Túlvilág útja 4. - Ameli Tarotte

Rajtam pihentette a fejét és csak nézett engem óriási, elveszejtően kék szemeivel. Én hol a szemébe néztem, hol a körkörösen mozgó kezére. Mintha hipnotizált volna. Derekán a kezem lassan szoros ökölbe zárult, csapdába ejtve, felgyűrve ruháját is. Nyeltem egy nagyot és végre a szemébe néztem újra.
- Ezzel tökéletesen egyet értek - suttogtam neki. Arcára tettem eddig szabadon maradt kezem és a hajával babráltam. Mondani akartam valamit, de rájöttem, hogy igazából nem beszélni akartam abban a pillanatban. Tenni akartam. Mégis reméltem, hogy ezt nem veszi észre.
- Azért remélem lesz alkalmam valamikor viszonozni is mindezt. Én is szívesen levennélek a lábadról - mosolyogtam rá.

Megnyugtatott a hangja, az érintése. Le is hunytam a szemem mikor az arcomhoz ért. Nem akartam felkelni, nem akartam semmit sem tenni, csak itt lenni. Nem is tudom mikor éreztem magam így utoljára. Éreztem-e magamat pont így? Nem voltam biztos benne, de most nem is számított. Igazából még annak is örültem most, hogy így egyet ért velem. Azt hiszem az agyi aktivitásom egy részről most egy beszívott csirkéével vetekedett. Vagy talán még sem... azért még tudtam hol vagyok. És az udvart nem is... szóval hagyjuk.
- Ha ügyes vagy biztos sikerül majd - feleltem anélkül hogy belegondoltam volna.

Rájöttem, hogy el kell menekülnöm. Tennem kell valamit, de ez így nem lesz jó. Vagyis... b$romi jó lesz, csak épp nem szabad. Hogyaza...
A kezemmel kezdtem. Miközben egyikkel simogattam, a másiktól igyekeztem megszabadítani. Valami pokoli kihívás volt egyesével lefejteni az ujjaim a feszülő anyagról. Inkább téptem volna, nem eleresztettem volna. Szinte fájt a vággyal szembeni ellenállás. Végül felemeltem a fejem és csókot nyomtam a homlokára. Nem, ezzel semmi sem lett jobb.
- Akkor ezt már úgy is veheted, hogy sikerült - mosolyogtam rá erőtlenül, miközben szélesen széttárva magam mellé fektettem a karjaim. - Csak mielőtt nekilátnék, kajás vagyok - találtam rá a megfelelő ürügyre, hogy megkínozzam magam és véget vessek az idillnek. Nem értem hozzá többet, csak feszülten vártam, hogy felemelkedjen rólam.

Egész este el tudtam volna így lenni. Legalábbis most így éreztem. Nem vágyakoztam az után, hogy bármi gondolatom legyen. Csak akkor néztem fel rá ismét mikor az éhségét említette. Igen, valami felderengett, hogy erről volt szó. Hogy elkísérem, ő meg azért maradt itt.
Megtámaszkodtam mellette két oldalon, és úgy néztem rá pár pillanatig.
- Rendben - feleltem, és lassan feltápászkodtam. Mért ment ilyen nehezen? ÉS ahogy szépen mindketten összeszedtük magunkat és elindultunk, kezdtem érezni, ahogy a vérmámoros köd kezd tisztulni az agyamból. Próbáltam minél jobban késleltetni, a mondhatjuk józanodásom időpontját, mert azt hiszem, komoly gondolatokkal kellett volna megbirkóznom akkor.

//Vilks - Főutca - Főutca//

Egészen más tervek körvonalazódtak bennem, és azoknak semmi köze nem volt a vérhez, vagy éhséghez. Nem, az utóbbihoz volt, csak másképp. Felemelkedett rólam, túl gyorsan, minthogy az elviselhető lett volna, és végül egészen eltávolodott. Ideje volt összekapnom magam és a feladatra, a kihívásra koncentrálni, de nem ment. Végig az úton, végig Vilks utcáin, nem tudtam a vadászatra gondolni. Csak a nő járt a fejemben, csak őt figyeltem. Pedig tudtam, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak. A prédára kellett gondolnom, és arra, hogy nem fogom bántani. Tiszta elmére volt szükségem. Igyekeztem ezt elérni.

