Túlvilág útja 3. - Kaspars

Még átváltozni sem tudtam volna, olyan gyorsan történt az egész. A vámpírok legendás gyorsasága... Most a saját bőrömön tapasztaltam.
Amikor Liana leszedte rólam Amelit, az volt az első pillanat, amikor valóban örültem, hogy két vámpír van a házban...
Furcsálkodva néztem Liana eljárását, de esküszöm, ha bejön, egy rossz szavam sem lesz. Azért, biztos, ami biztos, elővettem az egyik botomat és egy öngyújtót, hogy bármikor tüzet gyújthassak a végén... Ezek után talán nem sértődnek meg.
Mikor a helyzet javulni látszott, már csak azért drukkoltam, hogy a harmadik vámpír ne rontson be a zárt ajtón. Nekik ez aligha akadály...

Valahol valaminek bennem nagyon nem tetszett, amit velem tettek. Úgyhogy az első adandó alkalommal arcon nyomtam a nőt és ledobtam magamról. Felpattantam és kiköptem a papír nagyját, majd a maradékot is megpróbáltam kikaparni.
- Mégis megmondanád mi a jó f... - keltem ki teljesen magamból, aztán az arcom teljesen lefagyott. Abban a pillanatban felfogtam, ami az előbb történt.
A férfira néztem és tudatosult bennem, mennyire csalódtam magamban.
- Én... nem akartam... tényleg, oké?
A szeme hirtelen kiutakat kezdett keresni. El akartam futni ez elől az egész elől. Leakartam higgadni és nem ilyen kínos környezetben. A legkézenfekvőbb megoldás az ajtó lett volna, amin bejöttem. De az ajtó és köztem ott állt Liana, és ez már magában elvette a kedvemet a próbálkozástól. Így pedig hátrálni kezdtem egészen addig, amíg egy falba nem ütköztem.

Kaptam egyet a képembe és még félre is löktek. Remek! Mi jöhet még ezen az éjszakán?
- Hogy mi a jó fr@ncot csinálok? Épp megmentettelek egy oltári nagy baklövéstől! - fakadtam ki. - Nem te voltál az, aki az imént duzzogva közölte, hogy nem bántaná a szomszédját? - kiabáltam, majd két ujjam az orrnyergemre csíptettem és próbáltam lenyugodni. Mikor ez nagyjából sikerült, ismét megszólaltam. - Tanuld meg, hogy ilyen helyzetben nem szabad levegőt venni. Ha nem veszel levegőt és elfordulsz, akkor nem történik meg az, ami az előbb - oktattam ki. Megtehettem, hiszen láthatóan én voltam az idősebb és némiképp tapasztaltabb vámpír. Ezután odasétáltam hozzá és egyik kezem a vállára tettem.
- Minden rendben. Csak legközelebb teli pocakkal gyere szomszédolni, oké? Akkor talán nem fogsz ennyire kiakadni és még meg is hallod, amit mondanak neked - javasoltam egy mosoly kíséretében. Ekkor eszembe jutott Phil. Egy pillanatra ijedten néztem az ajtót, de senki sem törte be. Ehelyett halk kopogás hallatszott. Odasétáltam az ajtóhoz és óvatosan kinyitottam. Phil állt ott, de szeme nem éhesen, inkább kérdőn csillogott. Mintha csak azt kérdezte volna, hogy vehet-e levegőt. Kuncogni kezdtem és hátranéztem. Már nem nagyon lehetett érezni a vérszagot, így bólintottam. Erre ő felsóhajtott.
- Akkor jó. Mondd, Ani, minden rendben? - kérdezte és a falnál állóra mutatott.
- Azt hiszem, rendben lesz - válaszoltam.

Amelire néztem. Hosszú ideig, jó egy percig fürkésztem az arcát, de csak őszinteséget láttam ott, semmi mást. Ebben nem volt játék, színészet. Azt megismerem. Mégiscsak mutatványos vagyok...
Megborzongtam. Akkor hát valódi veszélyben voltam, ez már aligha lehetett cselfogás...
- Semmi gond, azt hiszem. Nem mondom, hogy többet ne gyere át... De a jövőben majd igyekszem nem megsérülni.
Felemeltem a botot meg az öngyújtót.
- Ezeket eltehetem? Biztonságban vagyok?

