Túlvilág útja 12. - Alana Balodis

Ahogy korábban a mosolyától, úgy most a nevetésétől is felragyogott az arca. Talán azért, mert tegnap olyan komor volt, vagy mert nem hittem, hogy gyakran tenne ilyet, valahogy olyan hatással volt rám a nevetése, mint a felhők közt átsütő napsugár. Megkönnyebbültem, hogy nem kell megverekednem vele azért is, hogy elfogadja a cipőt. És igaz, ami igaz, erre a romhalmazra tényleg ráfért a takarítás...
De aztán a pillantása meglepett. Nem fürkészett, a szemében bujkáló kérdésekkel, ahogy eddig. Csak... Megnézett. Fura volt. És amikor a vállamra támaszkodott, kis mosoly szaladt át az arcomon, magam sem tudom, miért.
- A kulacs a házban van. De van egy üres üvegem a kocsiban, abba is hozhatsz.
Végül csak elértem, hogy az első ajándékát elfogadja... Aztán majd szépen lassan jöhet a többi.

Megkerítettem a kocsiból az üveget, majd az instrukcióit követve a kulacsot is a házból.
- Majd a pakolás után akár taníthatsz is valamit - utaltam a korábbi ígéretére. Igazából egész nap azt vártam. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy a pakolással ne várna meg. Nem lett volna logikus. - Sietek.
Nyugodtan sétáltam az erdő felé, majd fokozatosan gyorsítottam. Nagyokat szökelltem, de kecsesen és finom ruganyossággal. Szerettem futni és élveztem minden egyes elrugaszkodást a földtől. Nem terveztem megállni, csak a forrásnál. Ott kis pihenő, majd a víz miatt mérsékeltebb tempóban vissza. És közben megpróbálom lemérni az időt, ha esetleg legközelebb is meg kell tennem az utat.

- Kipakolunk, és rákötöm a kis hűtőt, amit vettem, a generátorra. Berakom a romlandó kajákat, aztán tanulunk, rendben?
Amikor eltűnt szem elől, gyorsan belapátoltam a maradék ételt, és felpattantam. Pár dolgot, amit egyértelműen neki vettem, el akartam rejteni, mielőtt visszaér. Bevittem hát az egyik kempingágyat a házba, és leraktam a pincébe, majd rázártam a korhadó ajtót. Meglepő módon megvolt a kulcsa. Aztán ki is nyitottam, mert rájöttem, hogy a többi cuccnak is ideális lenne.
Sikerült elpakolnom azt a pár cuccot és még maradt is annyi időm, hogy visszaüljek a kocsi mellé, mint aki fel sem kelt. Igyekeztem úgy pakolni, hogy a kevés holmi hiánya a kocsiban ne legyen feltűnő.

Út közben a hűtőn gondolkodtam. Olyan távolinak tűnt ez a fajta mindennapi élet, pedig csak egy hete lehettem szabad. A forráshoz érve nyugodt lassúsággal töltöttem meg a palackokat, kifújtam magam és indultam is vissza. Az utcában viszont megtorpantam egy pillanatra. A múltkori alak újfent a házam környékén ténfergett. Szerencse, hogy már elhordtuk a kupacot. Talán csak azért nem álltam meg, hanem sétáltam tovább célirányosan, mert láttam Petr üldögélő alakját a kocsi mellett.

Szigorú pillantást vetettem a nem messze sompolygó alakra, mire az a nyakába szedte a lábát, és távozott. Abban viszont biztos voltam, hogy nem ment messzire. Reméltem, hogy még akkor is egyedül lesz, amikor visszatér.
Alana is megérkezett. Feltápászkodtam a kocsi mellől, és újra kinyitottam az éppen csak előbb lezárt csomagtartót.
- Na gyere, segíts - mondtam, és megfogtam a hűtő egyik sarkát.
Ketten beügyeskedtük a házba a szerkezetet, majd visszamentünk a kocsihoz. A lány kezébe pár tekercs vezetéket nyomtam, én pedig megfogtam a generátort.
- Ezt előbb beüzemeljük és bepakoljuk a kaját, aztán jöjjön a többi, meg ne romoljanak - magyaráztam.

//Túlvilág útja 11.//

Láttam, hogy már Petr látványától inába szállt a bátorsága az alaknak, még a felfedező kedve is elillant, és eltűnt. Ennek örültem. De valami mégsem hagyta egyelőre, hogy tényleg jó legyen a kedvem. De nem nagyon törődhettem ezzel, s talán lényegtelen is volt. Megfogtam a hűtőt és segítettem óvatosan bevinni hozzá. Az autóhoz visszatérve csöndben fogadtam a következő utasítást, amire csak bólintottam egyet. Közben megnéztem magamnak azt a generátort a kezében. Alig vártam, hogy lássam hogy kell csinálni az ilyesmit. Sosem tudhatja az ember mikor jön jól valami ilyesmi tudás. Aztán beindultunk újra a házba.

//Petr háza//