//Vilks - Főutca - Főutca//

Megfogtam a kezét, összekulcsoltam ujjainkat és elindultam, finoman magam után húzva őt is. Nyugodt tempóban sétáltunk át az erdőn Arona felé, én továbbra sem akartam sietni. Így viszont gyorsan telt ennek az éjszakának az ideje is. De nem számított. Csak az, hogy nem voltam már egyedól, Ameli mellettem sétált, és fogta a kezem. Néha rá mosolyogtam, reméltem, hogy viszonozza, egyébként pedig azt hiszem meg voltam illetődve. De az istenért sem vallottam volna be senkinek sem.
Végül megérkeztünk és a kutya lelkesen fogadta a párosunk. Én a lelkesedését kevésbé.

Nem tudtam Sylas hogy lehet ilyen nyugodt. Csak úgy áradt belőle, főleg amikor néha rá pillantottam. Tényleg talán kívül hűvösnek látszottam, de ezt sem tudnám igazán elképzelni, hogy ne látszott volna rajtam, de nem bírtam magammal. Voltak pillanatok, amikor kifejezetten ráugrottam volna Sylasra. Azt viszont végül tényleg nem tudtam megállni, hogy a karját végül ne öleljem teljesen magamhoz.
Még akkor sem engedtem el Sylas kezét, amikor a másikkal üdvözlésképpen megsimogattam a kutyám fejét. Pedig amúgy érdekes gondolat volt. Először maga az volt különös, hogy Sylas megfogta a kezem, bár akkor csak azt érzést nyugtáztam, gondolkozni nem gondolkoztam el rajta.
- Úgy látom kedvel - pillantottam fel Sylasra, majd finoman elkezdtem őt húzni befelé a házba a kezénél fogva.

Magához ölelte tejes egészében a karom és ez tagadhatatlanul felvillanyozott. Rém aranyos volt. Attól kezdve nem is bírtam nem vigyorogni. Főleg, hogy a kutyuli miatt sem engedett el. Nevetséges, de ezt is valahol győzelemnek könyveltem el.
- Öhm, gondolom az jó - habogtam hirtelen arra, amit mondott, váratlanul ért a megállapítás. Távol maradtam továbbra is az ebtől, de örülnöm kellett annak, hogy szimpatizál velem, ha rosszban lettünk volna a vakarccsal, az ezek után okozhatott volna pár kellemetlenséget.
Aztán elkezdett befelé húzni, és ütődött lettem volna, ha ellenállok! Engedelmesen mentem a hölgy után, de már-már ott tartottam hogy elnevetem magam, csak úgy, mert jó kedvem van.

Nem is igazán tudtam, hogy mit csinálok, hogy mit akarok csinálni. Mért akartam annyira, behúzni őt a ház rejtekébe, nem csak azért mert jobb dolgom nem volt. Egy pillanatra mégis elengedtem Sylas kezét, és Szilvának kiöntöttem egy kis száraz kutyatápot, hogy legyen min rágódnia. Aztán sebtében visszamentem Sylashoz, és újból megfogtam a kezét. Szembe álltam vele, és egy darabig csak néztem rá, majd ismét húzni kezdtem a kezénél fogva az egyik irányba.
- Gyere, ülj le velem egy kicsit - szólaltam meg, mikor már odaértünk a legközelebbi falhoz. Leültem majd nekidöntöttem a hátam, majd mikor Sylas is leült, hozzá is odabújtam.

