És alighanem Donelle is így gondolta. Ráadásul hazudni sem akartam. Annál többet érdemelt.
Így hát csendben maradtam.

Felpillantottam ahogy át karolt. Akkor egyenlőre ennyit arról, hogy indulok. Amióta ebbe a városba érkeztem igazán sürgős dolgaim nem akadtak. Minden nap elfoglaltam magam, de időpontok nem voltak, így nem siettem sehova. Nem ezért gondoltam úgy, hogy le kéne lépnem, csak egy érzés volt, hogy most már illene. Így viszont azért kicsit más volt az egész.
- Most jön az a rész - szólaltam meg egy kis idő után -, hogy nem fogom tudni befogni. Normális esetben ilyenkor kérdez az egyikünk a másikról... - normális, hát öm... - de nem akarlak az életedről faggatni, ezt már eldöntöttem. Legalábbis arról nem, mielőtt ide jöttél volna. Ami utána volt azt úgy sem fogod tudni titokban tartani - mosolyodtam el. Volt egy olyan érzésem, hogy Morla a helyi pletyka- és hírvivő szerepét vállalta fel, és komolyan is veszi ezt. - Szóval nem tudom... hogy lettél te a pultos a kocsmában? VAgy hogy van az, hogy mint szilfidekről nem is hallottam még soha?

Hálás voltam azért, hogy nem faggatott a múltamról. Mindazok után, ami történt, nem szívesen hazudtam volna neki. Persze vagy a hazugság, vagy meg kellett volna ölnöm a saját biztonságom érdekében... Nyílt harcban talán esélytelen volnék, de egy bérgyilkos nem is a nyílt harcban a legjobb...
- Szétvertem, mikor megöltem valami farkast. Kárpótlásul ingyen dolgozom ott. És azért nem hallottál rólunk, mert nem hirdetjük, hogy létezünk. És kevesen is vagyunk.
Nem mondtam többet. Amennyire én láttam, tökéletesen megválaszoltam a kérdését. De ha már kérdések...
- Van valaki, aki majd féltékenyen rám ront emiatt? - kérdeztem, végigsimítva a hátán.
Volt már részem ilyesmiben, és nem vágytam rá újra.

Elkerekedtek a szemeim. Szóval megölte az egyik farkast... Valószínűleg abból az akadékoskodó bandából való volt. Én magam viszont sosem voltam az öldöklés híve, talán ezért is hordok magamnál botot valamiféle szúró-vágóeszköz helyett. Na nem mintha azzal ne lehetne halálra sújtani valakit... Talán indokoltan tette, el tudtam képzelni. Hozzám meglehetősen... jó volt, valószínűleg ezért nem akartam elítélni elsőre.
- Nem mintha bármelyikünk is annyira hirdetné magát, de ennyi idő alatt csak hall ezt azt. Amennyire tudom a legtöbb tűzlelkű család jól informált ilyenekben. De talán, ha a kettőt együtt vesszük akkor már érthető...
Lehunytam a szemem, mikor végig simított a hátamon. Cs#ssze meg! Még hogy nem nőcsábász! De hogy nem ma kezdte az is biztos!
- Nincs - ráztam meg a fejem kicsit amennyire tudtam. - Jelenleg egyedül vagyok. - Ez egy kicsit elszontyolított, hogy megint eszembe jutott. Jó lenne, ha végre egy másik tűzlelkű is erre vetődne... Mondjuk nem ezért... de ha ezért is, akkor az már duplán jó.

Halkan elnevettem magam.
- Ennyi idő alatt? Hány éves vagy, kislány?
Hangom megőrizte a kedvességét, nem akartam, hogy kötekedésnek vegye. Tényleg kíváncsi voltam rá, mennyi idős.
Megrágtam magamban, amit mondott. Igaz, ami igaz, egy különleges faj sem hirdeti az emberek előtt a létezését. Az ostobák még a végén levadásznának minket. Modern kori boszorkányüldözés...
Meglepett, amit kihallani véltem a nő hangjából. Azt hittem, ő is arra vágyik, amire én. Nem hittem, hogy ezen felül másvalakivel komolyabbra is vágyhat... Hát, mindenki másmilyen, nem igaz? Mindig érnek minket meglepetések.