Eltakartam az arcom az egyik kezemmel. Mit mondhattam volna? Az előbbi elmúlt másfél év tapasztalata arra késztetett volna, hogy vágjam a képébe, hogy tudom!
- Ez nem így működik... - kifakadásnak indult, de aztán úgy hagyott alább az egész. - Á, hagyjuk minek is mondanám... - minek kötném mindenkinek az orrára, hogy veszélyhelyzetben, és harc közben hallok mindent, de nem értek semmit?
Bocsánatkérően néztem fel a férfira.
- Én nem akartalak megölni... - mentegetőztem. Aztán ezt vagy elhittük mindketten vagy nem. - Sajnálom... Ilyesmi már rég nem történt velem. Nem is... értem miért. - Talán lehet azért mert nem ember a pasas? Mért ne lehetne? Csak Celia lenne most itt! - Sajnálom - ismételtem. Eszembe jutott én mit gondoltam volna ilyesmiről azelőtt. Ez az érzés pedig valahogy még jobban rám telepedett. Súlyosan.

- Persze, nyugodtan tedd csak el! Már nem lesz gond - mondtam Kasparsnak. Igazából csak most vettem észre, hogy amíg én Amelivel foglalatoskodtam, addig ő elővett egy botot meg egy öngyújtót. Elmosolyodtam és úgy gondoltam, hogy tényleg nagyon jó munkaerő lesz a szórakozóhelyemen. A férfi ötletes és elég talpraesett még ilyen kemény helyzetekben is. Azt hiszem, vele nem lesz gond. Ameli viszont...Hát, Nehéz eset, főleg, hogy a kutyájával is kezdeni kéne valamit, de talán meg lehet ezt is oldani. Kerüljön bármennyi időbe és erőfeszítésbe. Még egy tartalék melót is fel tudok neki ajánlani, ha kell. Csak ne beszéljen vissza és igyekezzen higgadt maradni...
- Azt hiszem, a padlót majd én rakom rendbe - szólaltam meg ismét, mikor a lyukra tévedt a tekintetem. - Ha már én szedtem fel a parkettát. Akkor legalább nem sérted fel ismét a kezed - tettem még hozzá és egyik kezem a csípőmre tettem, míg a másikkal elgondolkodva vakargattam a fülem tövét.

Eltettem a botot, és Lianára néztem.
- Hagyd csak, megoldom. Tudom, ez nagyon udvariatlan, de jobb lenne, ha most mennétek. Szeretnék kipakolni, átöltözni, körülnézni... Szóval bocs. De persze bármikor szívesen látlak mindkettőtöket, komolyan...
Amelire mosolyogtam.
- És cserébe én sem akarlak megölni téged. Azt hiszem, jó szomszédok leszünk.
Szélkiáltó suhant el az ablak előtt. Játszotta a sértettet. Most pár órán át biztosan nem fog hazajönni... Haza... Mármint ide vissza, ebbe a romhalmazba.
Körülnéztem. Se egy ágy, se egy asztal, se semmi. Hát, ez nem valami lakályos...

Valahogy megkönnyebbültem. Ahogy a férfi rám nézett már nem volt annyira bűntudatom. Talán felületes dolog volt ez, és felelőtlen.
Bólintottam a neki. Igen, ha máshol nem, valahol itt el kell kezdeni, és ellenkező esetben nehezen lehetnénk jó szomszédok.
Félszegen felálltam. Igazából ha nem mondta volna akkor is éreztem volna, hogy távoznom kéne. A mai napra legalább... ennyi biztos elég volt belőlem. Még magamnak is.
- Nos... Akkor.. szebb estét mindenkinek - köszöntem el egészen visszafogottan és kissé félénken. Majd meggyőződve arról, hogy Szilva is jön velem, gyorsan elhagytam a házat.

//Belváros - Régi kórház - Első emelet//

- Biztos? Szívesen megcsinálom, bár nem igazán tudom, hogy kell - mondtam a férfinak. - Persze, semmi gond, amúgy is nekem is van még egy csomó dolgom otthon - mosolyogtam kedvesen. Mikor Ameli távozott, bólintottam.
- Neked is.
Ezután én is az ajtó felé vettem az irányt. Már épp kilépni készültem, amikor eszembe jutott valami, így visszafordultam Kasparshoz.
- Azt hiszem, a lakásavató mégsem olyan jó ötlet. De azért majd valamikor benézek. Ha más nem, kedden találkozunk. Addig is vigyázz magadra! Nem szeretném elveszteni a frissen felvett alkalmazottam, még mielőtt az munkába állhatna - mosolyogtam és kacsintottam is egyet. - Szia, jó éjszakát! - búcsúztam el és távoztam a házból. Phil már várt rám az ajtó előtt és sürgetett, hogy menjünk, mert még be kell rendezkednünk. Lenyugtattam, hogy még mindig elég időnk van napfelkeltéig és halkan beszélgetve távoztunk.
//Titkok útja 5.//

===Minden ami ebben a fórumban található ez előtt a poszt történt ,,fiktívnek" minősül, tekintve hogy Kaspars karaktere újra indult. ===