Mikor egy pillanatra eltávolodott tőlem, hogy megetesse az állatkáját bevallom, sebtében végigszaladt rajta a tekintetem. És amilyen szemtelen voltam, rögtön az előző napi megismerkedésünk kellemesebb pillanatai jutottak eszembe. Talán ha eddig nem vigyorogtam volna olyan nagyon, most igazán feltűnő lett volna az arckifejezésem.
Egy kicsit furcsának találtam, hogy így hangsúlyozta, mit szeretne, mármint, hogy üljünk le, de annyira nem is törődtem ezzel. Mentem, leültem, átöleltem. És piszkáltam a haját. Szép haja volt.

Egyből a hatalmába kerített, amint ilyen közel volt hozzám megint. Azt hiszem éreztem már miatta ilyet furcsa módon. Akkor viszont fájóan gyorsan eltávolodott tőlem.
Egy kissé kifordult helyzetben felé fordultam. A haja közé fúrtam az arcom és csak voltam így egy darabig. Szükségem volt rá, arra, hogy itt legyen, hogy ilyen közel legyen, és hogy ne zavarjon most semmi más. Ezt már nem tudtam volna ész érvekkel alátámasztani, ahogy ezzel karöltve azt sem, hogy csak így rábíztam magam, és a sorsra azzal, hogy ilyen rövid idő után, ilyen közel engedtem magamhoz.
Végig simítottam az arcán, azzal a kezemmel amivel nem az övét fogtam. Próbáltam közelebb simulni hozzá, de inkább lassan, és nem erőszakosan. A kezem végül lecsúszott a tarkójára, majd onnan a másik oldalra és már azon kaptam magam, hogy óvatosan, tincsenként kezdem elsöpörni onnan a haját.
- Nem gondoltam volna, hogy ez lesz... - mondtam halkan közben. - Főleg hogy ilyen hamar. - Nem bírok magammal. Még közelebb nyomtam magam hozzá, annyira, hogy az egyik lábamat át kellett tennem az övéin, hogy ne legyen annyira kényelmetlen. Viszont még mindig nem ültem az ölében. Egy lehelet finom csókot adtam a nyakára. Ha így nem lett volna elég, csak magamat hergeltem vele. Olyan jó tapintású a bőre, és ezt csak most fogtam fel...
- Tudni akarom milyen a véred íze - suttogtam végül a fülébe -, édes-e annyira, mint az ajkaid. Arról a pár cseppről ami múltkor véletlen volt már el is felejtettem...

Amint a hajamba fúrta arcát azonnal átjárt valami borzongató érzés. Simogatását én sem tudtam viszonzatlanul hagyni. Nem értettem a megjegyzését, legalábbis nem biztos, hogy helyesen értettem fantazmagóriáim közepette. De nem szólaltam meg, nem kérdeztem rá, mert minek. Mással voltam elfoglalva. Ahogy átkaroltam szép lassan a f$nekére csúsztattam a kezem, miközben a másikkal már a rajtam keresztbe fektetett combján játszottak ujjaim. Már ott tartottam, hogy az ölembe húzom, mikor a fülembe suttogott. Ahogy a lehelete csiklandozta a bőröm mélységes köd telepedett rám, és ki tudja mit tettem volna azon nyomban fejemet veszítve, ha a szavainak értelme nem talál el hozzám. Ugyanis az egészen olyan élmény volt, mint mikor részegen rámarkolsz a villanypásztorra. Kijózanító.
Hirtelen csak egyetlen kérdés visszhangzott a fejemben válaszként: Miért? Elmerültem a szép szemeiben és megpróbáltam megérteni, mert komolyan nem tudtam hová tenni a kérését. Feltételezésekbe bocsátkozhattam volna, de vagy értelmetlenek lettek volna, vagy kiábrándítóak. Egyet tudtam csak biztosan. Nem volt az a földi hatalom, amiért elrontottam volna a pillanatot. Ha ott és akkor eltávolodik tőlem, csak egy kicsit is, az rosszabb lett volna, mintha szép lassan ropogósra sütnek a napon. Lehunytam hát a szemem és a nyakába hajolva élveztem az illatát pár másodpercig.
- Most az egyszer megengedem, hogy kiderítsd - suttogtam vissza, miközben a szemébe néztem, valószínűleg már észrevehetően mámorködös tekintettel. Én viszont nem bírtam megállni, hogy ne kóstoljam meg rögtön az ő tagadhatatlanul édes ajkait, tarkójánál fogva még közelebb húztam és megcsókoltam.