- Nyolcvankettő - néztem fel rá félig mosolyogva, felvont szemöldökkel. - De igazad van, még előttem áll az élet nagyja - mosolyodtam el teljesen.
Érdekes, ha belegondolok anyám is száz éves kora körül szülte az első gyerekét, pár évvel előtte meg találkozott apámmal. Vagy csak én tudom így? Erről így nem igazán beszéltünk.
- Csak azt ne mondd hogy a nagyanyád lehetnék... - akkor nem tudom mit csinálnék. Igazából... valójában, valószínűleg semmit. Úgy voltam vele, hogy nem a tényleges kor számított. Csak a test és a lélek érettsége számít, és azt úgy láttam meg van...

Elmosolyodtam.
- Inkább a lányom... Nemrég töltöttem a száztizenkettőt...
Előtte van az élete nagyja? Vajon hány évig él egy tűzlelkű? Érdekes kérdés...
- Hány évig éltek ti? Elég keveset tudok a fajotokról...
És igazából más fajokról sem. Ha valakit meg kellett ölnöm vagy védenem, aki nem volt ember, akaratlanul is ragadtak rám információk, de ezt leszámítva sosem kutattam vagy kérdezősködtem. Nekem nem volt dolgom velük, nekik sem velem. Nem lett volna értelme nyomozgatni.

- Nos, nem is tudom melyik a meglepőbb... - aztán megvontam a vállam. Ez annyira nem is lényeg, mint azt már előtte gondoltam. Húsz év különbség még a pároknál is nagyon szerencsés, most meg aztán igazán nem számít.
- Kétszáz évig, többnyire. És nálatok hogy megy ez? - kíváncsiskodtam. - Legszívesebben mondjuk mindenre rákérdeznék, de eddig sem tűntél olyannak, aki csak úgy könnyen adja a titkait.
Lassan végig simítottam pár ujjal a mellkasán elgondolkozva. A nap közepe volt, még is úgy éreztem, hogy el tudtam volna bóbiskolni rajta. Ha mondjuk nem egy napra bújtunk volna csak össze, és ha nem a földön feküdtünk volna. Igazából... nem tartottam magam egy túl kényelmes típusnak, de vagy a földön vagy meztelenül, de az ágyon lehetőleg valamiféle takaróval, a kettő együtt valahogy nem...

Elgondolkodtam, hogy vajon mennyit mondjak el neki. Végül is mi nem igazán fecsegünk magukról... De ő is őszinte volt.
- Nem tudjuk. Van, aki több száz évig él. És van, aki csak néhányig. Rám sokkal jobban igaz, mint másokra, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó.
Bár ez engem nem szokott foglalkoztatni, de ezt már nem mondtam ki. Ha tudod, hogy bármikor vége lehet, azon nem segít, ha folyton ezen jár az eszed, sőt...
- Menjünk vissza az ágyra, ha még beszélgetni akarsz - mondtam - Kényelmesebb.

- Mondjuk senki nem tudhatja igazán meddig él... - gondolkoztam el félhangosan. Mondjuk ez amit ő mondott nem így hangzott, hanem úgy hogy tényleg nem tudják, ezt felfogtam. - Szóval... szeretsz veszélyesen élni... - húztam végig az ujjamat a nyakától az álla csúcsáig.
- Nem tudom - vontam meg lassan az államat. - Te akartad, hogy maradjak, nekem viszont valahogy el kellett foglalnom magam, ezért kezdtem el beszélni. Szóval rajtad is múlik, hogy mi legyen - sóhajtottam. - Bár abban igazad lehet, hogy az ágy kényelmesebb...

- De te vagy felül - vigyorogtam - Neked kell kezdened az ágyra költözést...
Valóban senki sem tudhatja, meddig él. De félre is dobtam a problémát... Nem volt már kedvem ezen gondolkodni. Helyette inkább a nő testét simogattam, és igyekeztem minden gondolatot kiűzni a fejemből.
- Akarom, hogy maradj - mondtam aztán, de gyanítottam, hogy megint csak azért, hogy mondjak valamit.
Újra meghallottam, hogy odakint süvít a szél. Este eső lesz.
Aztán az jutott eszembe, hogy lassan illene visszamennem dolgozni, de nem akaródzott. De hát ki hibáztathatna ezért? Egy gyönyörű, meztelen nő vagy a morgós, ronda kocsmáros... Nem volt nehéz választás.

Végig simítottam az arcán. Én magam is elmosolyodtam kicsit.
- Jól áll neked - érintettem meg a szája szélét ahogy mosolygott.
Most úgy igazán kezdtem magam furcsán érezni. A helyzettel kapcsolatban. Maradtam eddig, ez még rendben volt. És ha elmegyek, megint egyedül lettem volna. Úgy döntöttem már az elején, a kocsmában, hogy ma lesz ahogy lesz, aztán holnap egy új nap lesz.
Felálltam, és ahol kellett leporoltam magam. Nyújtóztam egyet, majd csípőre vágtam a kezeimet. Sóhajtottam és Jackre néztem.
- Tudod az a te szerencséd, hogy nem nagyon van más dolgom - mosolyodtam rá. Persze ez csak csipkelődés volt, még akkor is meggondoltam volna. Valahogy viszont az is közrejátszott, hogy ahogy mondta, akarta hogy maradjak. Még ha valaki olyasvalakitől mint ő, az előbbiek fényében, jól esett.

Jól áll? Hm... Talán többet kéne mosolyognom. Bár nem célom, hogy mások szimpatikusnak találjanak, kivéve ugye azokat a nőket, akiket ágyba akarok vinni, de eddig velük a sok mosoly nélkül is boldogultam.
Nem mindennapi látvány, ha egy nő nyújtózkodik. Ha meztelen, még úgy se. Ha pedig az a nő olyan testtel rendelkezik, mint Donelle... Maradjunk annyiban, hogy a látvány hatására megfontoltam, hogy azt a bizonyos "használjuk ki az alkalmat" gondolatmenetet ne fűzzem-e még tovább...
Felálltam a földről, és ahogy elléptem mellette, egy pillanatra megérintettem a
f3nekét.
- Ez valóban nagy szerencse - mondtam aztán, és elnyúltam az ágyon.

Felmerült a kérdés bennem csak egy apró pillanatra, ahogy ott álltam még mindig csípőre tett kézzel: És akkor most mit kezdjek vele?
- Tudod azért az elgondolkoztató... - mosolyogtam rá kicsit csalfán -, hogy vajon meddig bírod, ha egy meztelen nő sasszézik előtted fel-alá. - Leengedtem a kezeimet, és odasétáltam az éjjeli szekrényhez. Felvettem az üveget róla, és a falnak döntöttem a hátamat. Brrr... hideg volt. - Még akkor is ha... - elmosolyodtam, de nem fejeztem be a mondatot. Úgy gondoltam érthető volt. Behunytam a szemem, és a fejem is hátra döntöttem. Elgondolkoztam pár pillanatra. Hogy mi jutott eszembe? Hát öm... sok minden. És nem... nem csak Jack. Mikor kinyitottam a szemem végre meghúztam az üveget. NA jó, valószínűleg kicsit több volt annál.

Komolyan elgondolkodtam a kérdésén. Jó kondiban voltam, és az állóképességem ilyen téren is rendben volt... DE kettő, az akkor is kettő. Viszont abban is igaza volt, hogy még így is, hogy már... Szóval meddig bírom anélkül, hogy tennék valamit? Nem, aligha sokáig. Fél óra, legfeljebb, míg visszatér az erőm. A kérdés már csak az, hogy van-e neki kedve addig itt maradni?
Úgy döntöttem, ráveszem, hogy maradjon.
Rávillantottam a szokásos, féloldalas mosolyomat.
- Ha kíváncsi vagy, várd ki - mondtam - Ígérem, nem kell sokáig várnod.

Gonosz mosoly jelent meg az arcomon. Bágyadtan lötyköltem a piát az üvegben. Eszembe jutott pár dolog, amivel ,,kínozhatnám". Vagyis inkább azt az elmondása szerint rövid időt, még rövidebbre csökkenthetném. A kérdés már csak az, hogy akarom-e siettetni.
- Nem is tudom... - néztem rá. A hangomban nem tudom mennyire érződött a kétkedés, de ha igen akkor lehet kissé művi volt. - De tudod a kíváncsiság már sok mindenre rávett már sok mindenkit... - bazsalyogtam.
Ellöktem magam a faltól, és lassan felé sétáltam. Úgy kartávolságra álltam meg tőle, és felényújtottam az üveget, ha esetleg kérne. Ha nem akkor még meglátom mi lesz vele.