A szemeimbe nézett és nem értettem miért. Mit akar látni bennük, rajtam? Nem túl sok értelmes dolgot olvashatott ki belőle, az már biztos. Hogy mit miért csináltam ugyanis, arra csak egy magyarázat volt, még pedig az, hogy erre vágytam. Amúgy is, el akartam bújni előle, a tekintete elől, úgy ahogy az előbb tettem, de nem engedte. Amíg szemmel tartott csapdába ejtette a tekintetem. Nem akartam csak úgy elfordulni tőle.
- Te már úgy is tudod az enyém milyen. Így lenne korrekt, nem gondolod? - simítottam végig a nyaka másik oldalán lassan.
Amikor megcsókolt viszont szinte megfeledkeztem mindenről. Szinte arról is hogy mit akartam az előbb. Csak néztem rá ködösen pár pillanatig utána. Végig simítottam az ujjaimmal az ajkain, majd ismét hozzá bújtam.
Az álla alatt adtam egy csókot a nyakára. Majd még egyet lejjebb, miközben a kezemmel finomat az arcára fogtam, és a hüvelykujjammal cirógatni kezdtem. Óvatosan a nyakához érintettem az ajkaimat ismét, és próbáltam a fogaimmal minél kevésbé durván a bőrébe szúrni. Nem is fúrtam őket teljesen a nyakába, csak épp hogy rendesen kiserkenjen a vére. A vére hűs volt és kellemes, egészen más, mint bármi más élőé. Valahogy olyan, ami önmagában sötét titkokat sejtet, vonz és magához húz. Közelebb bújtam magához Sylashoz is, és nem is vettem észre, mikor ültem rá teljesen a lábaira.
De aztán elengedtem. Teljesen átkaroltam a vállai fölött és nem is szóltam semmit. A kezeim a hátára csúsztak, az államat pedig a vállára tettem és az arcához bújtam. Jelenlegi kis világomban megszűnt minden más, ami nem ő volt, és azt akartam, hogy ez így is maradjon egy darabig.

Igen, így volt korrekt, és ez a gondolat is hozzájárult ahhoz, hogy belemenjek a dologba. Csak meglepett, hogy éppen ilyen helyzetben kívánt ilyesmit. De most az egyszer, ahogy korábban ő is mondta, és aztán kvittek vagyunk, többet nem is kell foglalkozni ezzel a kellemetlen témával.
Gondolataim félbeszakadtak és megszűntek létezni. Ajkaimon éreztem ujjait, majd finom csókjait a bőrömön, és már nem is zavart annyira, hogy épp megízlelte a vérem. Közben egészen az ölembe ült, és én nem tudtam nem végigsimítani a csípőjén, hirtelen még közelebb húztam, s a heves mozdulat miatt azt hiszem fel is sértettem a nyakam, de nem érdekelt. Aztán megelégelte a frissítőt és szorosan átkarolt. Mélyet sóhajtottam. Többet akartam már.
- Na, mi az ítélet, hölgyem? - kérdeztem meg halkan, rekedt hangon. Miközben magamhoz öleltem, kezem elkalandozott a hátán, hogy végül utat találjon az inge alá. Szinte kirázott a hideg a finom bőrének tapintatától.

Ismét az ajkaira raktam az ujjaim.
- Sss... ne légy illetlen - suttogtam. Nem tudtam honnan vettem, hogy illetlen lett volna az amit kérdezett, de valahogy durvának éreztem, ide nem illőnek. Olyannak amit nem kellett volna megkérdezni, vagy nem így.
Egy darabig még néztem még az arcát, fürkésztem. Aztán viszont lehunytam a szemeimet, élveztem a simogatását. Végül hátrahanyatlott a fejem, és hang nélkül felsóhajtottam. Csak ekkor csúsztak le az ujjaim Sylas ajkairól.
Nem kellett volna így elengednem magam valószínűleg, de végem volt. Azt akartam hogy folytassa, akármit is akar velem csinálni. Az sem zavart volna, hogy ha megkívánja a csupasszá vált nyakam. Nem tudom ez mennyire volt valószínű, de nem érdekelt volna, hiába mondtam neki azt hogy az csak egyszer volt. Akkor még teljesen más volt a helyzet.

Illetlen? Nem, ha már muszáj használni ezt a kifejezést, akkor inkább azt neveztem volna annak, amire készültem. Lehunyta a szemeit és úgy éreztem nekem adta magát. Ennek már szó szerint nem lehetett többet ellenállni. Akartam ezt a nőt. Az első pillanattól kezdve.
Még egy darabig élveztem bőrének feltérképezését, és amint felszabadultak az ajkaim az övét finom csókokkal árasztottam el. Közben vigyázva rá, és egy pillanatra sem eresztve el, pozíciót váltottam és lefektettem a földre. Figyeltem a reakcióira, hogy ha bármit észreveszek rajta, megfelelően cselekedjek. De mivel nem vettem észre olyasmit, ami visszafogott volna, éjfekete hajába túrtam és megcsókoltam. Majd szép lassan lefele haladtam ezzel a nyakán, miközben a másik kezemmel elkezdtem látatlanban kigombolni az ingét. B$romi nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne pattanjanak szerteszét azok a kis akadályozó tényezők. Egyáltalán, hogy ne tépjem szét a ruhaneműt.

Erőtlen voltam. Úgy éreztem minden erőm, csak úgy kipárolgott a tagjaimból. A csókjait, mintha már nem is én viszonoztam volna, csak úgy megtörtént volna egy teljesen másik erő által, én pedig csak élveztem az egészet. Sokszor éreztem úgy hogy köd borult rám, ez valahogy akkor is másmilyen volt. Nem éreztem úgy hogy a vágyaim porrá égetnek, mégis erősek voltak, hogy meg sem próbáltam volna nekik ellenállni, emellett pedig nyugodt voltam.
Ahogy észrevettem, hogy dőlök, ismét átkaroltam Sylast. Szorítottam magamhoz, csak hogy ne kelljen eltávolodnunk egymástól, onnantól rábíztam azt hogy éppen ez most miért történt, vagy hogyan.
Újabb szenvedélyes csókjára én is a hajába túrtam és úgy viszonoztam. És úgy éreztem innen nem fog szabadulni, nem fogom elengedni. Csókoljon meg minél hosszabban, talán az egész éjszakán át, vagy csókoljon meg újból. Mégsem ellenkeztem vele mikor tovább haladt. A kezem követte ugyan úgy lehelet finomat a fejét, még a másikkal átkaroltam a derekát.

Viszonozta az érintéseim és beleborzongtam az élménybe. Közben viszont lassan legyőztem a gombokat, és haloványan, hitetlenkedve ingattam a fejem, miközben följebb emelkedtem és megcsodáltam a mindennél jobban kívánt nőt. Most már nem kellett attól tartanom, hogy leken nekem érte egy akkorát, hogy a fal adja a másikat.
- Gyönyörű vagy - bukott ki belőlem újra a fantáziátlan bók, egyszerűen muszáj volt szavakkal is kimondanom, túl erős volt a benyomás. De nem is bírtam tovább csak maflán bambulni. Csókoltam és csókoltam, simogattam, teljes mértékben elvesztem benne. Ötletem sem lett volna, hogy mitől, de új élmény volt ez az egész számomra. Olyan páratlan. És szép lassan el is vesztettem minden tudatosságom.