Nem tudtam levenni a tekintetem a nőről, ahogy hátát a falnak döntve állt, teljesen meztelenül. Éreztem, hogy az a bizonyos testrészem lassan, és bizonytalanul ismét életre kel.
A megjegyzése elgondolkodtatott. Valóban, a kíváncsiság... Erős mozgatórugó.
- A kíváncsiság mozgatja a világot - mondtam ki a gondolataimat - Nagy hiba volna nem engednek neki - tettem hozzá vigyorogva.
Elvettem az üveget és meghúztam, de arra vigyáztam, hogy maradjon valamennyi az alján, ha Donelle még inni akarna. Aztán csak néztem őt, a meztelen testét némán, rezzenéstelen tekintettel. Igen... Kétségkívül az egyik leggyönyörűbb nő, akivel valaha dolgom volt. De ezt nem mondtam ki. Nem volt szokásom ilyesmit mondani.

Elmosolyodtam és megráztam a fejem. Közben kihúztam magam és csak onnan néztem rá.
- Te engednél neki, mi? - mély levegőt vettem, hogy kitisztuljon kicsit a fejem és megráztam a hajam. Akkor jutott eszembe, hogy épp, hogy azt akartam elérni, hogy ne gondolkozzak annyira tisztán még az előbb. - Tudod azt a rövid kis időt ameddig a türelmed bírja, nagyon könnyen lerövidíthetném... tudom - mosolyodtam el félig. - A nagy kérdés viszont az, hogy akarom-e... - tudtam, mondhatni már ez kegyetlen volt tőlem. Bár lehet inkább az lenne, ha ezek után itt hagynám, csak úgy. Ezt viszont nem igazán terveztem.
Az állához értem éppen hogy csak pár ujjal, és végighúztam a nyakán, a vállán egészen a kézfejéig, majd ráfogtam a piásüvegre.
- Megiszod még? - vigyorogtam rá. Úgy terveztem, ha megengedi elveszem az üveget és megiszom még azt ami benne van, közben pedig elsétálok a szoba másik felébe. Kíváncsi lettem volna utánam jön-e ezek után.

Éhes tekintetet vetettem a nőre. Micsoda nő, jó ég! Ritka az ilyen, túlzottan is ritka.
- Nem. Idd meg.
Meglepve láttam, hogy borzongató érintése után elsétál. Na ilyet nem játszunk! Nálam bölcsebb szilfidek ezt nyilván tökéletes erőpazarlásnak tekintenék, de a nálam bölcsebb szilfidek most nem itt vannak, és nem a nő tökéletes ívű fen3két bámulják.
Szóval mikor a szoba másik felébe ért, teleportáltam. A hideg tűz nem éget, de a mozdulat, ahogy magam felé fordítottam, a falnak löktem a hátát és vadul megcsókoltam, meglehetősen forró volt...

Könnyed léptekkel lejtettem végig a szobán. Már nem is tudom közben min járt az agyam, de nem volt tétlen az biztos. Mintha a gondolatok csak jöttek és mentek volna ahogy a kedvük tartotta. Lazán, szinte lebegtettem az üveget a kezemben, aztán gondoltam egyet félúton és tényleg kiittam belőle a maradékot. Bár mondjuk Jacktől az az ,,Idd meg." kijelentés nem volt valami kedves... viszont elkönyveltem annak, nem valami beszédes fazon, és nem túl sokat szokta gyakorolni. Bár mondjuk száz év alatt lett volna ideje, nem? Ki tudja hol töltötte azt a száz évet... Ezen jót mosolyogtam...
Viszont valahol itt a gondolat menetem félbeszakadt. Az talán nem meglepő, hogy meglepődtem. Igazából reméltem, hogy valami ilyesmit csinál, csak erre nem gondoltam. Az üres üveg így szépen valahol a padlón csattant, és valószínűleg össze is tört. És talán azért is neheztelhettem volna, hogy ilyen erélyesen a falnak lökött... de talán a tűzlelkű mentalitás teszi, hogy a következőek fényében el tudtam siklani a dolog felett.
Lassan átkaroltam a derekát és visszacsókoltam. Igazából... valahol most tetszett a hevessége.
- Nos, ez nem tartott sokáig... - szólaltam meg végül. - Még... erőlködnöm sem kellett - hajoltam hozzá ismét közelebb, hogy a szám szinte az övét érintette.