Nem értettem, mért éreztem magam ilyen legyőzöttnek. Az egy dolog hogy én feküdtem a földön... A különös mégis az volt igazán, hogy emellé nem éreztem szégyent, vagy bármiféle rosszat. Akár hogy is, így még nem éreztem magam. Főleg akkor éreztem igazán ezt, mikor föntről szemlélt meg. Csak nézett le rám, és az egész mellé egy egészen más érzés is társult. Hiány... szinte fájt, hogy olyan távol van. A kezem lecsúszott az arcára, de abból már nem voltam hajlandó engedni. Az hogy ne érintsem meg, elképzelhetetlen volt.
- Jó, de gyere vissza hozzám - kérleltem valószínűleg a szemeimmel is, és szorosabbra fontam a karom a derekán.
Ismét teljesen megnyugodtam, amint az előbbi kérésemnek eleget tett. A csókjai utána pedig apró szikrákként vonultak végig rajtam teljesen. Feltűrtem az ingét hátul mindkét kezemmel, most már én is simítani akartam a bőrét. Viszont lehunytam a szemeimet, és lassan már azt sem tudtam, hol vagyok, de nem is számított...

Jóleső szavai nem csak megmosolyogtattak, elég erősen szították a belső tüzet, amit eddig sem kellett félteni. Nem, Ameli volt az aki puszta létével táplálta, és csak egyre inkább szította a szenvedélyt. Minden érintésével, minden légvételével. De egy pillanatra sem engedtem most többet egy határozott ponton túl a különös vadságnak, melyet belül éreztem, vigyázni akartam rá.

később...

Eldőltem mellette, és pár pillanatnyi szusszanás után rá néztem Amelire, fürkésztem az arcát. Igazából lestem a kívánságát. Nem akartam, hogy itt érjen véget minden, de hirtelen megijedtem ettől a lehetőségtől. Nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy úgy, mint a mindent kutatói attitűddel szemlélő hideg Alise felálljon és egyszerűen elsétáljon.

Szép lassan azért az én kezeim is felfedezőútra indultak rajta. Bár valószínűleg tényleg lassan. Volt olyan érintése, ami akár pillanatokig is mozdulatlanná tett és teljesen beleborzongtam. Csak néha nyitottam ki a szemeimet, de akkor is csak őt láttam, és ez valahogy megnyugtatott, bár nem tudom mitől félhettem volna, mert úgy sem szaladt volna el anélkül sem.

Később

Egy részben a tagjaim ugyan olyanok voltak, mint eddig, nem kapkodtam szaporán a levegőt, és nem igazán a kimerültség miatt voltak csukva a szemeim, ha pár pillanatra csukva voltak. Az előbbiek viszont... igen is éreztették a hatását.
Sylasra néztem, és valahogy nem tudtam... nem vágyakozással nézni rá. Az oldalamra fordultam, majd hozzábújtam és átkaroltam. úgy bújtam hozzá, hogy nekem mindegy volt, hogy ő rejtőzik el az az én karjaimban, vagy én az övében. Ezt a döntést ráhagytam, de az egyikhez ragaszkodtam, hogy úgy legyen.
Így voltam egy jó darabig, csendben. Tökéletes, csak ezt lehetett volna rá mondani.
Aztán viszont felcsúsztattam a kezem Sylason, és az arcát kezdtem el simogatni. Egy kicsit eltávolodtam tőle, de csak hogy láthassam az arcát.
- Sylas, én... - elakadt a szavam. Nem is tudom mért akartam el mondani ezt neki. - Én két éve veled voltam először... - mondtam csendesen és elmosolyodtam picit. Aztán újból visszabújtam hozzá elrejtve előle a tekintetemet.

Lestem a kívánságát, és erre az enyém teljesült. Ez mélyen érintett. Olyannyira, hogy egyelőre nem is tudtam mit kezdeni a felszabaduló érzésekkel. Talán megilletődtem egy kicsit, de ezt igyekeztem palástolni. Viszonoztam a közelségét, az ölelését, és csak tartottam szorosan. Ameddig csak lehet így akartam maradni vele kettesben a mi kis nemlétező, zárt világunkban. Egy idő után lágyan játszadozni kezdtem egy tincsével, nem bántam volna, ha ez szokásommá válhatna. Elmondhatatlan volt. Teljesen kiszakított a hétköznapi csatározásokból a pillanat. Tökéletes volt.
A vallomására nem reagáltam szóban semmit. Egyszerűen csak viszonoztam lelki derűvel a mosolyát, majd amikor lesütötte a szemét megsimogattam arcát, és végül állától finoman felemeltem a fejét. Közel hajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam. Valami több, valami mélyebb volt már ebben a nyugodt csókban. Valami, amit nem tudtam még megfogni. Csak az a gondolat szólt tisztán a fejemben, hogy én ezt a lányt nem adom oda senkinek sem.

Mára már nem kellett semmi más, csak lehessünk így. Az igaz, hogy napfelkelte előtt fel kell majd állnunk amíg lemegyünk a pincébe, de ez legyen a legkevesebb. Nem tudtam megfogalmazni magamnak az érzéseimet, csak egyszerűen jó volt, hogy viszonozta az ölelésemet. A mosolyától viszont azt hiszem még inkább zavarba jöttem. Aztán pedig kissé rémülten pillantottam rá, mikor nem engedte, hogy elbújjak előle. De ahogy megcsókolt! Ha légeztem volna, hát most tuti kihagytam volna pár levegő vételt. Úgy éreztem itt olvadok el ismét a karjai között tőle.
Utána ismét nem néztem rá, behunyt szemmel nyújtóztam kicsit, hogy a homlokomat az övének tudjam dönteni. Jaj, Sylas, hogy csavarhattad el így a fejem? Sóhajtottam, még ha kényszeríteni is kellett rá magam. Viszont egyáltalán nem bántam.

Ötletem sem volt, mennyi ideje ültünk csöndben egymást ölelve, de nem is számított. Az idő egészen más fogalommá vált abban a pillanatban, mint amit addig ismertem. Úgy éreztem, hogy akármennyi is adatik meg nekem belőle, mind el tudnám költeni Ameli mellett.
Egy idő után viszont kénytelen voltam észhez térni. Közeledett a hajnal. Komótos lustasággal nyúltam a levetett ruhák felé. Magamhoz húztam amit kellett és Ameli kezébe adtam. Elvigyorodtam az arcán, és gyorsan megszólaltam, elvégre eszem ágában sem volt ezzel arra utalni, hogy ideje lenne felöltözni. Csupán előre gondolkodtam.
- Nem, eszedbe ne jusson még felöltözni, különben bajba kerülsz - fenyegettem meg játékosan és gyorsan ölbe kaptam a leányzót továbbra is jókedvűen mosolyogva és elindultam vele a pince felé.

Komótosan simogattam az arcát, ha meg nem az arcát, akkor mindig találtam más helyet. Nem beszéltünk sokat, és ennek talán furcsának kellett volna lennie, de valahogy mégsem volt az. A csönd nem volt fura most köztünk. Talán azért mert egyikünk se engedte, hogy befurakodjon közénk.
Valahogy csalódottságot éreztem, mikor Sylas megmozdult. Lehet attól tartottam, hogy elmegy. Pedig mért tenné? Különösen pislogtam a ruhákra, amiket odaadott, és már épp azon voltam, hogy felhúzom az egyiket mikor rám szólt. Nagy szemekkel néztem rá, aztán pedig felkapott. Ez meglepett, és ennek hangot is adtam. A nyaka felé kaptam mindkét kezemmel, majd átkulcsoltam őket mögötte. A fejemet a mellkasának döntöttem, és ugyan olyan gyorsan megnyugodtam, mint ahogy az előbb megijedtem. Elengedtem az egyik kezemmel, és a mellkasát simogatni kezdtem lassan. Nem voltam itt. Sylas itt léte, minden mást jelentéktelenebbé tett. Mintha egy különös álomvilágba lettem volna becsomagolva, amiben semmi más nem igazi.